2012. április 30., hétfő
2012. április 29., vasárnap
6 éve...
...1 hónapos intenzív emailezés után találkoztunk végre. Ők lettek a gyümölcsök:)):
Szeretlek Mackó!
2012. április 22., vasárnap
Ajándék Emilitől
Amikor Emili pocaklakó lett, elmondtuk Bencének, hogy nemsokára kistestvére fog születni. Buci akkor nagyon örült, mert az egyezség szerint Emili valamiféle ajándékot fog neki hozni. Kezdetben, és még sokáig trafós vonatot szeretett volna kapni, de mi úgy gondoltuk, hogy Bence még kicsi az ilyen komoly játékhoz, mellesleg rombolós időszakát éli, nem biztos, hogy sokáig fog tartani egy ilyen trafós vonat.
Aztán egyszer a boltban a játéknézegetés közepette meglátta a verdás joystick-os játékot, és közölte, olyat szeretne kapni Emilitől.
Kicsit utána néztünk, utána olvastunk, hogy nem veszünk-e hülyeséget, majd a héten egyszer csak megérkezett az ajándék. Azóta ezzel indul a nap és ezzel zárul. Szerencsére a levegőre még ki lehet csalogatni.:))
Aztán egyszer a boltban a játéknézegetés közepette meglátta a verdás joystick-os játékot, és közölte, olyat szeretne kapni Emilitől.
Kicsit utána néztünk, utána olvastunk, hogy nem veszünk-e hülyeséget, majd a héten egyszer csak megérkezett az ajándék. Azóta ezzel indul a nap és ezzel zárul. Szerencsére a levegőre még ki lehet csalogatni.:))
2012. április 19., csütörtök
Ficánkából Minnike
Emili a pocakban hihetetlen aktív volt, folyton jött-ment, kicsit aggódtam is, hogy hogy lesz ez majd ha kint lesz. Fogom-e bírni az állandó ébrenlétet. Na ettől nem kell tartani. Legalább is egyenlőre, mert Ficánkából átmenetileg Minnike lett vagy lehetne Nünüke is, de egy biztos, rendkívül nyugodt, jó alvó gyerek. Eddig. Eszik-alszik baba. Kis súlyához képest simán kibír 4 órát is kaja nélkül ha hagynám. Olyannyira jó alvó, hogy valamelyik nap nem tudtam felébreszteni, hogy egyen. Valahogy fél 4 körül elaludt és hát fél 7 körül kellett volna ennie, de hiába pelenkáztam át, masszíroztam a kezét, egyszerűen se kép se hang. Persze ezek a hosszú alvás-etapok éjjel megbosszulják magukat és cserébe a kisasszony fent van 2-3-tól 5-6-ig, attól függ. Próbál némi társadalmi életet élni, én meg nem annyira szeretnék akkor bájcseverészni, így némileg morcosak az éjszakák. Most az a haditerv, hogy másfél-2 óránként keltem, pelenkázunk, bájolgunk, beszélgetünk, addigra eltelik egy kis idő, és lehet megint enni. Így ha 3 óránként eszik és nem alszik olyan sokat egyhuzamban, talán visszacserélődik az éjszaka éjszakává a nappal nappallá. Ez a cél.
Amúgy teljesen más habitusú gyerek mint Buci. Lusta kis némber. Ha nem ömlik a tej a szájába akkor azonnal kétségbe esik, tekereg-nyekereg, én meg hiába szuszakolom a csárdát a szájába, egyszerűen hosszas rábeszéléssel lehet csak arról meggyőzni, hogy neki kell szívni és akkor jön a kaja. Éjszaka ezt hatványozottan teszi, gondolom ő is kómás mint én. De eltekintve ezektől az apró nehézségektől, imádni való kis Nyuszi, a nagy fekete hajával. Imádjuk, megtartjuk.
Amúgy teljesen más habitusú gyerek mint Buci. Lusta kis némber. Ha nem ömlik a tej a szájába akkor azonnal kétségbe esik, tekereg-nyekereg, én meg hiába szuszakolom a csárdát a szájába, egyszerűen hosszas rábeszéléssel lehet csak arról meggyőzni, hogy neki kell szívni és akkor jön a kaja. Éjszaka ezt hatványozottan teszi, gondolom ő is kómás mint én. De eltekintve ezektől az apró nehézségektől, imádni való kis Nyuszi, a nagy fekete hajával. Imádjuk, megtartjuk.
2012. április 15., vasárnap
Emili az érem másik oldala
A Facebook-os ismerősök már tudják és lassan itt az ideje, hogy itt is világba kiáltsam: EMILI MEGSZÜLETETT!!!! És a történet hozzá:
Húsvét vasárnap már rémálmaim voltak. Szülni fogok, szülök és megszültem. Ezek kavarogtak éjszaka a REM-fázisaimban. Reggel eldöntöttem, a fiúk elmennek meglocsolni a környékbeli lányokat, én pedig teszek még egy lépést a kórházi pakkom felé, azaz legalább összeírom, hogy mire is lenne szükségem. Melyik bőröndbe mi kerüljön, kell-e még valami beszerezni való. Egész nap feltett lábbal ültem, tényleg csak enni, inni vagy pisilni keltem fel. Rájöttem, hogy tulajdonképpen meg van mindenem, olyan igazán fontos dolgok hiányoztak, hogy egyszerhasználatos bugyi vagy wc-re rakható papír és a legfontosabb, az a hülye Tena Lady betét. Az a brutál méretű. De, gondoltam, majd kedden elszaladok a DM-be és nyugodtan körülnézek még 1-2 fontos cikk után. Este fél 9-kor jött az első. Fájt. De nem gondoltam semmi extrára, végül is 2 hét volt még, lehet ez egy jósló fájás. Lezuhanyoztam, bevettem 2 magnéziumot, már csak a megszokás kedvéért, és elterültem az ágyon. De sehogy se volt jó. Fájdogált és nem akart megszűnni. Fél 11-kor egy brutális fájás közepette egy kis pukkanást hallottam és olyan volt mintha bepisiltem volna. Na ennek már a fele se tréfa. Mackó gyorsan utána nézett a google-on a dolognak én meg azon tanakodtam magamban, hogy akkor most szóljak az anyunak, hogy jöjjön Bencéhez vagy sem, akkor még is csak el kéne kezdeni pakolni. Bőröndök be, rendszertelen fájások között pakolás. Marha nagy élmény volt.Mackó közben elszaladt anyuért. Indulás előtt még egy gyors zuhany borotválással és nem sokkal 2 előtt elindultunk először az ügyeletes patikába azé' a szar Tena betétért meg az eh. bugyiért. Még vártam Mackót a kocsiba, jött egy olyan fájás, hogy eskü majd berosálltam, hogy itt helyben megszülök. Megjött Mackó fél sikerrel, de engem már az se érdekelt, csak az István szülészete lebegett a szemem előtt, na meg az a tény, hogy az minimum 20 percre van, ha elég gyorsan megyünk, de a legjobb esetben is az 2 ilyen megafájás. Több volt, mindannyiszor muszáj volt megállni, mert nem bírtam ki közlekedő autóban. A Hungária körutat pedig azoknak ajánlom, akik időben indulnak szülni, de szeretnének 5 percesekkel beérni. Az egy katasztrófa út, az összes rohadt kátyújával, villamos keresztsínjeivel meg a többi szarral együtt. Becsukott szemmel imádkoztam, hogy érjünk oda minél előbb. A szülészeten jött egy álmos szemű szülésznő, kérdezősködött, hogy mikor ment el a víz,hány percesek a fájások, meg, hogy akkor miért is most vagyunk itt és nem korábban, meg honnan jöttünk, én meg fájás alatt ha bírtam volna beszélni, beleüvöltöttem volna a fejébe, hogy "Azé' bazdmeg, mert még sosem folyt el a magzatvizem és különben se volt összepakolva!" De kulturáltan csak annyit mondtam, hogy mivel az előző szülésem program császár volt, sajnos nem voltam biztos benne, hogy ez tényleg magzatvíz-e. És próbáltam vigyort erőltetni a pofámra. Bekísért minket egy szülőszobába, tett fel infúziót, csinált CTG-t-persze közben megjegyezte, hogy ezek nem 10 perces fájásoknak tűnnek, és valóban nem azok voltak, ezt azt hiszem én tudtam a legbiztosabban. Kicsit megnyugodtam, amikor megláttam hajnali 3-kor a dokimat 5 perc múlva már toltak is a műtőbe, ott is mindenki kurva rendes volt. Az még vicces volt, erre tisztán emlékszem, hogy amikor jött értem a műtősfiú, gyakorlatilag teljesen átrendezte a szobát, hogy beférjen a kocsival és átpakoljon rá. Valaki be is jött és szólt, hogy "Sanyi, bazdmeg, nem lehetne halkabban, kilyukad a fal!" Kérdeztem, hogy nem lehetne-e, hogy én átmászok arra a kocsira, de mondta, hogy nem és ahogy átrakott jött megint egy fájás, majd tolt ki a szobából és mondta, hogy húzzam be a könyökömet, mert az fájni fog ha nekitolja az ajtófélfának. Ha még csak az fájt volna. Amitől a leginkább fostam, az érzéstelenítés, az csúcs szuper volt, semmi nem fájt és végre megszűntek az elviselhetetlen fájások is. A műtét részét nem részletezem, de sokkal jobb volt minden mint annak idején Bencével, nem voltam rosszul, nem esett le a vérnyomásom. Hajnali 03:50-kor kiráncigálták az én kis hajas babámat, megmutatták és elvitték, de végig láttam, hogy mit csinál vele a szülésznő. Míg engem stoppoltak, őt lemázsáltak 3300 gr-ra és akkor ugyan még nem tudtam, de 55 cm-re. 10/9-es Apgar érték.
Az osztályos részét nem tudom értékelni a bent töltött időnek. Katasztrófális körülmények, ápolónők. Olyan, hogy fájdalomcsillapítás, csak a tankönyvekben létezik, ezen az osztályon szó szerint könyörögni kell. Elfelejtettem betenni poharat, 1 órába telt míg kaptam egy szívószálat-amit infúziós csőből vágnak le. És hát nem beszélve a brutál náthámról, ami köhögéssel jár. Próbáljatok meg egy császársebbel köhögni úgy, hogy nincs fájdalomcsillapítás. Még az éjszakás nővérnek szóltam, hogy szeretnék fájdalomcsillapítót, mondta, hogy majd a következő infúzió végébe tudja már csak beletenni, de hát sajna az is lefolyt mire odaért. Majd hozott még egy zacsi infit, az ugye 500ml és abba beletette a 2!!!!!!ml Algopyrint. Erdőtűzben a vízipisztoly. Azt már én zártam le, mert hát sajna az is lefolyt mire odaért a nappalos nővérke. Mondta, hogy fél 11-kor telik le a 6 óra, akkor fog felállítani és fogunk zuhanyozni, majd előtte kapok egy Voltaren injekciót, hogy ne fájjon. A fél 11-ből fél 12 lett, az is csak Mackó anyukájának hatására, utólag is köszi, és az injekció is elmaradt. Én kérdeztem, de a szöszi csak annyit mondott, hogy" jaj, akkor azt majd később, most már lezuhanyozunk!"Ühüm. Nem neki fáj. Zuhany után már szó szerint csillagokat láttam, rohadtul fájt. Mackó kiment, hogy szóljon, hogy nem lehetne-e esetleg, talán, majd 5 perc múlva érkezett egy Algopyrin tbl. Annyira meglepődtem, hogy bevettem. Mackó anyukájának ez volt az utolsó csepp a az egészségügy szépségeiből, kiment és sorra lecseszte a bandát, hogy ez az Algopyrin egy császárosnak egy nagy lószar. Csak ő szebben mondta. 15 perc múlva megérkezett végre a Voltaren injekció és láss csodát! Megszűnt minden fájdalmam. Emilit is kihozták, és onnantól fogva elválaszthatatlanok lettünk.
És, hogy miért az érem másik oldala?
Mint ahogy nincs 2 egyforma terhesség, nincs 2 egyformán működő gyerek sem. Emili nehezen áll rá a minden napokra, nehézkes a szopizás, hasfájós, amit előszeretettel éjszaka produkál. Az elmúlt 2 éjszaka nem aludtam összesen 5 órát, a kórházban meg egyáltalán alig aludtam valamit. Hulla fáradt vagyok, bár most meglepően jól bírom. Valahogy túl kell jutni ezeken a napokon. A közös napokról pedig majd később.
Húsvét vasárnap már rémálmaim voltak. Szülni fogok, szülök és megszültem. Ezek kavarogtak éjszaka a REM-fázisaimban. Reggel eldöntöttem, a fiúk elmennek meglocsolni a környékbeli lányokat, én pedig teszek még egy lépést a kórházi pakkom felé, azaz legalább összeírom, hogy mire is lenne szükségem. Melyik bőröndbe mi kerüljön, kell-e még valami beszerezni való. Egész nap feltett lábbal ültem, tényleg csak enni, inni vagy pisilni keltem fel. Rájöttem, hogy tulajdonképpen meg van mindenem, olyan igazán fontos dolgok hiányoztak, hogy egyszerhasználatos bugyi vagy wc-re rakható papír és a legfontosabb, az a hülye Tena Lady betét. Az a brutál méretű. De, gondoltam, majd kedden elszaladok a DM-be és nyugodtan körülnézek még 1-2 fontos cikk után. Este fél 9-kor jött az első. Fájt. De nem gondoltam semmi extrára, végül is 2 hét volt még, lehet ez egy jósló fájás. Lezuhanyoztam, bevettem 2 magnéziumot, már csak a megszokás kedvéért, és elterültem az ágyon. De sehogy se volt jó. Fájdogált és nem akart megszűnni. Fél 11-kor egy brutális fájás közepette egy kis pukkanást hallottam és olyan volt mintha bepisiltem volna. Na ennek már a fele se tréfa. Mackó gyorsan utána nézett a google-on a dolognak én meg azon tanakodtam magamban, hogy akkor most szóljak az anyunak, hogy jöjjön Bencéhez vagy sem, akkor még is csak el kéne kezdeni pakolni. Bőröndök be, rendszertelen fájások között pakolás. Marha nagy élmény volt.Mackó közben elszaladt anyuért. Indulás előtt még egy gyors zuhany borotválással és nem sokkal 2 előtt elindultunk először az ügyeletes patikába azé' a szar Tena betétért meg az eh. bugyiért. Még vártam Mackót a kocsiba, jött egy olyan fájás, hogy eskü majd berosálltam, hogy itt helyben megszülök. Megjött Mackó fél sikerrel, de engem már az se érdekelt, csak az István szülészete lebegett a szemem előtt, na meg az a tény, hogy az minimum 20 percre van, ha elég gyorsan megyünk, de a legjobb esetben is az 2 ilyen megafájás. Több volt, mindannyiszor muszáj volt megállni, mert nem bírtam ki közlekedő autóban. A Hungária körutat pedig azoknak ajánlom, akik időben indulnak szülni, de szeretnének 5 percesekkel beérni. Az egy katasztrófa út, az összes rohadt kátyújával, villamos keresztsínjeivel meg a többi szarral együtt. Becsukott szemmel imádkoztam, hogy érjünk oda minél előbb. A szülészeten jött egy álmos szemű szülésznő, kérdezősködött, hogy mikor ment el a víz,hány percesek a fájások, meg, hogy akkor miért is most vagyunk itt és nem korábban, meg honnan jöttünk, én meg fájás alatt ha bírtam volna beszélni, beleüvöltöttem volna a fejébe, hogy "Azé' bazdmeg, mert még sosem folyt el a magzatvizem és különben se volt összepakolva!" De kulturáltan csak annyit mondtam, hogy mivel az előző szülésem program császár volt, sajnos nem voltam biztos benne, hogy ez tényleg magzatvíz-e. És próbáltam vigyort erőltetni a pofámra. Bekísért minket egy szülőszobába, tett fel infúziót, csinált CTG-t-persze közben megjegyezte, hogy ezek nem 10 perces fájásoknak tűnnek, és valóban nem azok voltak, ezt azt hiszem én tudtam a legbiztosabban. Kicsit megnyugodtam, amikor megláttam hajnali 3-kor a dokimat 5 perc múlva már toltak is a műtőbe, ott is mindenki kurva rendes volt. Az még vicces volt, erre tisztán emlékszem, hogy amikor jött értem a műtősfiú, gyakorlatilag teljesen átrendezte a szobát, hogy beférjen a kocsival és átpakoljon rá. Valaki be is jött és szólt, hogy "Sanyi, bazdmeg, nem lehetne halkabban, kilyukad a fal!" Kérdeztem, hogy nem lehetne-e, hogy én átmászok arra a kocsira, de mondta, hogy nem és ahogy átrakott jött megint egy fájás, majd tolt ki a szobából és mondta, hogy húzzam be a könyökömet, mert az fájni fog ha nekitolja az ajtófélfának. Ha még csak az fájt volna. Amitől a leginkább fostam, az érzéstelenítés, az csúcs szuper volt, semmi nem fájt és végre megszűntek az elviselhetetlen fájások is. A műtét részét nem részletezem, de sokkal jobb volt minden mint annak idején Bencével, nem voltam rosszul, nem esett le a vérnyomásom. Hajnali 03:50-kor kiráncigálták az én kis hajas babámat, megmutatták és elvitték, de végig láttam, hogy mit csinál vele a szülésznő. Míg engem stoppoltak, őt lemázsáltak 3300 gr-ra és akkor ugyan még nem tudtam, de 55 cm-re. 10/9-es Apgar érték.
Az osztályos részét nem tudom értékelni a bent töltött időnek. Katasztrófális körülmények, ápolónők. Olyan, hogy fájdalomcsillapítás, csak a tankönyvekben létezik, ezen az osztályon szó szerint könyörögni kell. Elfelejtettem betenni poharat, 1 órába telt míg kaptam egy szívószálat-amit infúziós csőből vágnak le. És hát nem beszélve a brutál náthámról, ami köhögéssel jár. Próbáljatok meg egy császársebbel köhögni úgy, hogy nincs fájdalomcsillapítás. Még az éjszakás nővérnek szóltam, hogy szeretnék fájdalomcsillapítót, mondta, hogy majd a következő infúzió végébe tudja már csak beletenni, de hát sajna az is lefolyt mire odaért. Majd hozott még egy zacsi infit, az ugye 500ml és abba beletette a 2!!!!!!ml Algopyrint. Erdőtűzben a vízipisztoly. Azt már én zártam le, mert hát sajna az is lefolyt mire odaért a nappalos nővérke. Mondta, hogy fél 11-kor telik le a 6 óra, akkor fog felállítani és fogunk zuhanyozni, majd előtte kapok egy Voltaren injekciót, hogy ne fájjon. A fél 11-ből fél 12 lett, az is csak Mackó anyukájának hatására, utólag is köszi, és az injekció is elmaradt. Én kérdeztem, de a szöszi csak annyit mondott, hogy" jaj, akkor azt majd később, most már lezuhanyozunk!"Ühüm. Nem neki fáj. Zuhany után már szó szerint csillagokat láttam, rohadtul fájt. Mackó kiment, hogy szóljon, hogy nem lehetne-e esetleg, talán, majd 5 perc múlva érkezett egy Algopyrin tbl. Annyira meglepődtem, hogy bevettem. Mackó anyukájának ez volt az utolsó csepp a az egészségügy szépségeiből, kiment és sorra lecseszte a bandát, hogy ez az Algopyrin egy császárosnak egy nagy lószar. Csak ő szebben mondta. 15 perc múlva megérkezett végre a Voltaren injekció és láss csodát! Megszűnt minden fájdalmam. Emilit is kihozták, és onnantól fogva elválaszthatatlanok lettünk.
És, hogy miért az érem másik oldala?
Mint ahogy nincs 2 egyforma terhesség, nincs 2 egyformán működő gyerek sem. Emili nehezen áll rá a minden napokra, nehézkes a szopizás, hasfájós, amit előszeretettel éjszaka produkál. Az elmúlt 2 éjszaka nem aludtam összesen 5 órát, a kórházban meg egyáltalán alig aludtam valamit. Hulla fáradt vagyok, bár most meglepően jól bírom. Valahogy túl kell jutni ezeken a napokon. A közös napokról pedig majd később.
2012. április 1., vasárnap
Ez történt a héten...
Emili gyakorlatilag akár meg is születhet, jogilag rendezve van körülötte a helyzet. 3 és fél évvel ezelőtt Bencénél egyszerű volt az apasági nyilatkozat-tétel, mostanra egy kicsit megbonyolították. Hogy a cél az lenne-e, hogy a sok macerát hanyagoljuk és inkább egyszerűbb 2 tanúval igent mondani az anyahivatalba, azt nem tudom, de mi ennél azé' szívósabbak vagyunk. Az örök hűség fogadását elhalasztottuk jó pár évvel későbbre és jó pár kilométerrel arrébb.:) Ezért életünk árán is, de beszereztük a szükséges iratokat az apasági nyilatkozat-tételhez. A legviccesebb papiros az orvosi igazolás a fogantatás időpontjáról. Ezen még a dokim is elmosolyodott. Szóval, minden papírral a kezünkben elmentünk hétfőn a Gyámhivatalba, ami...zárva volt. Pontosabban nem volt ügyfélfogadás csak délután 13-17 óra között. Hogy ki ér rá ebben az időpontban azt nem tudom, mi, pontosabban Mackó nem, és hát Ő is kell ehhez. A kedd és csütörtök alapból kilőve-nincs ügyfélfogadás. De a szerda, az a mi napunk volt. Ismét papírokkal felvértezve elmentünk és kábé 30 perc alatt már kész is volt a papír, ami most már ott lapul az orvosi papírjaim között, nehogy itthon maradjon.
Hétfőn még egy nagyszabású ügyet sikerült elintézni, még pedig a Sejtbankot. Bencénél is vetettünk le őssejtet, és bár bizonyos tekintetben az övé jó lenne Emilinek is, de úgy gondoltuk, hogy a Csajt is megilleti a saját őssejt-levétel. És mivel 2009 óta köldökzsinór-szövetet is tesznek el az őssejten kívül, így ezt a variációt kértük. A pakliban benne van, hogy esetleg nem sikerül a szövetszaporítás, ez esetben természetesen nem kell majd tovább fizetni annak a díját és marad az őssejt. Külön jó, hogy kaptunk 100.000.-Ft kedvezményt és + 5 évet, így nem 20 hanem 25 évre teszik el a mintákat. És nem, nem dobják ki 25 év múlva a kukába és Kínába se viszik el, hanem majd a gyerek fog róla dönteni, hogy mi legyen vele. Egy kis kitérő ezzel kapcsolatban: gyerekkórház műtőjében dolgozom.Nálunk van az onkológia is és ennek "köszönhetően" nagyon sok vérképzőrendszeri betegséggel találkozunk. Értsd: leukémia. Ha ezeknek a gyerekeknek lenne eltéve őssejtjük sokkal hamarabb meggyógyulnának, nem kellene a kemoval meg a szteroidokkal megküzdeniük, nem kellene hosszú-hosszú hónapokat kórházban tölteniük, lefogyniuk, tönkremenniük. És ezzel nem a családokat akarom degradálni, hogy miért nem gondolnak a jövőre a gyerek születésekor, mert nem szabadna törvényszerűnek lenni, hogy egy 2 éves gyereknek leukémiája legyen, hanem a rendszert bírálnám, hogy miért kerül ez a "szolgáltatás" ennyire sok pénzbe.
Kedden megvolt az első CTG. Hát igen, ha szülnöm kéne, nem tudom hogy bírnám ki. Vannak nekem méhösszehúzódásaim, és olyankor igen nem jó semmi sem. Kellemetlen és ha nagyon nem is fáj, de az a nemszeretem érzés. Reméltem, hogy a CTG-n is lesz minimum 1 ilyen összehúzódás. Volt is. Néztem a görbét, Emili pulzusa 160-170 közé ment én meg próbáltam túlélni azt az "iszonyatos" méhösszehúzódást ami egy nagy nulla volt a görbe szerint. Na jó, egy picit fentebb ment, de amikor én azt gondoltam, hogy ez már azért fáj és innen a következő lépés biztos a tolófájás, akkor azért nagyot csalódtam. És rájöttem, hogy tényleg nem akarok szülni. Nem titkolom, hogy a fájdalomküszöböm igen alacsonyra lett beállítva. Viszont annál szívósabb vagyok. A vizsgálat szerint is teljesen zárt a méhszájam, szóval semmi jel nem utal arra, hogy Emili korábban szeretné megismerni a kis családját. Jövő héten lesz még egy uh is a CTG mellé.
Csütörtökön elzarándokoltam várandósságom utolsó vérvételére. Mindig meg tudok lepődni azon, hogy mennyi hülye van. A rendszer a következő: 7-kor nyílik a terhesambulancia ajtaja. Két ablaknál veszik fel az adatokat a gépbe, de folyamatosan kiabálnak, hogy aki terheléses vércukorra jött, az soron kívül menjen előre. A többiek sorszámot kapnak. Elkezdődik a vérvétel, hangosan szólnak ismét, hogy aki terheléses vércukorra jött...., és közben a sorszámosokat is szólítják. Be kell menni egy helyiségbe, odaadni a papírokat-amiket jó esetben előre kitöltött az orvos-, és egy vinnyetta csomagot, amit a legelső vérvételkor nyomtattak és minden vérvételre hozni kell. Ezekből ragasztanak a vérvételi csövekre, hogy ne kelljen kézzel írni rá. Innen egy másik szobába kell majd átmenni, ha szólnak, és ott veszik le a vért. Mire én sorra kerültem a 8-as sorszámmal, már igen nagy sor végére kellett beállnom, mert valahol a 3-as sorszámú csajnál elakadt a sor, nem tudta a nővér megszúrni. Az előttem lévő csaj halál nyugodtan állt a sorban, és amíg várakoztunk-10 perc is volt- neki fel sem tűnt, hogy vagy 3 olyan is bejött aki soron kívüliségére hivatkozott, terheléses vércukor miatt. Mivel mögöttem már majdnem annyian álltak mint előttem, beállt még 1 nővérke szúrni. Szinte egyszerre kerültünk sorra az előttem álló lánnyal, és akkor hallom, hogy hát ő terheléses vércukorra jött, nem tudta, hogy soron kívül is be lehet jönni. A nővér mondta neki, hogy most nem tudja levenni a vért, mert vagy 1 vagy 2 órára lehet levenni a vért. Várni kellett volna neki még vagy fél órát, hogy jó értéket kapjon. A csaj mondta, hogy az most szóba se jöhet, mert kint vár a gyerek meg a férj, aki megy dolgozni, ő most siet, vegye le így a vért. Csak azt nem tudom, hogy mi a fenét csinált a csaj, gondolatban hol a pokolban járt amikor kiabáltak, hogy "aki terheléses vércukorra jött..." Emiatt most nagy valószínűséggel bukott egy vizsgálatot, egy napot és egy reggelt, mert tuti, hogy szar lesz az eredménye, és ha nem akar még jó pár hétig diabétesz diétán tengődni, akkor újra el kell mennie erre a vizsgálatra. Ráadásul nem elsőként vesz részt egy ilyen vizsgálaton, tudhatná, hogy mik a kritériumok.
Gondolatban már eljutottam a kórházi csomagok összepakolásáig, de babonából még nem tettem érte gyakorlatilag semmit. Vettem 2 pizsit, ennyi. Ja meg egy csomag pelenkát. Furi lesz megint a pelenkákkal bíbelődni. Már éppen kifogytunk belőle. Nagyjából megszerveztük a "ki mikor mennyit lesz itthon" c. projectet is. Május közepéig Mackó lesz itthon segítségnek:)), utána pedig Anyu jön minden nap. Buci pedig egészen júniusig lesz velünk itthon, hogy ne érezze magát kirekesztettnek. Eldőlt már az is, hogy nem kérek alapítványi szobát, megyek a háromágyasba.
A hasam egyre csak nő és nő, a pisilési kényszer pedig ezzel párhuzamosan csak fokozódik. Ráadásul éjjel a jobbról balra való meg vagy átfordulás most már felér egy cirkuszi mutatvánnyal. Még 3 hét. Sokan azt mondják, hogy vissza fogom majd sírni ezeket a napokat, heteket amikor majd éjjel állandóan fel kell keljek Emilihez, de azt most biztosra írom, hogy tuti nem fogom ezt a terhességet visszasírni.
Tegnap és ma pedig csak ültem és pihentem, és néztem a vasalni való ruhákat, hátha maguktól kisimulnak. Na jó, mostam is, mert ilyenkor hétvégére annyi tud összegyűlni. Ki érti ezt?
Most pedig befejezem, mert a Gyereknek elmentek otthonról! Mostanság egyre gyakrabban...
Hétfőn még egy nagyszabású ügyet sikerült elintézni, még pedig a Sejtbankot. Bencénél is vetettünk le őssejtet, és bár bizonyos tekintetben az övé jó lenne Emilinek is, de úgy gondoltuk, hogy a Csajt is megilleti a saját őssejt-levétel. És mivel 2009 óta köldökzsinór-szövetet is tesznek el az őssejten kívül, így ezt a variációt kértük. A pakliban benne van, hogy esetleg nem sikerül a szövetszaporítás, ez esetben természetesen nem kell majd tovább fizetni annak a díját és marad az őssejt. Külön jó, hogy kaptunk 100.000.-Ft kedvezményt és + 5 évet, így nem 20 hanem 25 évre teszik el a mintákat. És nem, nem dobják ki 25 év múlva a kukába és Kínába se viszik el, hanem majd a gyerek fog róla dönteni, hogy mi legyen vele. Egy kis kitérő ezzel kapcsolatban: gyerekkórház műtőjében dolgozom.Nálunk van az onkológia is és ennek "köszönhetően" nagyon sok vérképzőrendszeri betegséggel találkozunk. Értsd: leukémia. Ha ezeknek a gyerekeknek lenne eltéve őssejtjük sokkal hamarabb meggyógyulnának, nem kellene a kemoval meg a szteroidokkal megküzdeniük, nem kellene hosszú-hosszú hónapokat kórházban tölteniük, lefogyniuk, tönkremenniük. És ezzel nem a családokat akarom degradálni, hogy miért nem gondolnak a jövőre a gyerek születésekor, mert nem szabadna törvényszerűnek lenni, hogy egy 2 éves gyereknek leukémiája legyen, hanem a rendszert bírálnám, hogy miért kerül ez a "szolgáltatás" ennyire sok pénzbe.
Kedden megvolt az első CTG. Hát igen, ha szülnöm kéne, nem tudom hogy bírnám ki. Vannak nekem méhösszehúzódásaim, és olyankor igen nem jó semmi sem. Kellemetlen és ha nagyon nem is fáj, de az a nemszeretem érzés. Reméltem, hogy a CTG-n is lesz minimum 1 ilyen összehúzódás. Volt is. Néztem a görbét, Emili pulzusa 160-170 közé ment én meg próbáltam túlélni azt az "iszonyatos" méhösszehúzódást ami egy nagy nulla volt a görbe szerint. Na jó, egy picit fentebb ment, de amikor én azt gondoltam, hogy ez már azért fáj és innen a következő lépés biztos a tolófájás, akkor azért nagyot csalódtam. És rájöttem, hogy tényleg nem akarok szülni. Nem titkolom, hogy a fájdalomküszöböm igen alacsonyra lett beállítva. Viszont annál szívósabb vagyok. A vizsgálat szerint is teljesen zárt a méhszájam, szóval semmi jel nem utal arra, hogy Emili korábban szeretné megismerni a kis családját. Jövő héten lesz még egy uh is a CTG mellé.
Csütörtökön elzarándokoltam várandósságom utolsó vérvételére. Mindig meg tudok lepődni azon, hogy mennyi hülye van. A rendszer a következő: 7-kor nyílik a terhesambulancia ajtaja. Két ablaknál veszik fel az adatokat a gépbe, de folyamatosan kiabálnak, hogy aki terheléses vércukorra jött, az soron kívül menjen előre. A többiek sorszámot kapnak. Elkezdődik a vérvétel, hangosan szólnak ismét, hogy aki terheléses vércukorra jött...., és közben a sorszámosokat is szólítják. Be kell menni egy helyiségbe, odaadni a papírokat-amiket jó esetben előre kitöltött az orvos-, és egy vinnyetta csomagot, amit a legelső vérvételkor nyomtattak és minden vérvételre hozni kell. Ezekből ragasztanak a vérvételi csövekre, hogy ne kelljen kézzel írni rá. Innen egy másik szobába kell majd átmenni, ha szólnak, és ott veszik le a vért. Mire én sorra kerültem a 8-as sorszámmal, már igen nagy sor végére kellett beállnom, mert valahol a 3-as sorszámú csajnál elakadt a sor, nem tudta a nővér megszúrni. Az előttem lévő csaj halál nyugodtan állt a sorban, és amíg várakoztunk-10 perc is volt- neki fel sem tűnt, hogy vagy 3 olyan is bejött aki soron kívüliségére hivatkozott, terheléses vércukor miatt. Mivel mögöttem már majdnem annyian álltak mint előttem, beállt még 1 nővérke szúrni. Szinte egyszerre kerültünk sorra az előttem álló lánnyal, és akkor hallom, hogy hát ő terheléses vércukorra jött, nem tudta, hogy soron kívül is be lehet jönni. A nővér mondta neki, hogy most nem tudja levenni a vért, mert vagy 1 vagy 2 órára lehet levenni a vért. Várni kellett volna neki még vagy fél órát, hogy jó értéket kapjon. A csaj mondta, hogy az most szóba se jöhet, mert kint vár a gyerek meg a férj, aki megy dolgozni, ő most siet, vegye le így a vért. Csak azt nem tudom, hogy mi a fenét csinált a csaj, gondolatban hol a pokolban járt amikor kiabáltak, hogy "aki terheléses vércukorra jött..." Emiatt most nagy valószínűséggel bukott egy vizsgálatot, egy napot és egy reggelt, mert tuti, hogy szar lesz az eredménye, és ha nem akar még jó pár hétig diabétesz diétán tengődni, akkor újra el kell mennie erre a vizsgálatra. Ráadásul nem elsőként vesz részt egy ilyen vizsgálaton, tudhatná, hogy mik a kritériumok.
Gondolatban már eljutottam a kórházi csomagok összepakolásáig, de babonából még nem tettem érte gyakorlatilag semmit. Vettem 2 pizsit, ennyi. Ja meg egy csomag pelenkát. Furi lesz megint a pelenkákkal bíbelődni. Már éppen kifogytunk belőle. Nagyjából megszerveztük a "ki mikor mennyit lesz itthon" c. projectet is. Május közepéig Mackó lesz itthon segítségnek:)), utána pedig Anyu jön minden nap. Buci pedig egészen júniusig lesz velünk itthon, hogy ne érezze magát kirekesztettnek. Eldőlt már az is, hogy nem kérek alapítványi szobát, megyek a háromágyasba.
A hasam egyre csak nő és nő, a pisilési kényszer pedig ezzel párhuzamosan csak fokozódik. Ráadásul éjjel a jobbról balra való meg vagy átfordulás most már felér egy cirkuszi mutatvánnyal. Még 3 hét. Sokan azt mondják, hogy vissza fogom majd sírni ezeket a napokat, heteket amikor majd éjjel állandóan fel kell keljek Emilihez, de azt most biztosra írom, hogy tuti nem fogom ezt a terhességet visszasírni.
Tegnap és ma pedig csak ültem és pihentem, és néztem a vasalni való ruhákat, hátha maguktól kisimulnak. Na jó, mostam is, mert ilyenkor hétvégére annyi tud összegyűlni. Ki érti ezt?
Most pedig befejezem, mert a Gyereknek elmentek otthonról! Mostanság egyre gyakrabban...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)