Fejlődésneurológus

2009.04.17.
A gyerekorvossal nincs nekem semmi bajom, jó ha van, de néha jobb lenne ha nem lenne. Vagy bánom is én, legyen, csak a száját fogja be. 2 hónapos tanácsadásra mentünk, plussz kapta az első oltását. Bementünk a rendelőbe, Kótyit leraktam az asztalra, majd azonnal megindult a macera. Kutacs vizsgálat, súlymérés, hosszmérés, egyik helyről át a másikra. Éhes volt, álmos volt, nem is hagyták békén, világos is volt, a feje felett beszélgetnek, hát természetes, hogy sírva fakad. És hogy sír egy 2 hónapos gyerek? Na hogy? Ökölbe szorítja a kezét és torkaszakadtából üvölt. Ezt szúrta ki a Doktor néni. Az ökölbe szorítást. Mondta is, hogy ez így nem oké, "Anyuka, mindig így tartja a gyerek a kezét?" "Ööööö" volt a válasz, mert hirtelen azt se tudtam miről beszél. Szívesen mondtam volna, hogy ha engem is ennyit macerálnának, én is ökölbe szorított kézzel visítanék, de ehelyett csak bárgyún hagytam, hogy a kezembe nyomjon egy naplószámos beutalót a FEJLŐDÉSNEUROLÓGUS-hoz. Még motyogott valami olyasmit, hogy már nem lenne szabad ökölbe lenni a kezének, ez így nem jó, meg kell nézetni, vigye el anyuka....stb. A többit már nem hallottam, mert éppen ökölbe szorított kézzel készültem sírva fakadni. Mackó azért nem hagyta, hogy eluralkodjon rajtam a pánik vegyítve egy jó nagy adag hisztivel, és próbált csitítani, hogy nincs Kótyinak semmi baja. Pityeregve felöltöztettem a Pockost, és azonnal hívtam Noémi barátnőmet, aki a Madarászban dolgozik, hogy azonnal szerezzen nekünk neurológust. Szerencsére pont a telefonhívás közben ott volt Noémi mellett Mona doktor is, aki hallván mi történik, pár megnyugtató szó keretében biztosított arról, hogy másnapra időpontom lesz Szever főorvosnőhöz, az egyik legjobb neurológushoz.
Másnap, a vizsgálatnál a doktornő megállapította, hogy nincs semmi agyi fejlődési baja Kótyinak (mint ahogy azt a doktor nénink halandzsázta), pusztán annyi a teendő, hogy hagyjam békén a gyerekemet. ????? Kótyi ugyanis fejlettebb a kortársainál vagyis egyáltalán nem úgy viselkedik mint ahogy egy 2 hónaposnak kellene. A sok infót melyek a szemein keresztül beáramlanak a pici kobakjába nehezebben dolgozza fel, és ezért több az adrenalin, amit a kéz ökölbe szorításával kompenzál. Most kérdezhetnénk, hogy hogy jut sok infó egy 2 hónaposhoz? Hát, hogy máshoz hogy, azt nem tudom, de Kótyihoz konkrétan úgy, hogy mivel ő utál feküdni, és ennek hangot is ad, ezért függőlegesen van a nap nagy részében. A Főorvosnő szerint pedig egy 2 hónaposnak az a dolga, hogy vízszintesen, azaz 2 dimenzióban bámulja a nagyvilágot és ne függőlegesen, 3 dimenzióban. A másik útvonal, a folyamatos beszéd hallgatása. Mármint, hogy én dumálok egyfolytában hozzá. De szerintem nincs ebben semmi kivetnivaló, hisz' egyrészt csak ő van otthon velem a nap elég nagy részében, másrészt pedig mivel nő vagyok, muszáj beszélnem. Napi 7000 szó. Ez az amit egy nő teljesít beszédben egy nap alatt. A therapia tehát: ingerszegény környezet és 2 dimenziós pihi. :-) Nagyon kedvelem a főorvosnőt, és amit csak lehetett, azt betartottam, de Kótyika tényleg utált feküdni. Nekem meg muszáj beszélnem. Egyébként megjegyezte azt is, hogy jó meglátása volt a doktor néninknek, de az ökölbe szorítás először is egy 2 hónaposnál teljesen normális, másodsorban pedig nem mindig agyi probléma jele.
Nagyon megnyugodtam, de elgondolkoztam valamin. Én az egészségügyben dolgozom, ráadásul pont egy gyerekkórházban. Tele vagyok orvosismerősökkel, de ha valakit nem annyira ismernék, hát rögtön van valaki aki ugrik és segít, mint ahogy azt a fent említett példa is mutatta. Mindent összevetve, attól a pillanattól kezdve, hogy a doktor néni majdhogynem gyagyának titulálta a gyerekemet, addig a pillanatig, hogy a Szever főorvosnő azt mondta, hogy nincs semmi baja Kótyinak, szóval addig nem egész 1 nap telt el. Most kérdem én, mi van azzal az anyukával, akinek az egyetlen orvosismerőse a gyerekorvos? Ugyanis Szever főorvosnő asszisztense elmondta, hogy ha én most nem kórházi dolgzó lennék, akkor kábé január végére kaptam volna időpontot. Novemberben járunk, annak is igen az elején. Kérdem: 3 hónapot kell aggódnia annak az anyukának aki nem eü.dolgozó? Akinek nincsennek ismerősei, kapcsolatai? Innentől fogva árgus szemekkel kell figyelnie a gyerekét, mert egy felelőtlen gyerekorvos, még csak nem is rosszindulatból, de nem figyel a szavai súlyára? Nem az a baj, hogy ő észrevett valamit, ami esetleg nem szokványos. Hanem az, ahogy ennek hangot adott. Amúgy is elég ramaty a magyar egészségügy, nem kéne még tovább rondítani!