2009.09.13.
Kemény hétvége volt. Szó szerint. Úgy kezdődött, hogy vacsora helyett a maradék Buci-tortából benyomtam egy szeletet, meg Mackó is. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy már leolvadt rólam 4 kilo, így a héten 6-ossal kezdődött a mérlegen a számozás. Utoljára ilyet akkor láttam, amikor hazavánszorogtam a kórházból, akkor is csak 2 napig, mert utána galád módon hízni kezdtem. Szóval, Mackónak el kellett menni dolgozni éjszaka, én meg itthon maradtam Bucitojással, Filippel meg a laptoppal. Későn kerültem vízszintesbe, mert Porcelánmatrjoska blogját olvasgattam, és nehezen bírtam abbahagyni. Fél egykor erőt vettem magamon, offoltam a gépet és örömmámorban úszva, hogy Bence nem ébredt még fel, elnyúltam. Nem tartott sokáig az örömöm. Fél 4-kor arra ébredtem, hogy hú, de szarul vagyok. Nem nagyon tudtam megfogalmazni, hogy tulajdonképpen mi is a bajom, meg, hogy hol fáj, csak azt éreztem, hogy nagyon nem jó. Bence 4-kor ébredt, hogy igényt tartana a szolgálataimra, én meg akkor már tudtam, hogy a hányinger az ami rettenetesen kínoz, és azon imádkoztam, nehogy etetés közben jöjjön rám, mert annak csúfos vége lesz. Szerencsére kihúztam, Kölköt visszafektettem, meg magamat is, de 5-kor egyenesen a wc felé vettem az irányt, és ami kínozott azt most konkretizálódott. Takarítás, fogmosás után igen csak meggyötört állapotban lefeküdtem. Mackó reggel fél 7-kor, hullafáradtan jött haza, bebújt mellém, én meg csak annyit bírtam mondani neki, hogy "ne adj puszit, hánytam". Bence 8-kor fújta az ébresztőt, bementem hozzá, vidáman állt a kiságyban, teljesen összehányva. Olyan büdös volt a szobájában, hogy majdnem én is kitettem a taccsot mégegyszer. A haja ragacsos volt a hányástól, a pizsije se másképp, és az ágya is katasztrófális állapotban leledzett. De legalább vidám és jókedvű volt ellentétben velem, mert én akkor már nagyon szarul voltam. Kissé meggörnyedve elvittem a gyereket megfürdetni. Nem húzom nagyon, a lényeg, hogy percről-percre romlott az állapotom. 9-kor szóltam Mackónak, hogy sajnálom, de nem bírom egyedül, nagyon szarul vagyok. Szegénykém, 2 óra alvás után kipattant az ágyból, és amíg én a wc és az ágy között járkáltam, maximálisan ellátta Bencét. Nem részletezem, de e betegség egy nagyon fontos momentuma, hogy ami a gyomorban van azt ki kell onnan könyörögni, nem szabad továbbengedni a vékonybélbe, mert azt a hátsófelünk nagyon bánni fogja. Utálom a gyomormosás ilyenfajta módját, de nem volt mit tenni. A mérleg tulajdonképpen nem lett olyan drasztikus. Hajnal 5-től déli 12 ig 'megúsztam' 3 hányás és egy tucat hasmenéssel. Közben Mackó nagyon sajnált, elment nekem almáért, háztartási kekszért, ropiért, mert miért is lenne itthon ezekből?! Fél 1 körül lefektettem Bencét, de akkor már Maci is szarul volt. A délután pedig róla szólt. Ő is ugyan olyan szarul volt mint én, így számunkra kiderült, hogy nem az én étkezési szokásaimmal van a bibi. Lassan összeállt a kép, hogy a torta volt az oka mindennek.
Mackó nem jó beteg. Nem csinálja azt amit kéne, inkább szenved. Konkrétan, mondtam neki, hogy meg kéne szabadulni a gyomortartalmától, amíg nem késő, de ő közölte, hogy bármit, csak azt nem. Így hát,este 6-ig Nr. huszonvalameddig jutott a fosások számlálásával, utána már nem számolta, viszont volt kedve énekelni nemesebbik fertályának, hogy "Ó ha rózsabimbó lehetnék!" Bucit aznap gyorsan ágyba tuszkoltuk, bár én önfeláldozó voltam, na meg sokkal jobban mint életem párja, és, hogy Bence is fáradjon, meg szocializálódjon, délután kivittem az utcára játszani, mert nagyon szeret kint lenni. Kint vannak a 2 és fél éves szomszédcsajok, motoroznak, játszanak, a szomszédok is kint vannak, nyitva mindenkinél a kapu. Bencének Kánaán. Végül is a gyereknek azért nem kell szenvedni mert felnőtt(!) szülei romlott tortából zabálnak majd végig fetrengik a napot.
Amióta Bence megszületett, de tulajdonképpen korábban se emlékszem olyan napra, hogy mi ágyban lettünk volna 20:25-kor. Legalábbis alvási, pihenési szándékkal biztos, hogy nem. Most viszont megtört a jég. Két hámozott alma és némi ropi kíséretében leheveredtünk, és jól kibeszéltük a napot. Ezt a borzalmas napot.
Persze szenvedéseinknek korántsem sincs vége. Mackó éjjel fél 2-kor borzalmas fejfájásra kelt. Véleményem szerint a felszívódó méreganyagok döngették a buciját. Próbált valami fejfájáscsillapítót szerezni de, miért is lett volna. Adtam neki homeopátiás bogyót, de hajnali 3-kor úgy döntött, hogy ő bizony meglátogatja az ügyeletes patikát. Végül is 4-től 8-ig már egész jól aludt.
Ha netalántán valami oknál fogva nem emlékeznénk Bence 1. szülinapjára akkor az acut gastritis hallatán tuti libabőrösek leszünk, és beugrik az esemény. Volt még torta. Kidob
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése