2009.05.25.
Új dilije van Kótyinak. Egyfolytában állni akar. Reggel állva vár a kiságyban, napközben ahol tud ott megkapaszkodik és áll, közben vidáman mosolyog. Ha leülök hozzá a földre játszani, akkor rajtam csimpaszkodva álldogál, a játszótéren a homokzóban nem játszik hanem kimászik a szélére és a farönkökben megkapaszkodva feláll és álldogál, közben pedig hangosan magyaráz, mintegy szónokol. Mindez tulajdonképpen nem is lennetúl nagy probléma. DE. Őurasága elfelejtkezik arról az apró tényről, hogy Ő egyedül nem tud megállni. Következésképpen jobb esetben lehuppan a fenekéer, rosszabb esetben mint egy kidőlni készülő fa, hátra dől. Szép egyenes tartásban. Ilyenkor meglepődik, néha sírva fakad, de mivel nem csinálunk drámát, csak annyit mondunk, hogy "vigyázz a buccra", így hamar felpattan és kezdődik minden előről. Esik és kel, kel és esik.
A legnagyobb dráma azonban a fürdésnél van. Régen volt már ilyen, hogy szinte végigüvöltötte a fürdetést, de ez most még durvább. Akkor a fürdetőhab volt a problémája, nem szerette ha körülötte kevertük fel. Most viszont teljesen tanácstalanul állunk a helyzet előtt. Pár perccel azután, hogy bekerül a kádba megpróbál felállni. Apja visszaülteti. Újból feláll, megint visszaülteti. 3-4x eljátszák, majd Kótyinál eltörik a mécses, égtelen üvöltésbe kezd és vígasztalhatatlanul sír. Nincs az a bohóckodás, csiki, cumi, Mickey-tánc amitől megbékélne. Próbálunk rájönni a titok nyitjára, de azt hiszem el fog tartani egy darabig. Keddenként általában én fürdetem, mert az apja össznépi labdakergetésen van, meglátjuk nekem hogy viselkedik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése