2009.07.28.
Alakformálás történik nálunk. Nem a gyereknek van rá szüksége, hanem nekem. Abbamaradt a szoptatás, mondják, majd most fog olvadni a zsír, amit várok már egy ideje, de semmi. Gondoltam nem várok az idők végezetéig, hanem elébe megyek a dolgoknak. Edzeni kezdtem a tegnapi nappal. Egy személyi edző azért szemmel kísér, mert nem lehet csak úgy vaktában fogyasztani. Mindeközben Bence a földszinti Játszóházban tengeti az idejét, és nagyon jól érzi magát. Jófejek az ovónők, szimpatikusak nekem is és Bencének is. Kábé 5 percet töltöttem vele ott, aztán felmentem edzeni, és egy percig se jutott eszembe, hogy valami baj lenne. Velem van, de mégis külön-külön azt csináljuk amit szeretünk. Most örülök igazán, hogy anno 3 hetesen elkezdtem szocializálni a gyereket. Mikor elhoztam, azt mondták az ovónők, hogy még több ilyen gyereket szeretnének. Olyan jól esett.
Bence közben döbbenetes módban, iramban, tempóban fejlődik. Imádom ahogyan figyel, ahogy megért dolgokat, ahogy saját maga fedez fel dolgokat, mint pl. ma, a kedvenc felhúzható-bizgerelő katicának megtalálta a felhúzóját és egy kicsit ki is húzta. Roppant boldog volt tőle. Vagy pl. tegnap amikor este rájött a pofozhatnék, és persze, hogy engem talált meg, én úgy tettem mintha sírnék, ő döbbent arccal nézett rám, majd finoman odahajolt és adott egy puszit. Vagy amikor meglátja a kertben a medencét, de nem lehet fürdeni és bejövünk, akkor hatalmas krokodilkönnyek közepette sírja el a bánatát. Ezért most megyünk és pancsizunk egy kicsit, hogy meglegyen a boldogsága. Aztán megyünk és veszünk a madaras teszkóban egy játékfűnyírót, mert azt nagyon szeretne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése