Egy kis összefoglaló sok-sok képpel

Azt gondoltam, sikerül majd sűrűbben írni, de Bence a múlt héten szabadságolta magát az oviból, így múlt hét szerda óta ketten szórakoztatnak itthon. Bucikám most éppen extrával gazdagította a sérülések tárházát, ugyanis az oviban futott az asztal felé, megbotlott vagy megcsúszott a szőnyegben és nekiesett az asztal szélének/élének. Felrepedt a szája kívül-belül, vitték a kórházba, össze kellett varrni. Én pont mentem volna anyuval vásárolni amikor Mackó szólt, hogy mi van(engem is hívtak, de én Emit altattam, nem tudtam felvenni a telefont), így szóltam anyunak, hogy siessen át, hogy be tudjak menni a kórházba. Mire beértem már túl volt a vizsgálaton és a rtg-en, a varrásra várt. Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy mi fog vele történni, de nem nagyon akarta venni az adást. Közben benéztem a műtőbe, hogy mikor szabadul fel hely vagy műtősnő. Negyed óra múlva már be is tudtunk menni, de bent még várni kellett egy kicsit. Bence nézelődött, énekelt, kérdezgetett, hogy mi micsoda. Sajnos később már kevésbé volt vicces hangulata amikor megkapta a Lidocaint és elkezdték varrni, viszont nagyon-nagyon ügyes volt és egy HŐS! Lehetett volna altatásban is, de az egy 2 napos procedúra lett volna mert intubálni kellett volna, az meg = az ott alvással. Az utána következő 1-2 nap nem volt könnyű, elvileg nem rághatott volna, csak pépeset ehetett volna és tejmentesen. Mikor felajánlottam neki Emi kajáját közölte, hogy "fúj" és nem volt hajlandó megenni. Úgyhogy 2 napig teába áztatott Duplajó kakaós kekszet evett. A Betadinos ecsetelés fájt a világon a legjobban és a fogmosás is elég nehézkes volt. A héten viszont kiszedték a varratokat, már pedig már minden rendben. Tulajdonképpen nem látszik nagyon és még sokat fog halványodni.
Sajnos így az ovit így offoltuk erre az évre, de Bence is nagyon sajnálta, mert nagyon szeret oviba járni! A reggelek nagyon nehezen indulnak, ebben rám ütött, nekem is 10-ből 8 reggel sárkányszarosan indul. Délután viszont alig lehet elvonszolni az oviból. Én nagyon örülök, hogy ennyire megszerette, és hogy vannak barátai.

Emikém nő mint a gomba. Már 8 hónapos múlt. Döbbenetes. A Dévény-tornának köszönhetően, pontosabban Lillának a nagy köszönet, Emi a héten már egyedül felül és megvannak a kezdeti kéz-és lábemelgetések a mászáshoz is. Amikor Lilla tornáztatja akkor simán mászik, persze közben sír és sír és vígasztalhatatlanul sír. Egy zabagép, kieszik minket a vagyonunkból. Igazi kis ínyenc, én meg igyekszem a lehető legtöbb ízzel megismertetni.
Annyira más ő mint Bence. Igazi kis akaratgombóc de közben meg nagyon bújós és sírva fakad ha valaki más a kezébe veszi. Engedett személyek: anya, apa és nagyi. Mindenki másnál kismalac-visító sírásba kezd.
Nagy szerelem most az apja. Este ő altatja, de követeli is tőle. A múltkor ellépett mellőlünk, hogy becsukja az ablakot, erre Emi elkezdett sírni, majd mikor visszajött szélesen nevetni kezdett könnycseppekkel a szemében.

Készülünk a karácsonyra, sütik kész, ajándékok félig becsomagolva, ép idegszál nulla!

Képekben ez-az:

Hülyeségre mindkettő kapható!

Hason fekvés erősítés

Ébredés után

Fürdés egyedül

Na? Eszünk már?

Buci-mackós:)

:)

Családi szösszenet:)

Testvérek...nagyon jó testvérek!

Az okokról

Nehéz év áll mögöttem. Emili születéskor indult be a gépezet és sajnos most sem állt le. Csak most olyan ember/ek bántottak meg akikről soha nem gondoltam volna, hogy így gondolkodnak rólam. A bátyám és díszes családjáról van szó. Tudom, nem biztos, hogy ez a legjobb hely a családi szennyes kiteregetésére de mélyen, nagyon mélyen van bennem és muszáj kiírnom mert különben nem állok jót magamért.

Akik nyomon követték valaha is a blogot, azok tudják, hogy Lili, a bátyám lánya igen sűrűn volt a családunk része. Utoljára a nyáron volt nálunk 1 hetet, gondoltam, segítek nekik azzal ha elhozom a lányukat. Sajnos már az első nap nem úgy sikerült ahogy szerettük volna, mert amíg mi elmentünk a boltba és itt hagytuk a Nagyira Bencét és Lilit, Lilikét konkrétan megszállta az elmebaj és hangosan skandálni kezdte Anyunak, hogy: "Utállak, fulladnál a Dunába!" Mindezt hangosan és el-elfutva Anyutól.
Innen indult minden. Anyu rájött, hogy nagy valószínűséggel ő a bátyáméknál nem igazán van tiszteletben tartva, nem beszélnek róla tisztelettel. A hét további napjai sem teltek el nyugalomban. Egy alkalommal mikor a szobában felállított sátrakban ökörködtek Bencével, Anyu bement, hogy tegyék ezt egy kicsit halkabban. Bence szót is fogadott, Anyu viszont leült a fotelba, amit Lili nem látott. A következő mondat hagyta el a száját: " Na végre, hogy kiment!" Szerencsétlenségére én éppen hallottam és mivel nálunk nem megtűrt dolog a szemtelenség, nem szóltam egy szót se, csak szépen összecsomagoltam a sátrát.  Ez otthon már minden féle formában mesélésre került, még olyanban is, hogy Bence apukája megverte Lilit.
IQ-bajnok bátyám és kedves felesége nem az egyenes utat választva-felhívom már őket, mégis mi a fene történt-, elkezdtek összeesküvés-elméleteket gyártani, harcba fogtak, hogy bármi áron, de meg kell védeni szeretett családjukat és most konkrétan ott tart az ügy, hogy nem mondták meg Anyunak, hogy hova költöztek, letiltottak engem minden honnan és elzártak minden kommunikációs csatornát. Nem baj, nem bánom, mert a sógornőm blogját olvasva sokszor csak a bicska nyílt ki a zsebemben. Soha nem az igazság került a sorokra hanem mindig csak az amit szerettek volna. Ami nem is nagy baj, mert sokan álmodunk egy jobb és szebb jövőt de ő már nagyon elvetemült volt az ügyben. Folyton üldözési mániában szenvedett, hogy mindenki őket bántja, és ők igen is el fognak majd költözni ide meg oda csak soha nem volt semminek igazságalapja. Hazudoztak agyra-főre és a külvilágnak élnek. Undorító.

Azt hiszem ezzel most sikerült a mérgemet és dühömet egy kicsit tompítani.

Ez volt leginkább az oka annak is, hogy nem írtam a blogra, mert nem akartam, hogy tudjanak rólunk. Most viszont visszavontam a meghívójukat, elköltöztettem a blogot, és bár nyitott újból, remélem nem fog megtalálni.