2009.04.17.
Az úgy volt, hogy amíg nem volt Kótyi, engem baromira nem zavart, hogy Mackó éjszaka úgy horkol mint egy állat. Sőt! Legtöbbször fel sem ébredtem rá, de ha mégis, akkor finoman megsimogattam, Ő tudta mi a gigszer és már fordult is mindenki a következő oldalára. Aztán jött Kótyi, és minden megváltozott. Kezdetben együtt aludtunk mindannyian és úgy gondoltuk, ha majd Kótyi éjszakai ébredései már zavaróak lesznek, akkor átköltöztetjük a szobájába. Hát nem így történt. Mackó kezdett nagyon eldurvulni ami a horkolást illeti. Amint vízszintesbe került, már jött is kifelé a torkából az az éktelen zaj. Finom simogatás, csend, pár perc múlva ismét vastüdő töltés észveszejtő módon. Amikor Kótyi felébredt táplálkozni, Mackó olyannyira hangosan horkolt, hogy szegényke nem tudott visszaaludni. Hiába szólongattam, bökdöstem-a következő lépés a rugdosás lett volna- nem reagált semmire, vagy ha igen, akkor hetykén odavágta, hogy 'persze, hogy horkol, mert alszik'. Jó pár éjszaka telt el úgy, hogy nem tudni ki kit ébresztett fel. Kótyi Mackót vagy Mackó Kótyit. Természetesen nekem kellett a helyzetet megoldani, mert már tényleg nagyon durva volt. Az volt a legrosszabb, hogy miközben én állandóan Mackót fegyelmeztem éjjel, hogy ne horkoljon, se Kótyi nem tudott rendesen enni és aludni, se Mackó nem pihente ki magát. Szóval, 4 és fél hónap után költözés lett a vége...de csak a másik szobáig jutottunk. Amúgy is lassan be kellett szoktatni Pockost a saját szobájába. Áldozatot is kellett vállalni, mert nem lehet egyik napról a másikra betenni egy gyereket egy szobába, hogy 'tessék, mától itt alszol, egyedül'. Én voltam az áldozathozó. Beköltöztem én is Kótyika szobájába, megágyaztam a kanapén és együtt aludtunk. Kezdetben még a bölcsőben volt mellettem, aztán szép lassan beszoktattam az ágyikójába. Mackó persze továbbra is horkol, de most már csak a kis pókokat zavarhatja vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése