Elkezdődött...

2009.05.16.
....a sebek beszerzése. Kótyi kb. 2 hete mászik és az első sebet tegnapelőtt szerezte. Várható volt, tudtam. Persze az apja kiborult. Konkrétan az történt,hogy egy iszonytosan sz.r éjszaka után, hát finoman szólva is elég ramatyul néztem ki,és pont úgy is éreztem magam. Éreztem, hogy lassúak a reflexeim, és én sem vagyok valami túl gyors mozgású. Na és aludtam volna még úgy 5-6 órát egyhuzamban. Éjjel ugyanis egy kis kobold szó szerint nem hagyott aludni. Volt, hogy fél órán belül 3x kellett meglátogatnom. Hogy a foga vagy az időjárás járatta velünk a bolondját, nem tudom. Szóval Kótyika ébredés után mindig az ágyunkban melegít be a napra, küzd, tornázik, megpróbálja elérni Filipet-aki csak arra vár, hogy végre könnyítsen magán a kiskertjében. Ezen  napon azonban Mackónak sietnie kellett és megkérdezte,hogy itthagyhatja-e nekem Kótyit vagy vigye ki magával. Én persze mártír módjára mondtam, hogy persze, hogy itthagyhatja. Hát nem kellett volna. Kótyi ugyanis villámsebességgel nekiiramodott a távolabbi éjjeliszekrénynek és nem is hagyott túl sok időt nekem, hogy lereagáljam mi fog történni. Arra emlékszem, hogy az egyik pillanatban még mellettem volt a másikban pedig már üvöltött. Lefejelte ugyanis a szekrényt. Pontosabban leszemelte. Egy paraszthajszálon múlott a szeme épsége. Ezután sírt egy kicsinykét, de hamar abbahagyta és a fénynél láttam, hogy tényleg nem sok kellett. Stramm kis kölkünk van nekünk, még a sebeket is úgy szerzi, hogy rémisztőnek lássuk, de neki ne fájjon sokáig.
Szakmai ártalom, tudom, de én nem ijedtem meg túlságosan. Az évek során annyi, de annyi sérülést láttam, hogy azért tudom, hogy mi az ami súlyos és mi az ami nem. Ha sokáig sír a baba, akkor valószínű, hogy tényleg fájdalmas dolog érte, ha csak egy kicsit akkor semmi ok az aggodalomra. De  nehéz ezt elmagyarázni egy laikus apukának, akinek a szemes történetet még csak mesélni se lehet, mert leint az első mondatnál.
Lesz még sérülésünk, ebben teljesen biztos vagyok.....