2009.09.07.
Tavaly ilyenkor már kész volt a pakkom és Bencéé is, le voltam zuhanyozva, hajam megmosva és vártam a holnapot. Nálunk nem volt meglepi, hogy mikor érkezik a kis Buci, nem volt izgulás, hogy mikor folyik el a magzatvíz, vagy hogy felismerem-e, hogy ez most a SZÜLÉS. Kótyos nem volt hajlandó megfordulni, cseszett a dumámra, hogy jó lenne ha még is úgy érkezne a világra mint a többi baba. Ő már akkor is kis különc volt. Szerintem ahogy megfogant leült a kis valagára vagy annak kezdeményére és úgy növekedett egészen a 39. hétig. Aztán várta, hogy a doktorbácsi kiemelje a világra. De ne rohanjak ennyire előre. A holnapról majd holnap.
Szóval akkor és most. Döbbenetes. Minden nap elámulok rajta. Gyönyörű és okos. Persze, igen, elfogult szülő vagyok. Itt táncikál mellettem a kis 21-es mezítlábos tappancsával, megtesz már önállóan 2-3 lépést, és állandóan menni akar. Túl vagyunk a ma esti vacsi-hisztin, és lassan belenyugszik, hogy most nem megyünk ki apához a kertbe, aki most füvet nyír. És Bence azt nagyon imádja. Néha lefekszik a földre és hempereg a rongyijával. Megnyugodott. Most kapcsolgatja a távirányítót, ami a lámpákat kapcsolja. Néha rámpillant, mondja, hogy "ggg".(ez utóbbit ejtsd:erősen a gé-ket).
Akkor hát, várom a holnapot, 9:20 a pontos idő. Izgi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése