2011. november 25., péntek

A kimenőm

2009.09.24.
Kicsit kezd tele lenni a faxom ezzel a fantasztikus multicéggel, aminek T-Home vagy mi a frász a neve. 1-2 hete, nem messze tőlünk körforgalmat kezdtek építeni. (Mondjuk rá is fér a kisvárosra, de sanda gyanúm, hogy a forgalom ettől nem fog begyorsulni, sőt! Mert hogy ez a cél a körforgalom építésével.) Fúrnak, faragnak, oszlopokat döntögetnek, miközben 10 nap alatt már ez volt a 3. nap, hogy offolják a tv-t, netet meg a telót. Délután 3-ig, 4-ig nuku. Nagy büdös krumplis nudli. Persze ha az ember felhívja a szolgáltatót és hibabejelentést tesz nyilván megint nem történik semmi, csak idegesek leszünk, hogy hát megpanaszolhatjuk, írjuk meg, ők meg majd válaszolnak. Aha. Kit néznek hülyének? Bezzeg a 17 forint késedelmi kamatot van képük a számlára írni! Szóval emiatt a kis közjáték miatt tudtam csak este a net-hez férkőzni. De írok inkább a tegnap estéről:
A két pasi szuperül együtt működött. Én ugyan már itthon voltam 9-re, de úgy ült Mackó itt a tv előtt mintha mi sem történt volna. Na persze, hisz tényleg nem is történt semmi. Mindent megcsináltak, semmit nem hagytak ki, még hajat is szárítottak. Mert bevallom, azt nem gondoltam volna, hogy eszébe fog jutni, ugyanis elfelejtettem odakészíteni a hajszárítót. Bence hajnal 3-ig meg se mukkant. Most meg már be kellett menjek hozzá az előbb mert vigasztalhatatlanul sírni kezdett. Egy böfi és egy puki állt a háttérben.  Engem mindig szivat. Ha egész este egy hangját se hallom, tuti akkor üvölt fel ha kényelmesen elnyúlok az ágyon.
Egyébként bíztam Maciban, tudtam, hogy meg tudja csinálni. Az étteremben elő se vettem a telefonomat, nem tettem az asztalra, hogy hátha hívni fog mert nem tud valamit megoldani. Közben rájöttem, hogy a pasik is képesek sok mindenre csak gyakorlás kérdése az egész. És a kutya itt van elásva: nem akarnak gyakorolni. Számtalanszor mondtam már Mackónak, hogy jó lenne ha 1-2 nap a héten ő altatná el este Kótyost, amire ő mindig csak annyit felel, hogy jó. De magától soha nem ajánlaná fel, hogy "figyu Cica, ma én fektetem Bencét! " Miért van ez? Pedig nem macerás a dolog, direkt figyeltem anno erre a kérdésre, mert babyszittyós koromban marhára utáltam ha órákig kellett altatni a gyereket. Nálunk kialakult esti napirend van, nemrég bevezettük az esti mesét is, amit Bence TÜRELMESEN végighallgat, nem sír, nem replikázik ha el kell rakni a könyvet, sőt integet neki, aztán jön a tápszer és Kölök 10 percen belül húzza a lóbőrt. Nincs sétálgatás, ágy mellett állás, ringatózás stb.stb. Szerintem Mackó szimplán csak kényelmes. Ez anya dolga, jó van ez így. No de most már nincs visszakoz, itt az ideje, hogy hetente 1x, kezdésnek, ő altassa el Bucit. Vele még nem beszéltem meg. Szerintem nem fog ellenkezni.
És egyébként meg mindenkinek ajánlom, hogy néha-néha menjen el esténként otthonról pasi és bébi nélkül, marha jót tesz a léleknek.

Debütálnak

2009.09.23.
Ma estére egy vacsira vagyok hivatalos, így ma debütálnak apa és fia az esti programok levezetésében. Mert hát, az nagyon egyszerű, hogy anyát időnként itthon hagyjuk 1-1 napra, aki természetesen profin megoldja a vacsi-fürcsi-altatás kérdést. De apa még nem csinált ilyet. Olyan volt már, hogy elaltattam Kótyit és úgy mentem el itthonról, így persze könnyű apának is. Bár egyszer felverte a gyereket mert olyan hangosan telefonált, hogy Bence sikítva kelt fel. Mert ha én itthon vagyok akkor van néki kontrollja, mindig mondom neki, hogy csitt, meg van, hogy elég ha annyit mondok, hogy Mackó! Szóval, tudja. Ma reggel, mikozben elrongyoltunk hajnalban a védőnőhöz, hogy az 1 éves státuszt megírja, szóval ma reggel figyelmeztettem Mackót, hogy legkésőbb háromnegyed hatra jöjjön haza, addigra elkészítek neki mindent CSAK vacsiztatni, fürdetni-az amúgy is az ő reszortja-és altatni kell! Legyintett, hogy menni fog! Én meg kicsit izgulok, mert nem akarom az apai tekintélyét megtiporni, és tudom, hogy tényleg menni fog, csak nem úgy ahogy szoktuk. Tuti, hogy kimarad majd valami, és szakadni fog róla a víz, de ez van.
Meglátjuk.

Játék

2009.09.22.
2 játékot olvastam Csillinél, de most csak az egyikbe szállok be, a másik töprengősebb. Szóval kérdezz-felelek, de őszintén:

• Étel:

• Kedvenc étel: epres Milka
• Ital: lájt kóla

• Alkohol: tequila
• Szín: fekete
• Együttes: mostanság nem válogathatok, hallgatom amit a rádió ad, de az ózdi kohászati művek zenéjétől a falra mászom(tucc-tucc)
• Színész: • Színésznő: Al Pacino(imádom a rekedt hangját)René Zellweger(amit a Hideghegy-ben nyújtott...

• Film: Hideghegy, Titanic meg minden ami egy kicsit érzelgős
• Szám: 8

Hiszel-e:

• Asztrológiában: túlságosan is

• Istenben: …nem mindig
• Túlvilágban: inkább a reinkarnációban

• Magadban: egyre jobban

Mit gondolsz róla?

• Álmok: csak pókok ne legyenek benne
• Szerelem: létezik, és ezt onnan tudom, hogy én már megtaláltam
• Élet: varázslatos
• Halál:, a szükséges rossz
• Dohányzás: no comment
• Káromkodás: sajnos ki-kicsúszik ez-az

Egyik-másik:

• Vanília-csoki: vanília

• Sör-bor: bor
• Szárazföld-tenger: TENGER!

• Fekete-fehér: fekete
• Hideg-meleg: meleg
• Nap-Hold: hol ez, hol az
• Állat - ember: néha úgy gondolom-sajnos egyre gyakrabban-, hogy állat

• Rend: anyukámtól örökölt rendmániás vagyok

Közösség:

• Szeretsz vásárolni?: ez tényleg komoly kérdés?????
• Szeretsz emberekkel találkozni?: az attól függ

• Szeretsz otthon lenni?: igen
• Hogy jössz ki a környezeteddel?: szerintem jól, de ezt a környezetemtől kéne megkérdezni

• Mikor ismerted meg a mostani legjobb barátodat?: 11 éve
• Szeretsz középpontban lenni?: öööööö, nem
• Szereted, hogy ha boldog emberek vesznek körül?: ha nincs sárkányszaros napom, akkor mindenképp

• És ha szomorúak?: jaj, azt nem bírom, ideges leszek
• Milyennek tartanak a többiek?: a többiek kik?

Előfordult már, hogy:

• Ültél már repülőn?: imádom

• Voltál külföldön?: hajaj
• Sírtál mások előtt?: ki nem?
• Másztál fára?: egyszer régen , nagyon régen

• Találkoztál már híres emberrel?: egypárszor
• Eltört egy csontod?: juj, igen 10 éves koromban, megcsúsztam egy fűcsomón miközben a levegőbe feldobott labdát akartam elkapni

• Be kellett feküdnöd kórházba?: a csonttöréskor , meg amikor Buci született
• Telefonbetyárkodtál?::)én is voltam gyerek
• Lógtál az iskolából?: próbáltam, de mindig is rosszul hazudtam
• Úsztál tengerben?: igen
• Voltál templomban?: igen

• Fent maradtál egész éjszaka?: jó párszor már igen
• Táborban voltál?: nem túlzottan lelkesedtem érte, de voltam
• Gondolatban megöltél valakit?: nem lennék képes rá
• Volt autóbaleseted?: 3 hónapja hátulról belémjöttek, de csak a kocsinak lett baja

Egyéb:

• Jobb, vagy balkezes vagy?: jobb

• Mi van az egérpadodon?: laptop-om van

• Mi van az ágyad alatt?: az ágynemű-tartó
• Mitől félsz a legjobban?: a pókoktól
• Mi jár most a fejedben?: hogy meg kéne masszírozni Mackó buciját, hónapok óta igérem neki

• Vannak háziállataid?: hát FILIP

Múlt:

• Akit a legjobban hiányolsz: apukám és az anyai nagyim

• Amit a legjobban hiányolsz: egy jó porszívót
• Életed legszebb pillanatai: az elmúlt 3 és fél év sok-sok szép pillanatot adott, nehéz lenne kiragadni belőlük

• Életed legrosszabb időszaka: 2005.július-2006.március-Franciaországban próbáltam dolgozni, álmomba se jöjjön elő

• Ha visszamehetnél az időben, hova mennél?: apukámmal lennék

• Egy dolog, amit megbántál: amikor otthagytam a műtőt
• Egy dolog, amit elfelejtenél: Franciaország
• Mi akartál lenni, ha nagy leszel?: aneszteziológus asszisztens

Jövő:

• Állás: műtő
• Házasság: nem!!!
• Gyerekek: még egy csajszit nagyon szeretnék

• Fiad neve: ha fiú lesz.....nem tudom

Lányod neve: Hanna
• Hol fogsz lakni?: remélem itt

• Mit fogsz csinálni 20 év múlva?: az majd kiderül 20 év múlva! És, hogy egy klasszikust idézzek-Mackót: "Ha odaérünk a hídhoz, majd akkor átmegyünk rajta!"

Hát, ezek az én gondolataim! Akinek van kedve, szálljon be!

Végre!

2009.09.22.

Megszületett végre a barátnőm-aki egyben a lelki társam is-kislánya, Szonja! Tulajdonképpen már a hónap eleje óta izgulunk, hogy vajh' mikor indul meg a szülés, de a Csaj ráhúzott még 11 napot és ma 15:19-kor végre napvilágot látott, 3450 gr-al és 52 cm-rel! Gratulálok az újdonsült szülőknek és Isten hozta a Kis Szonját!

Hétfő

2009.09.21.

Nem szeretem. Valahol mélyen Garfield bújt belém. Ráadásul Bence ma 5:43-kor kelt, evett és nem volt hajlandó visszaaludni. Illetve elszuszizott a mellkasomon, majd amikor beletettem az ágyba, rögtön felpattant, hogy nehogymá' itthagyjam oszt letiplizzek aludni. Így vittem magammal a hitvesi ágyba. A "régen elveim voltak, most meg gyerekem" alapján döntöttem így, mert anno eldöntöttem, hogy a mi gyerekünk nem fog a mi ágyunkba hemperegni, de akkor azért gondolkodtam ilyen kegyetlenül, mert nem volt Buci. Na meg álmos se voltam még akkor ilyen rohadtul, és a kettő együtt megdöntötte az elvet. Mert hát ki a fene akar dög álmosan a gyerek ágya mellett keccsölni amíg a ded álomba nem szenderül? Szóval fogtam a Kölköt meg a járulékos részeit-cumi, pelus-, és bevonszolódtunk a hálóba. 6:10-től kábé 7:20-ig szenvedett a gyerek, többször lefejelte a számat, a hólyagomba tenyerelt, rugdosta az apját aztán elszunnyadt. 7:40-kor szólt az ébresztő és Bence olyan sebességgel pattant ki az ágyból, hogy alig bírtam elkapni. No nem baj, gondoltam, majd ebéd után jóóóót fog aludni. Tévedtem. Délelőtt elmentünk csiri-biri tornára, hogy fáradjon, meg mert szerettem volna már valami társaságba is hordani. Ebéd után, a szokott módon elaludt, na gondoltam, most van egy kis szusszanásnyi időm, csináltam sajtos rudat (nem sikerült jól, valamit, valahol nagyon elb@sztam, pedig ez egy bevált recept volt). Pont elkészült az egyik adag amikor az én drágaságom 1 óra 13 percnyi alvás után felüvöltött, mintegy nem tűrve azt a sötétséget amiben van, jelenlétemet erőteljesen követelte. Kikaptam a rudat a sütőből bedobtam a másik adagot, reménykedve, hogy nem felejtem el és ne ég le a kecó. Próbáltam a gyerekem lelkére finoman hatni, hogy aludjon még egy icinke-picinkét, mert nagyon messze van még az este, de jól láthatóan nem érdekelte a lelki fröccs. Ki akart jönni a szobából. Most itt kering körülöttem,hol fetreng a földön, esik-kel beszélget magában, jól láthatóan marha fáradt. Már tönkretette az erősítőt, letört belőle egy darabot, az apja odáig lesz az örömtől. Azt hiszem átmegyek vele anyuhoz.

Bencéről, mondatokban

2009.09.16.

3 havonta vettem Nudlit górcső alá, és elemeztem a fejlődését. Ez most rendhagyó lesz, hisz' Ő már Nagyfiú.

korcsoportjában a nehézsúlyban indítjuk, és magamnak lassan szerzek egy gerincspecialistát
dús, sötétbarna hajat növesztett, sosem volt kikopva a tarkója mert utált hanyatt feküdni, és egyszer már voltunk hajszobrásznál is
gyönyörű sötétbarna szemei vannak, az egyetlen amit tőlem örökölt
2 darab kibújt foggal rendelkezik és amilyen hisztis mostanában tuti, hogy legalább 8 jön egyszerre
a mindenevők csoportjába tartozik, bár most nem hajlandó darabosat fogyasztani, kivétel ez alól az Albert keksz, de csak ha nagyon éhes
vizet iszik minden mennyiségben
napi 1x alszik, ebéd után, 2-2 és fél órát
éjszaka 1x ébred, nagyjából 2 és 5 között, ilyenkor babatejet töltet a pocakba, majd 8 és 9 között kel fel
mozgásfejlődésben elértünk a legkegyetlenebb korszakhoz, a járás tölti ki a fent lévő idejét, esik, kel, de nem adja fel, ha nagyon fáradt négykézláb folytatja, semmi és senki nincs tőle biztonságban, felmászik ahova csak tud
társasági lény, szereti a közösséget, a gyerekeket, a játszóházban nyugodt szívvel hagyom ott, és anyukámmal is eltölti a napját
szeret táncolni,tapsolni, nevetni, bohóckodni, jönni-menni, szekrényből kipakolni, szekrényajtót csapdosni, fürdeni, úszni, utcán lógni, hintázni, Filipet kergetni
egyfolytában dumál, ha valamit felismer vagy csak mondani akarja, akkor jön a "grr", olyan édes kis földönkívüli hangon
imádja a motorokat
kedvence a katicabogár
rámutat az autóra, teherautóra, a sárga Volán buszra, a repülőre
felszed a földről minden gyösz-möszt, bogarat
apának feltétel nélkül szót fogad, engem leginkább kiröhög
imádja a hajamat húzgálni-én is nagyon szeretem...
ha kérem megölel és ha kérem ad puszit
ha rosszat tesz és jókodni akar, magától jön, bújik és nyomja a cumis pofiját

Hát, most ennyi jutott eszembe, de biztos, hogy van még egy raklapnyi dolog amit nem írtam le. Idővel majd az is sorra kerül.


És a kedvenc képem:

Még a sz×r is potyogott...

2009.09.16.

Sosem voltak illúzióim azzal kapcsolatban, hogy ha egyszer gyerekem lesz akkor kockásra fogom unni a fejemet. Az én drága kisfiam mindig igyekszik megtenni mindent annak érdekében, nehogy az ő alvásidejében én azonnal a fotelbe vessem magam és feltett lábakkal nótázzam a "Lóg a lába lóga..."kezdetű dalt. Az történt, hogy ebéd után mindig adok neki egy 20-25 percnyi pause-t mielőtt ágyba dugnám. Megkértem, hogy ez idő alatt lesz szives kakilni, mert ki nem állhatom, ha azért kel fel 1 óra 18 perc után, mert műsoros a pelus. 10 perc után láttam, hogy erőlködik, gondoltam sínen vagyunk mint József Attila, de várok még, jöjjön ki aminek jönnie kell. Nos, amíg én elmerültem a déli híradó klímaváltozás, meg Barroso or not híreiben, Tojgli a hálóban csendben ügyködött. Gyanús lett, meg büdös. Felálltam, és döbbenten láttam, hogy Bence zöldre festette az ajtót, a padlószőnyeget és a szárítón lógó kék lepedőt. Bónuszként fáradtan megdörzsölte a szemét. Mindezt, ha még nem lenne egyértelmű, sz×rral tette. Én meg még megfejeltem a történetet annyival, hogy nem tudtam eldönteni melyik irányba menjek a gyerekkel, és a fehér padlószőnyegen potyogtattam a kakit. Zuhanyzás és öltözés után Kótyi 3 perc alatt mély álomba szenderült.

Én meg mielőtt a fotelbe heveredhettem volna, takaríthattam Virágos Rózsaszál végtermékét. Nincs szebb az Anyaságnál!

Acut gastritis avagy a romlott torta esete

2009.09.13.

Kemény hétvége volt. Szó szerint. Úgy kezdődött, hogy vacsora helyett a maradék Buci-tortából benyomtam egy szeletet, meg Mackó is. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy már leolvadt rólam 4 kilo, így a héten 6-ossal kezdődött a mérlegen a számozás. Utoljára ilyet akkor láttam, amikor hazavánszorogtam a kórházból, akkor is csak 2 napig, mert utána galád módon hízni kezdtem. Szóval, Mackónak el kellett menni dolgozni éjszaka, én meg itthon maradtam Bucitojással, Filippel meg a laptoppal. Későn kerültem vízszintesbe, mert Porcelánmatrjoska blogját olvasgattam, és nehezen bírtam abbahagyni. Fél egykor erőt vettem magamon, offoltam a gépet és örömmámorban úszva, hogy Bence nem ébredt még fel, elnyúltam. Nem tartott sokáig az örömöm. Fél 4-kor arra ébredtem, hogy hú, de szarul vagyok. Nem nagyon tudtam megfogalmazni, hogy tulajdonképpen mi is a bajom, meg, hogy hol fáj, csak azt éreztem, hogy nagyon nem jó. Bence 4-kor ébredt, hogy igényt tartana a szolgálataimra, én meg akkor már tudtam, hogy a hányinger az ami rettenetesen kínoz, és azon imádkoztam, nehogy etetés közben jöjjön rám, mert annak csúfos vége lesz. Szerencsére kihúztam, Kölköt visszafektettem, meg magamat is, de 5-kor egyenesen a wc felé vettem az irányt, és ami kínozott azt most konkretizálódott. Takarítás, fogmosás után igen csak meggyötört állapotban lefeküdtem. Mackó reggel fél 7-kor, hullafáradtan jött haza, bebújt mellém, én meg csak annyit bírtam mondani neki, hogy "ne adj puszit, hánytam". Bence 8-kor fújta az ébresztőt, bementem hozzá, vidáman állt a kiságyban, teljesen összehányva. Olyan büdös volt a szobájában, hogy majdnem én is kitettem a taccsot mégegyszer. A haja ragacsos volt a hányástól, a pizsije se másképp, és az ágya is katasztrófális állapotban leledzett. De legalább vidám és jókedvű volt ellentétben velem, mert én akkor már nagyon szarul voltam. Kissé meggörnyedve elvittem a gyereket megfürdetni. Nem húzom nagyon, a lényeg, hogy percről-percre romlott az állapotom. 9-kor szóltam Mackónak, hogy sajnálom, de nem bírom egyedül, nagyon szarul vagyok. Szegénykém, 2 óra alvás után kipattant az ágyból, és amíg én a wc és az ágy között járkáltam, maximálisan ellátta Bencét. Nem részletezem, de e betegség egy nagyon fontos momentuma, hogy ami a gyomorban van azt ki kell onnan könyörögni, nem szabad továbbengedni a vékonybélbe, mert azt a hátsófelünk nagyon bánni fogja. Utálom a gyomormosás ilyenfajta módját, de nem volt mit tenni. A mérleg tulajdonképpen nem lett olyan drasztikus. Hajnal 5-től déli 12 ig 'megúsztam' 3 hányás és egy tucat hasmenéssel. Közben Mackó nagyon sajnált, elment nekem almáért, háztartási kekszért, ropiért, mert miért is lenne itthon ezekből?! Fél 1 körül lefektettem Bencét, de akkor már Maci is szarul volt. A délután pedig róla szólt. Ő is ugyan olyan szarul volt mint én, így számunkra kiderült, hogy nem az én étkezési szokásaimmal van a bibi. Lassan összeállt a kép, hogy a torta volt az oka mindennek.

Mackó nem jó beteg. Nem csinálja azt amit kéne, inkább szenved. Konkrétan, mondtam neki, hogy meg kéne szabadulni a gyomortartalmától, amíg nem késő, de ő közölte, hogy bármit, csak azt nem. Így hát,este 6-ig Nr. huszonvalameddig jutott a fosások számlálásával, utána már nem számolta, viszont volt kedve énekelni nemesebbik fertályának, hogy "Ó ha rózsabimbó lehetnék!" Bucit aznap gyorsan ágyba tuszkoltuk, bár én önfeláldozó voltam, na meg sokkal jobban mint életem párja, és, hogy Bence is fáradjon, meg szocializálódjon, délután kivittem az utcára játszani, mert nagyon szeret kint lenni. Kint vannak a 2 és fél éves szomszédcsajok, motoroznak, játszanak, a szomszédok is kint vannak, nyitva mindenkinél a kapu. Bencének Kánaán. Végül is a gyereknek azért nem kell szenvedni mert felnőtt(!) szülei romlott tortából zabálnak majd végig fetrengik a napot.

Amióta Bence megszületett, de tulajdonképpen korábban se emlékszem olyan napra, hogy mi ágyban lettünk volna 20:25-kor. Legalábbis alvási, pihenési szándékkal biztos, hogy nem. Most viszont megtört a jég. Két hámozott alma és némi ropi kíséretében leheveredtünk, és jól kibeszéltük a napot. Ezt a borzalmas napot.

Persze szenvedéseinknek korántsem sincs vége. Mackó éjjel fél 2-kor borzalmas fejfájásra kelt. Véleményem szerint a felszívódó méreganyagok döngették a buciját. Próbált valami fejfájáscsillapítót szerezni de, miért is lett volna. Adtam neki homeopátiás bogyót, de hajnali 3-kor úgy döntött, hogy ő bizony meglátogatja az ügyeletes patikát. Végül is 4-től 8-ig már egész jól aludt.

Ha netalántán valami oknál fogva nem emlékeznénk Bence 1. szülinapjára akkor az acut gastritis hallatán tuti libabőrösek leszünk, és beugrik az esemény. Volt még torta. Kidob

Zsu-tól kaptuk, köszönjük!


2009.09.11.

Igen-nem, nem-igen

2009.09.10.

Nem tudom eldönteni, hogy beteg-e a gyerek. Ha az a kérdés, hogy folyik-e az orra akkor igen, de 1 óra múlva már nem. Rossz a közérzete kérdésre is igent mondanék, de amikor játszik vagy csak úgy elvan akkor meg nem a válasz. Ha tényeket nézem, hogy nem volt láza akkor nem a válasz a beteg-e a gyerek kérdésre. De ha meg mint anyát kérdeznek, hogy szerintem beteg-e a Pocok, akkor a szívem azt mondatja velem, hogy igen. Szóval nem tudom eldönteni.

Ma voltunk tanácsadáson, eszetlen időpontban, 11:50-re voltunk hivatalosak. Megpróbáltam hamarabbi időpontot szerezni reggel, és felhívtam az asszisztenst, hogy Bence taknyolódik, biztos, hogy nekünk az egészséges tanácsadáson a helyünk? Gondoltam, majd mondja, hogy nem, és ad egy emberi időpontot 11-ig, de tévedtem, mert azon kívül, hogy ma nem kapja meg a meningitis elleni védőoltást, nyugodtan mehettünk a kapott időpontra. Így hát, próbáltam Bucit ébren tartani, ez idő alatt figyeltem meg a fent írtakat.

És ha már ott voltunk akkor néhány számadat:

súly: bazi nehéz, ezt érzi a derekam is, de a tény, hogy a Gyerek 11200 gr-ot nyom. Nagyfiú már, ezért a mérlegen nem kellett lefeküdnie, hanem ülhetett.

hossz: tavalyhoz képest szépen megnyúlt 25 cm-t, tehát most 80. Tudtam én ezt, mert nem a korának megfelelő göncöket kell megvenni neki. A vályúba, amiben mérték, szerencsére most kellett utoljára beletenni, mert ezt is kinőtte. Legközelebb elképzelésem sincs, hogy fogják megmérni.

fejkörfogat: kereken 47-es. Ez azért volt fontos infó, mert most már legalább tudom, hogy ha sapkát akarok neki venni akkor hol kezdjem a keresgélést. Erről jut eszembe, hogy akartam neki venni egy őszi sapit. Pont bent voltunk a Brendonban, tavasszal ott vettem neki egy farmersapkát, ami olyan helyesen állt rajta. Gondoltam, most is lemeózom a kínálatot. Nyomban találtam is egyet, sötétkék-fehér csíkos, kis sildes sapka. Ó, gondoltam, ez nagyon cuki, megnézem nincs-e aranyárban. Hát de. Azért a sapkáért volt képük 4790.-Ft-ot elkérni. Persze nem tőlem, mert én azon nyomban visszatettem, kicsit megsiratva. Pedig én az a fajta shopping-őrült vagyok, akinek ha egyszer megtetszik valami, akkor nehezen mond le róla. De erről most kénytelen voltam. Mert ha legalább még 4 évig tudná hordani, akkor azt mondom, oké. De jövőre biztosan kinövi, ráadásul, majdnem biztos vagyok abban, hogy novemberben már vastag, téli sapi kell. Azt meg már beszereztem a C&A-ban.

cicikörfogat: hát ez kereken 50-es. Szép, daliás fiam van.

orvosi vizsgálat: tulajdonképpen a doktornő nem talált semmi kirívó dolgot Buci szervezetében, tüdeje, torka, füle negatív. Csak taknyos, az se konstansan. Sokat tüsszög. Kukac szűk még, de remélem nem marad így, mert nem szeretném a saját gyerekemet az asztalon látni. Mármint a műtőben. Kaptunk a meglévő homeopátiás bogyóinkhoz plussz egyet, most azt eszegeti, meg szívom ezerrel az orrát, ami ugye a Rettenetes Gyerekkínzások kategóriába tartozik. Most meg valahogy nagyon nem szereti, alig engedi, hogy kiszívjam a taknyát, pedig ha mondom, hogy most mit fogunk csinálni, minek jöttünk a pelenkázóra, akkor mutat az orrszívó felé, és berreg is hozzá. Annyira tünemény, meg tudnám zabálni.

Konklúzió: 3 hét múlva újból megyünk, talán akkor megkaphatja az oltást is.

2011. november 21., hétfő

Szülinap II.

2009.09.09.
Ez az én fiam! Stílusosan és ahogy azt egy Mintagyerekhez méltóan kell, elindult. Egyszer csak jött felém. Nekem meg a szám is tátva maradt. Na nem azért mert nem számítottam rám, pontosan, hogy már jó pár napja mondogattam, hogy el fog indulni. És tessék, igazam lett. Csak jött, és meg se lepődött. Mintha tök természetes dolog lenne, hogy ő megy. Az apja le is videózta.

Egy jó hónapja már, hogy a hajam égnek állt attól, hogy Bence állandóan tolni akarta a babakocsiját. Amint megálltunk valahol és őt kivettük, rögtön lecsapott rá mint a gyöngytyúk arra a bizonyosra. És csak tolta, tolta és tolta. És ha nem arra akart menni a szekér amerre ő szerette volna vagy megakadt a kereke akkor őrületes hisztibe kezdett, lefeküdt a földre, krokodilkönnyeket hullajtva vagy rosszabb esetben ütlegelni kezdte a kocsit és harapdálni akarta. He-he, csak 2 foga van! Nehezen tudtuk elterelni a figyelmét.

Mindenki mondta, hogy most már el fog indulni. Nekik volt igazuk meg nekem. És csoda ügyes fiam van!

Szülinap I.

2009.09.08.

Ma 9:20-kor megszületett Bence! Persze 1 évvel korábban, azaz ISTEN ÉLTESSEN BENCUS!!!!!!!!!!!

Hát eljött ez a nap is. Lesz torta-katicás-, ajándék, díszítés, szeretgetés-ölelgetés. Mondjuk az minden nap van, de ma valahogy más. 1 évvel ezelőtt ilyenkor már az őrzőben feküdtem, Kótyi ott szuszizott mellettem, Mackó körbeküldte mindenkinek, hogy meglett Bencus. Nyugalom volt, nem zavart senki minket, örültünk egymásnak, a Kölöknek, meg, hogy túl vagyunk rajta. Hiába volt császár, azért mégis csak egy nagy tortúra volt. Emlékszem, 8:18-kor elvittek a műtőbe, egyedül voltunk, hideg volt és fáztam. Arra gondoltam egy pillanatig, hogy tulajdonképpen én ezt nem is akarom. Ne vegyék ki belőlem, olyan jó így együtt! A hátamon kellett feküdnöm, pontosabban nem kellett, csak így fértem el, mert ha oldalra fordultam, akkor félő volt, hogy lepottyanok. Vártuk a műtői team-et. Szakmabeli vagyok, pontosan tudom milyen nehéz hétfőn reggel összeverbuválni a csapatot. Ha megvan a műtősfiú tuti, hogy nincs aneszt.asszisztens. Ha az megvan végre, dolga akad még az aneszt.orvosnak. Ha műtősnő végre mosakszik, az még nem biztos, hogy a műtét kezdetét jelenti, mert lehet, a doki még megvizsgál valakit és várni kell rá. Álltam már én is 20 percig beöltözve mire megjött az operáló doki. 9-re meglett mindenki, jöhetett a gerincérzéstelenítés, ettől nagyon fostam. Amúgy is a világból ki lehet kergetni egy tűvel. A doktornő marha ügyes volt, meg én is, hogy hang nélkül kibírtam. Azon nyomban döntöttek is hátra. a lábaimat rakták a kengyelbe, ami azért fontos momentum, mert azt még éreztem, hogy széttárt lábakkal fekszem, ezért 6 órán keresztül az volt az érzésem, hogy terpeszben vannak a lábaim. Szar érzés volt, mindig kérdeztem Mackót, hogy biztos, hogy egymás mellett vannak a lábaim? Ő meg csak röhögött! Marha vicces! Szóval, a lemosást még éreztem, de már egyre kevésbé. Izolálás, metszés és 9:20-kor kiemelték Bencust, aki menet közben a doki majd a csecsemős nővér kezére kakilt. Felsírt és roppant mérges volt, hogy megzargattuk,finom kis meleg helyét megbolygattuk. Kicsit megtisztogatták a légutait, majd odahozták hozzám. Nem láttam mást csak 4 kis lila végtagot, véres volt és magzatmázas. Szégyellem magam, de nem volt erőm foglalkozni vele, mert leesett a vérnyomásom, és igen szarul lettem. Helyrehozták pár perc alatt az érzésvilágomat, és utána már felöltöztetve, kicsinosítva visszahozták Buksit. Gyönyörű volt, én meg nagyon boldog. Aztán odaadták az apukájának. Mire engem összestoppoltak ők már megbarátkoztak egymással.

Nincsennek rossz érzéseim a kórházzal kapcsolatban. Az Istvánba voltunk és a híre ellenére közel sem olyan rossz. Én kifejezetten meg voltam elégedve mindenkivel. A műtői team-en kívül sehol nem tudták, hogy szakmabeli vagyok, és mégis maximális ellátást kaptam. Sőt! Bencét a kötelező vizsgálatokon kívül, ahova meg az apja kisérte, egy percre se engedtem ki a kezeim közül. Rebesgették, hogy a friss császárosoktól első éjszaka elviszik a babát, mondván, hogy úgysem tud felkelni hozzá, nem tudja kellőképpen ellátni. De nem én! Én du. 3-kor lábra álltam mert muszáj volt, és onnantól fogva, csak a jöttem-mentem, leültem-felálltam, fogtam, néztem, szeretgettem, gyönyörködtem a babámban. Ezt nem könnyítette meg a szar kórházi ágy sem, mert tény, hogy nem Cardo-matracokkal van kibélelve, ha leültem úgy belesüppedtem, hogy magam se találtam a kijáratot. Tény az is, hogy 4 éjszakán át félig-ülő helyzetben aludtunk a Kismackóval. Egyszer megpróbáltam teljesen lefeküdni..hááát, nem volt semmi látvány, miként egy páncéljára fordult bogár próbálok kikászálódni az ágyból! A fürdőszobába való bejutás se ment könnyen mert vagy 30 cm-t kellett megemelni a lábamat, hogy bejussak, de az első alkalommal annyira mennem kellett, hogy észre se vettem milyen magas. Azt csak később, amikor már ráértem magammal foglalkozni.Az ágyneműmet többször is cserélhették volna, és a látogatások is lehetnének diszkrétebbek. Tessék találok én hibát ha nagyon keresni akarok. De nem akarok. A 2. babánkat is ugyanígy és ugyanitt szeretném világra hozni. Kb. 4 év múlva!!!!! Nem hamarabb.

Megkezdődtek közös napjaink.

Ma egy éve, hogy...

2009.09.07.

Tavaly ilyenkor már kész volt a pakkom és Bencéé is, le voltam zuhanyozva, hajam megmosva és vártam a holnapot. Nálunk nem volt meglepi, hogy mikor érkezik a kis Buci, nem volt izgulás, hogy mikor folyik el a magzatvíz, vagy hogy felismerem-e, hogy ez most a SZÜLÉS. Kótyos nem volt hajlandó megfordulni, cseszett a dumámra, hogy jó lenne ha még is úgy érkezne a világra mint a többi baba. Ő már akkor is kis különc volt. Szerintem ahogy megfogant leült a kis valagára vagy annak kezdeményére és úgy növekedett egészen a 39. hétig. Aztán várta, hogy a doktorbácsi kiemelje a világra. De ne rohanjak ennyire előre. A holnapról majd holnap.

Szóval akkor és most. Döbbenetes. Minden nap elámulok rajta. Gyönyörű és okos. Persze, igen, elfogult szülő vagyok. Itt táncikál mellettem a kis 21-es mezítlábos tappancsával, megtesz már önállóan 2-3 lépést, és állandóan menni akar. Túl vagyunk a ma esti vacsi-hisztin, és lassan belenyugszik, hogy most nem megyünk ki apához a kertbe, aki most füvet nyír. És Bence azt nagyon imádja. Néha lefekszik a földre és hempereg a rongyijával. Megnyugodott. Most kapcsolgatja a távirányítót, ami a lámpákat kapcsolja. Néha rámpillant, mondja, hogy "ggg".(ez utóbbit ejtsd:erősen a gé-ket).

Akkor hát, várom a holnapot, 9:20 a pontos idő. Izgi.

Visszatöltés

Na most megint időutazok, visszatöltöm a régi posztokat!

2011. november 19., szombat

Érintő

Nem nagyon rajongtam sose Ákosért, de ez a szám nagyon ott van! Vecával együtt extra jók!

Pihi

Most befejezem a visszatöltéseket, amiből azért van még hátra bőven! Mer'ugye nem lehet importálni csak úgy! Fuck!
Van azért előnye is: van olyan bejegyzés amit újraolvasok és akár hasznos is lehet majd a tavasszal!
Ezért jó, hogy blogol az ember!

A mi kis éhezőnk

2009.09.04.
Egypárszor már elgondolkodtunk az apjával, hogy Kótyi előző életében biztos kis etióp éhező volt. Mit előző! Előző 3 életében! Az ember meg tud hülyülni attól, ahogy ez a gyerek KÖVETELI a kosztot. A legnagyobb harcokat a vacsoránál és az éjszakai tejcsi melegítésénél vívjuk. Komolyan úgy csinál mintha az elmúlt majd 1 évében valaha is várnia kellett volna  hosszú órákat az étekre, vagy esetleg napokig éheztettük volna.Vasárnap éjjel komolyan elborult az agyam, mert amíg melegítettem a tejet, át kellett pelenkázni, és ezt úgy zokon vette-mármint, hogy nem ömlik azon nyomban a tej a garat felé, és még szőrözök is a pelenkával-, hogy torkaszakadtából üvöltött. Pedig az egész nem volt 3!!!!perc!
Nem tudom lehet-e valamit tenni ez ellen vagy majd egyszer csak ez is elmúlik mint  fürdés utáni üvöltés öltözködés közben?

Megint lezárult egy korszak

2009.08.31.
Mától nincs légzésfigyelő. Vissza kellett vinni a kórházba. Kicsit sajnálom, mert megnyugtató érzés volt, hogy van ami riasszon ha balhé van. De hála, sosem riasztott-komolyan. 3x vaklárma volt, mert Kótyi lemászott róla, egészen befészkelte magát az ágy alsó sarkába, és a légzésfigyelő ezt már nem tudta érzékelni. Emlékszem, az első ilyen alkalomra, amikor hajnalban elkezdett sivítani, úgy ugrottunk ki az ágyból mintha nyíllal lőttek volna ki. Még Mackó is futott a szobába, pedig neki jó az alvókája. Én azért legbelül tudtam, nincs semmi komoly baj, nyilván csak a technika ördöge játszik velünk. Még Kótyi is végigaludta a sipákolást. Aztán még 2x történt ilyen, ma meg vissza kellett szállítmányozni.
Fura lesz nélküle. Mint ahogy fura volt amikor visszavittük a mérleget, vagy amikor Bucival átköltöztünk a saját szobájába, aztán amikor először aludt egyedül. Úgy érzem ezek olyanok mint egy mérföldkövek. Elértük, lezárhatjuk.

Nyaralás

2009.08.27.
Amikor elterveztük, hogy csakazért is nyaralunk, akkor még azt gondoltam, hogy rendhagyó lesz az idei pihi. Ugyan márciusban voltunk már Kótyossal Floridában, de akkor még mini volt, szinte "babzsák"-ként lehetett vele bánni, sok vizet-hogy ilyen randán fogalmazzak-nem zavart.
Mára azonban már úgy gondolom a rendhagyó nyaralás majd akkor jön el ha Bence itthon maradhat valamelyik nagyijával. Gyerekkel nyaralni nagyon meggondolandó dolog. Kell minima 1 bőrönd a gyereknek, így én kiszorulok eleve egyből, és közösködnöm kell az apjával a bőröndön. Ergó kevesebb cipő és ruha amit magamnak bepakolhatok. Ez azért is kellemetlen, mert ha valakinek van már gyereke az tudja nagyon jól, hogy az első akit összekoszol, leeszik, leiszik, ne adj isten lehány az az anyja. Gyereknek van másik ruha, de anyának? Na mindegy. (A cipő csak plusszként jelentkezik mert cipő-mániás vagyok.)
Szóval túléltük a csomagolást azaz túléltem én, jöhetnek a játékok, kaja, apróságok. Aztán szólt Mackó, hogy ne feledkezzek meg arról az apró tényről, hogy a Honda nem Jeep. (Jeep volt a kicsi-kocsink Floridában amit béreltünk, tulajdonképpen olyan csomagtere volt mint a feketelyuk.) Minuszoltam még egy táskát.
Ezektől eltekintve azért marha jól sikerült a nyaralás. Sárváron voltunk 1 hetet egy ismerősünk házában, voltunk Szombathelyen a történelmi karneválon, Celldömölkön úszkáltunk, a sárvári fürdőben strandoltunk. Majd, hogy igazi lazítós napokban is részünk legyen a siófoki Hotel Azúrban töltöttünk még 4 napot.
Bence mindeközben megtalálta a hangját, mindegy hol, hangosan mondja a magáét, úgy, hogy a hotelben voltak olyanok, akik már szándékosan nem ültek a közelünkbe reggeli vagy vacsorakor, mert valószínű, hogy nem hallották egymást Bencétől. Én hiába csitítom, lehetetlen csendben tartani, ha neki mondandója van akkor mondani fogja. Újabb őrületként jelentkezett a babakocsi állandó tologatása, amitől én kapok idegbajt, mert ha nekitolja valaminek vagy nem úgy forog ahogy ő szeretné, akkor üvölteni kezd, sőt van, hogy meg is harapja, néha meg ütögeti. Tiszta kész a gyerek. És marha fárasztó. De szeretem, és a nyaralás alatt jött el az az érzés, hogy ő az enyém, és mindjárt 1 éves lesz, és ilyenkor végiggondolom mi volt 1 évvel ezelőtt. Ilyenkor magamhoz szorítom és akkor nagyon jó.

Filip és Bence, Bence és Filip

2009.08.15.
Kettőjük kapcsolatáról már régen szerettem volna írni. Nem egyszerű. Filip egy yorkshire terrier, nem nyom egészen 3 kilót. Tündéri, imádnivaló kis eb. Lassan 5 éve annak, hogy megszületett a fejemben a gondolat, hogy szükségem van egy kiskutyára. Sosem volt kérdés, hogy milyen legyen a fajtája, mindig tudtam, hozzám egy ilyen típus illik. Kinéztem, és karácsonyra megvettem. Magamnak. Aztán együtt éldegéltünk. Jött a szerelem, és hál'Istennek, neki is tetszett. Persze kezdetben még nem lakott velünk, csak kb. fél év múlva költözött ő is be. Hárman éldegéltünk. Mackó szereti Filipet, Filip pedig annyira szereti Mackót, hogy bár a kutyák nem nagyon szoktak falkavezért váltani, de ő mégis megtette. Már nem én vagyok a falkavezér. Én már csak a kiszolgálószemélyzet vagyok. Enni adok, kiengedem a kertbe, megfürdetem, kozmetikushoz és orvoshoz hordom. Persze a kert és a fürdetés kivételével a muníciót Mackótól kapjuk. Mackó pl. drága Royal Canin-nal eteti az ebet, aki ezért úgy néz rá mint liba az Istenre! Aludni ugyan az én párnámon alszik a négylábú, az apja közelébe csak húzós, hideg, téli éjszakákon merészkedik, akkor is csak úgy, hogyha megmozdul az Isten, ő már ugrik is, nehogy palacsinta-kutya legyen belőle reggelre. Szóval írhatnék még hosszú-hosszú sorokat arról, hogy hogyan éldegéltünk, de közben jött Kótyi.
A várandósság ideje mindenkinek nyugalmasan telt, én otthon tengettem az időmet, amint Filip igencsak szeretett, feltett lábakkal néztük a tv-t, pihengettünk, sétálgattunk. Kezdetben nem érezte, hogy miért is ez a nagy változás, aztán amikor Kótyi elkezdett mocorogni a hasamban, majd később hatalmasra növesztette az albérletét, Filipnek is szemet szúrt, hogy itt valami nem klappol. Nyugis kis élete rippsz-roppsz megváltozott. Az állandó éjszakai fészkelődésemtől nem tudott aludni rendesen, ki lett túrva a párnámról, állandóan mászkáltam éjjel, főleg a vége felé. Felfordítottunk egy szobát, és új berendezést kapott, éjszakákba nyúlóan szereltünk, szépítgettük, ő pedig dühösen és csalódottan feküdt a nappaliban a kanapén. Kicsit elhanyagoltam a lelkét.
Aztán olvastam, ha baba érkezik egy olyan családba, ahol már van kutya, akkor úgy kell elfogadtattni vele az új családtagot, hogy haza kell vinni a kórházból egy olyan textilpelust amin a baba min. 2 napot aludt. Hogy rajta legyen a szaga. Otthon aztán meg kell az ebbel szagoltatni, sőt oda is lehet, kell neki adni, így állítólag nem fogja ellenségként kezelni a kicsit.
Nos, mivel tudtam, hogy Filip életében azért ez igen csak nagy változás, így is tettünk, és szerencsére el is fogadta Bencét. A kezdetek azért nem mentek olyan simán, hisz az ágyban a helyét még csak mostanság kapta vissza, este várnia kell a vacsira, de igyekszem, hogy ne érezze, hogy ő az utolsó a dolgok sorrendjében.
Bence először kb. 3-3 és fél hónapos volt amikor észrevette, hogy valami kis izé folyton követ minket. Filip a lakás összes helységébe utánunk jött-jön. Ha pelenkázni mentünk, oda követett, ha szoptattam leült mindig mellénk, szorosan mellém, hogy érezzen engem. Konyha, fürdő, hálószoba. Mindenütt ott volt. Nem csinált semmit, csak nézett, vagy leült, lefeküdt, várta a következő lépést. Na meg a nagy sétákat. Számára Bence jó buli, mert nagyokat sétáltunk kezdetben a környéken, tavasszal pedig a Duna-parton. Szóval amikor Bence észrevette Filipet, csak követte a szemével, majd 1 hónap múlva már szerette volna megfogni. Apukája nagy segítség volt ebben, és itt meg is törik a tündérmese a baba és a kutya között. Filip ugyanis gyanútlanul leült Mackó mellé a kanapéra. Arra azonban nem számított szerencsétlen, hogy a Mackó kezében lévő kisemberke nagyon szerette volna már "megsimogatni". El is érte a kutya fejét, végig is húzta a kezét a  buksiján, ennél a pontnál azonban ökölbe szorította a kezét és mivel a kutya menekülőre fogta, így egy kis csomó kutyahaj maradt a kezében. Filip pedig megtanulta, hogy a legkisebb emberkét a családban ha nem muszáj akkor nem közelíti meg. Ez egészen addig tartható fogadalom volt számára, amíg Bence meg nem tanult mászni. Ettől a perctől fogva....a hegy és Mohamed esete.
Bence nagyon szeretne Filippel játszani, de Filip valamiért kerüli a közös játékot. Van, hogy bohóckodik neki, ugrál előtte, hempereg a földön, és közben jólesően morog, de hogy közel nem megy Bencéhez az egészen biztos.

Hoppá

2009.08.12.
Ma történt, hogy jöttünk hazafelé, és mivel a zsákutca zsákutcájában lakunk, forgalom nem sok, a szomszéd gyerekek kint játszottak az utcán. Amíg vártuk, hogy kinyíljon a kapu az egyik kislány és egy 8-9 éves kisfiú odaszaladtak a kocsihoz. Persze nem a személyemnek szólt a nagy sietség, hanem Filipnek, a ház kutyájának. Megsimogatták Filipet majd beköszöntek Bencének. A kisfiú a következőt mondta: "Szia Bence! Tiszta apja ez a gyerek!"Mondom 'tényleg?'-mintha nem szembesültem volna ezzel a ténnyel már sokkal korábban. De azt nem gondoltam, hogy mások számára ennyire látszik! Azért ugye rám is hasonlít???

2 hete...

2009.08.11.
....készülök, hogy írjak, de mindig van valami ami megakadályoz benne. Rohannak a napok, én meg utánuk. Bence napról napra egyre ügyesebb és okosabb. A délelőttök elmennek az edzéssel, Ő a játszóházban tengeti az idejét, én meg küzdök a sok bébihájjal. Az edzőm szerint nem vagyok reménytelen eset, bár én néha úgy látom, semmi sem történik a testemben. Na mindegy.
2 hete vendégsébe is járunk. Egyik hétvégén Sárváron élő barátainkat látogattuk meg, a múlt hétvégén pedig Szegeden voltunk. Vicces, hogy mindkét helyen pocakban a baba. Bence remekül viseli ezeket az utazásokat, bár Sárvárról hazafelé viszonylag korán felkelt, és Pestre érve már a türelme végén járt, a szegedi úton pedig odafelé ébredt korán, de csendben tűrte, hogy megérkezzünk. Mivel egészen jól sikert a dedet szocializálni, így nem lepődött meg, hogy idegen helyen vagyunk, hamar feltalálta magát, és mindkét helyen alapos tisztasági vizsgálatot tartott. Sárváron használtuk először az utazóágyat, ami hasznos tapasztalatszerzésnek volt mondható, mert rájöttünk, hogy nem elég csupán egy lepedőt húzni a lapra, amin alszik, úgy ugyanis csörög. Méghozzá nem akárhogy.Bence folyton felsírt, mert a mocorgással, és azzal, hogy közben csörög alatta a fekhely, felébredt. Második este már bevontuk egy pléddel, úgy rá a lepcsi, és Kótyi vidáman aludt az éjszaka. Szegedre már pléddel mentünk. Jól éreztük magunkat mindkét helyen, Bence pedig elvarázsol mindenkit. Folyton tapsol, különösen ha meghallja az "ügyes vagy" mondatot, akármilyen zenére azon nyomban táncol és vicces ahogy azt a kis buddha testét ringatja. Imádom amiért ennyire jókedélyű, kiegyensúlyozott baba. Csak a kajálások idején ne lenne a hisztis műsor. Legújabb szenvedélye, hogy Ő is akar egy kanalat meg egy tányért, és Ő is akarja kanalazni a kaját. Persze kisebb-nagyobb sikerrel, mondanom se kell, és rendesen figyelnem kell, merre jár a kanál ha nem a szájában van. Ja, és a legújabb, hogy megtanulta, hogy tud egyedül inni az üvegéből. Már régóta van neki egy kék fél literes műanyag üvege, aminek olyan a teteje illetve a szopókája (de hülye szó), hogy nem folyik ki a víz belőle ha lefelé fordítja. Eddig mindig én adtam neki oda és emeltem meg, hogy jöjjön a víz belőle, de pár napja rájött, hogy ha jól megemeli akkor Ő is tud belőle vizet fakasztani. Azóta reggelente félig töltöm az üveget, leteszem a földre, és Bence pedig kiszolgálja magát. Most már nyugodt vagyok, hogy nem hal szomjan a gyerek.

Néhány kép Szegedről és Sárvárról:

Új idők járnak nálunk

2009.07.28.
Alakformálás történik nálunk. Nem a gyereknek van rá szüksége, hanem nekem. Abbamaradt a szoptatás, mondják, majd most fog olvadni a zsír, amit várok már egy ideje, de semmi. Gondoltam nem várok az idők végezetéig, hanem elébe megyek a dolgoknak. Edzeni kezdtem a tegnapi nappal. Egy személyi edző azért szemmel kísér, mert nem lehet csak úgy vaktában fogyasztani. Mindeközben Bence a földszinti Játszóházban tengeti az idejét, és nagyon jól érzi magát. Jófejek az ovónők, szimpatikusak nekem is és Bencének is. Kábé 5 percet töltöttem vele ott, aztán felmentem edzeni, és egy percig se jutott eszembe, hogy valami baj lenne. Velem van, de mégis külön-külön azt csináljuk amit szeretünk. Most örülök igazán, hogy anno 3 hetesen elkezdtem szocializálni a gyereket. Mikor elhoztam, azt mondták az ovónők, hogy még több ilyen gyereket szeretnének. Olyan jól esett.

Bence közben döbbenetes módban, iramban, tempóban fejlődik. Imádom ahogyan figyel, ahogy megért dolgokat, ahogy saját maga fedez fel dolgokat, mint pl. ma, a kedvenc felhúzható-bizgerelő katicának megtalálta a felhúzóját és egy kicsit ki is húzta. Roppant boldog volt tőle. Vagy pl. tegnap amikor este rájött a pofozhatnék, és persze, hogy engem talált meg, én úgy tettem mintha sírnék, ő döbbent arccal nézett rám, majd finoman odahajolt és adott egy puszit. Vagy amikor meglátja a kertben a medencét, de nem lehet fürdeni és bejövünk, akkor hatalmas krokodilkönnyek közepette sírja el a bánatát. Ezért most megyünk és pancsizunk egy kicsit, hogy meglegyen a boldogsága. Aztán megyünk és veszünk a madaras teszkóban egy játékfűnyírót, mert azt nagyon szeretne.

Vasárnapi program

2009.07.12.
A hétvégékkel az a baj, hogy nagyon gyorsan véget érnek. Mire kettőt pislogok már vasárnap este van. Nem szeretem. Éppen ezért próbálkozunk értelmesen és tartalmasan kitölteni. A szombat az ugye adott az uszi miatt, bár most 2 hétig le voltunk tiltva a betegség miatt. Vendégek jöttek helyette. Aztán vasárnapra virrad és kezdődik a lázas gondolkodás, hogy hova menjünk egy 10 hónapos gyerekkel. Ma a dunakeszi reptér mellett döntöttünk. Vittük a kutyát is, nem árt neki a séta, úgyis olyan kövér. Bence élvezte. Na nem a repcsiket, hanem megkaparintotta a Filip pórázát, és hangos ööööö,ááááá,ééééé kiséretében egyfolytában rángatta az ebet. Szegényke, amúgy is mindig menekül Kótyi elöl, mert egyszer pórul járt és a frizurája bánta, azóta nem közelíti meg Kótyit ha nem muszáj. Hát most muszáj volt mert sacc-per-kábé egy 50 centi madzag választotta el a gyerektől, aki ha lehetett még közelebb is ráncigálta magához. Vicces volt. Azért figyeltünk, hogy nehogy baja essen valamelyiknek.
Reptér után irány a fagyizó. Dunakeszin isteni fagyizó van a lakótelep elején, és hatalmas adag a fagyi is. Bence is szereti, pontosabban szeretné, de Ő nem kap. Csak egy tölcsért. De láthatóan az is teljes egészében kielégíti, mert csendben elnyámmogta. Ezek után beszereztünk még egy hatalmas dinnyét, és elvittük Filipet állatorvoshoz, beadatni a kötelezőket. Vacsi, fürdés és alvás.Mackó kertet locsol, én írok, Bence és Filip alszanak. Idilli. Kár, hogy vége a napnak.

Aztán a kánikulás héten egy kis fürdés:

Háromnegyedév-értékelés

2009.07.11.
Ezzel egy kicsit megkéstem, de ami késik az nem múlik alapon most pótolom. Kótyi már 10! hónapos is elmúlt. Akkor:
Súly: marha nehéz. Bár szerintem már hozzászokott a testem, de ha valaki nekem egyszer azt mondja, hogy 10 kilós gyereket fogok cipelni állandóan, hát lehet, hogy lelövöm. Kicsit rá is dolgozott az utolsó mérlegelés óta, mert van már vagy 10 és fél kiló is a lelkem.
Étkezés: minden, minden mennyiségben. Konkrétan, nem finnyás a gyerek, persze neki is vannak favoritok meg utálom kaják. Ami kicsit szívszaggató, hogy megszűntek a szopik. Na nem azért mert nincs tejem, hanem mert Őuraságának nem kell. Lassan jön, nem jön elég. Ezért az éjszakai mamitejcsit babatejcsivel pótoljuk, az tuti jön és minimum 240 ml. Nappalra meg egész egyszerűen nem kell neki. Van kajamenetrend is:
  • ébredéskor, 7 és 8 között babatejcsi
  • 10-kor gyümölcs, még üveges formátumban vagy joghurt, esetleg puding
  • 12 fél-1 magasságában ebéd, valami finom a nagyi főztjéből
  • 3 fél-4 körül valami tartalmas uzsonna, tejpép, vagy joghurt vagy puding vagy túrókrémes finomság
  • 5 körül egy kifli-vég nyámmogása
  • fél 7-háromnegyed 7-kor vacsora, valami főzi, spenót, krumplifőzi vagy tejbegríz
  • 8-kor pedig fürdés után a pelenkázón az esti Sinlac elfogyasztása
Kaják között befigyel egy kis kifli-vég, babapiskóta és a fősláger, a fagyistölcsér.

Alvás: este 8-kor elájul, szinte altatni se kell, éjfélig-fél 1-ig durmol, majd kezdődik a "sehogysejóanyagyeremár" és a "holacumimmegapelusom". Nagyjából 2-ig kisebb nagyobb szünetekkel kihúzza, akkor kér enni és kap 270 ml babatejcsit. Ezzel reggelig elvan. Bár 5 körül rá kell húzni az ajtót mert a beszűrődő fény életet ver belé.  Nappali alvás már csak 1 x van déltől 2-ig, fél 3-ig. Nem mondom, hogy könnyű volt rászoktatni, mert ha lehetne, 10 körül lecsukódna a szeme, de fenn kell tartani az érdeklődését ebédig és utána magától kéredzkedik az ágyba.
Fogzás: 2 kis hegyes fogkezdeménnyel harap ahol csak tud. Vicces ahogy a pohárnak koccannak a fogacskái.
Finom mozgás: megpróbál minden gyöszt és szöszt felvenni a földről, manapság elkezdték érdekelni a bogarak is. Ékes példája, hogy a minap a strandon megfogott egy darazsat, én meg megijedtem, hogy megcsípi, és meg is csípte. Picit sírt, bekentem Fenistillel, aztán gyorsan el is felejtette. Remélem a pókokra nem fog bukni mert akkor egész nap futhatok előle! Imádja a hajamat húzogatni, betúr mindenki szájába, hogy mindenkinek van-e foga, és a füleket is leellenőrzi.
Nagymozgás: feláll mindenhol, bútorok mellett togyog, pár lépést már megtesz ha fogom a kezét. Aztán gyorsan leül, valószínűleg nem érzi még biztonságban magát ha áll.
Érzelem: igazi kis szeretet-mogyoró. Aki kér az kap puszit, imád 'buccolni', ha mondom neki, hogy adjál puszit a kalózmajomnak (rögzíthető cumitartó), akkor azonnal röppen a puszi, de mivel igazi pasiból van gyúrva, utálja ha puszilgatom. Szeretgetni, puszilgatni, gyönyörködni csak akkor lehet ha alszik. Ha meghall egy ismert zenét, azonnal táncolni kezd, ebben viszont nem az apjára ütött.
Értelem és beszédfejlődés: szinte mindent megért, ha kérem, hogy keresse meg a cumiját és tegye a szájába, akkor megcsinálja, a 'nem' szót kategórikusan NEM érti és csakazértis rájátszik a dolgokra. A nagyikat szereti és megismeri, apának reggel pá-pá-t int illetve ha megyünk el otthonról, akkor is pá-pá-zik. Hogy kinek? A nap nagy részében folyamatosan dumál, ül a szőnyegen a hatalmas fakanállal és egyfolytában mondja a magáét vagy tologatja a kerekes vizilovat és annak mondja, de a nagy sláger a dömper és a porszívó. Imádja mindkettőt tolni-húzni-vonni, kereket nézegetni.

Hát, nagyjából ennyi, és még biztos sok mindent nem írtam le, de ezek a kölykök egyik napról a másikra olyan gyorsan fejlődnek, hogy néha csak a fejemet kapkodom, hogy ez az én fiam!?

Újra itt és ígérem...

2009.07.10.
Nem vesztünk el, csak sok minden közbejött ami akadályozta a blogírást. Most viszont teljes erőbedobással itt vagyok-vagyunk, és írok. Megígérem, hogy minden nap vagy legalább is minden másnap körmölök pár sort, mert nagyon elhanyagoltnak érzem Bence blogját. Képeket is teszek fel, visszamenőleg meg majd szép lassan pótolok.
Hál'Istennek azért Kótyival minden rendben. Legnagyobb a hírek sorában, hogy kocog a bal 1-es fogacska a pohárhoz! Ezt azért jól megszenvedtük, egy középfülgyulladás kísérte és még antibiotikumot is szedni kellett. De túl vagyunk rajta, bár úszni majd csak a jövő héten mehetünk.
Szóval, nem egyszerű mindenben toppon lenni, Bence ráadásul teljes embert igényel, 100%-os odafigyeléssel. Most is itt cirkál körülöttem, tologatja a porszívót-enyhe célzás, hogy nem ártani takarítani-de bármelyik percben ki tud találni valami idegtépő szöszmötölést, mint pl. a hangfal körömmel történő kapirgálását.
Tartozok még a háromnegyedéves értékelő beszámolóval, amit még ma megírok, illetve 1-2 sztorival, amiket később, de azt is lekörmölöm.

Nem alszom

2009.06.13.
Bence ma úgy döntött, hogy csakazért se alszik nappal. Illetve azért a buzgóság elnyomta, de csak röpke-szöszke 15-20 percre, ami nála azért csúcsteljesítmény negatívban. Nekem meg a hajam égnek állt, bár feltűnően nyugodt tudtam maradni. Szerintem a hideg frontot érzékeli a kis Pocok, mert akkor szokta ennyire szabotálni az alvást. Délután aztán a kocsiban sikerült aludni egy fél órát vagy lehet megvolt az 40 perc is, mert addig voltunk úton. Mihelyt megállt a kocsi 2-3 perc múlva már nyílt is a kis csipás szempár. Vigyorgás, mert én már készültem egy jópofa babapiskóta látványával, majd laza nyújtózkodás keretében elvette és komótosan elmajszolta. Annyira helyes, ahogy a fognélküli kis Kalóz nyammog a kaján. A babapiskóta kontra fognélküli evés végeredménye amúgy mindig gusztustalan. Minden és mindenki tele van nyálas kis babapiskóta darabokkal, amiket nem lehet egyszerűen lesöpörni, eltakarítani. De annyira élvezi, hogy nem tudok neki ellenállni. Uzsira már túró rudit is kapott, illetve benyomott a pocakba egy egészet, persze szigorúan a csoki nélkül. Az a mamit illeti meg.(amúgy nincs rá szükségem, elég nagy súlyt nyomok így is, de én meg ennek nem tudok ellenállni!most dobjam ki?)
Este aztán féltem egy kicsit, hogy az alvási szabotálást folytatja, de nem sikrült, még ha tervben is volt. Elnyomta az egésznapos élmény!

Igazi betegség

2009.06.13.
Kótyikát elkapta a vírusos torokgyulladás. Az első nap még nem volt vészes, volt egy kis hőemelkedés, de ennyi. Ami igazán szembetűnő volt, hogy megszűnt a mozgékonysága. Olyan kis bágyadt lett, elesett. Nem kergette a kutyát, nem akart felcsimpaszkodni sehová, nem akart borogatni se, csak nagy nyugalomban ült az ölemben. Még aznap elvittem a Doktornénihez, aki felállította a diagnózist. Kérdeztem én, hogy honnan lehet ilyet összeszedni, de ő se tudta, mondta, biztos az időjárás az oka(hideg-meleg váltakozott). Estére már tényleg lázas is volt, 38,6 volt a maximum, úgyhogy a Panadol mellé kapott egy kis hűtőfürdőt is. Még a másnap is elég bágyadtan telt, kézben aludt csak, nem nagyon volt étvágya se, inni azért tudott valamennyit. Muszáj is volt, mert homeopátiás szert kapott, amit 1dl vízben kellett feloldani és kortyoltatni vele. Aztán az éjszaka elfújta a betegség lázas részét. A Doktornéni szerint még piros volt a torka, de a nagyján már túljutott, számíthattunk még esetleg egy kis náthára. Vártuk is, de nem jött szerencsére. Azért az úszást lemondtuk és egy találkozót is elhalasztottunk, nehogy esetleg még megfertőzzön mást is vagy még jobban megbetegedjen.

Hát így....

2009.06.13.
Az van, hogy egy kicsit behavazódtam. Vagy betemetett a házimunka meg a jó idő kicsalogatott minket egész napra a levegőre, meg tulajdonképpen minden. Ha jó az idő, akkor mi egész nap csavargunk, így a házimunka az utolsó helyre kerül. Telik a szennyes kosár, dagad a vasalnivaló. Még jó, hogy esténként azért rendet vágok, így nem úgy néz ki a lakás mintha berobbantottak volna. Meg mosogatni is szoktam.
De közben azért nem állt meg az élet Kótyival, sőt! Volt beteg, betöltötte a 9. hónapot, voltunk strandon, ezerrel játszóterezünk, és a héten részt vettünk a Pszichológiai Kutatóintézet egy kísérletében is. Erre spec. mi jelentkeztünk még régebben és most kellett menni. Mindent részletesen alább.

Megfázás

2009.05.25.
Szoekenél olvastam egy kategóriát, mégpedig a "rettenetes gyerekkínzások"kategóriát. Akkor azt gondoltam, milyen jó, nekünk nincs olyan művelet az életünkben amit ebbe a kategóriába bele tudnék helyezni. Hát persze, mert akkor még nem nagyon volt Kótyika megfázva egyszer sem. Ez most a 2. alkalom már, hogy Kótyos 'meghűlik'. Nem vészes, nincs láz, meg levertség, meg rosszkedv, sőt! Szed rá homo-bogyót, orrspray-vel fújkálom az orrát a Rettenetes Orrszívás előtt. Még a múltkori alkalomnál vettünk egy kíméletes orrszívót, már ha létezik egyáltalán ilyen. Nem hangos, kecsesen kézre áll, nem túl durva azaz nem szakítja ki a gyerek agyvelejét, de amit kell azt eltávolít. Nekem amúgyis vannak rögeszméim a beteg gyerek témában. Az egyik ilyen az orrfolyás. Ki nem állhatom, ha egy gyereknek méteresen lóg, folyik a takony(elnézést) az orrából. A másik, amikor meg már rá, azaz köré van száradva a cucc. Szerintem ha egy baba náthás, legyen az bármekkora, azonnal kezdjük el kezelni, mert megnyugtatok mindenkit, hogy Nem Fog Magától Elmúlni! Szóval, Pockosnál én már hallom ha elkezd liftezni a cucc a nózijában, azonnal jön a homo-bogyó, orrspray és a szívás. Kezdetben még nem nagyon jön semmi az orrából, így lelkesen segítkezik. Bekapcsolja, tartja az orrához, néha megpróbálja bekapni is. (Fúj:-)Aztán mikor elkezdenek hatni a bogyók úgy a 3. nap körül és jön a létyó az orrából, na akkor oda a segítség. Megpróbál minden eszközt bevetni, hogy én még csak az orra közelébe se tudjak kerülni. Vicces figura ilyenkor, mert csak tolja el az ember kezét, tiltakozik a maga módján, pörög-forog, eljátsza a nagyjelenetet, ami hatalmas krokodil-könnyekből és hangos, zokogó sírásból áll és jó pár percig eltart míg végzünk. Aztán mintha mi se történt volna, jön a béka-mosoly és minden happy. A következő orrszívásig...

Állok, állok, álldogálok

2009.05.25.
Új dilije van Kótyinak. Egyfolytában állni akar. Reggel állva vár a kiságyban, napközben ahol tud ott megkapaszkodik és áll, közben vidáman mosolyog. Ha leülök hozzá a földre játszani, akkor rajtam csimpaszkodva álldogál, a játszótéren a homokzóban nem játszik hanem kimászik a szélére és a farönkökben megkapaszkodva feláll és álldogál, közben pedig hangosan magyaráz, mintegy szónokol. Mindez tulajdonképpen nem is lennetúl nagy probléma. DE. Őurasága elfelejtkezik arról az apró tényről, hogy Ő egyedül nem tud megállni. Következésképpen jobb esetben lehuppan a fenekéer, rosszabb esetben mint egy kidőlni készülő fa, hátra dől. Szép egyenes tartásban. Ilyenkor meglepődik, néha sírva fakad, de mivel nem csinálunk drámát, csak annyit mondunk, hogy "vigyázz a buccra", így hamar felpattan és kezdődik minden előről. Esik és kel, kel és esik.
A legnagyobb dráma azonban a fürdésnél van. Régen volt már ilyen, hogy szinte végigüvöltötte a fürdetést, de ez most még durvább. Akkor a fürdetőhab volt a problémája, nem szerette ha körülötte kevertük fel. Most viszont teljesen tanácstalanul állunk a helyzet előtt. Pár perccel azután, hogy bekerül a kádba megpróbál felállni. Apja visszaülteti. Újból feláll, megint visszaülteti. 3-4x eljátszák, majd Kótyinál eltörik a mécses, égtelen üvöltésbe kezd és vígasztalhatatlanul sír. Nincs az a bohóckodás, csiki, cumi, Mickey-tánc amitől megbékélne. Próbálunk rájönni a titok nyitjára, de azt hiszem el fog tartani egy darabig. Keddenként általában én fürdetem, mert az apja össznépi labdakergetésen van, meglátjuk nekem hogy viselkedik.

Az éjszakákról

2009.05.19.
Kivagyok. Mint a béka a nyári melegben. Kótyi gondoskodik arról, hogy úgy nézzek ki mint a mosott rongy. A szarrá mosott. De hiába, én vagyok a bűnös, mindezt azért vastagon magamnak köszönhetem. Valahogy nem találom az utat a nyugodt éjszakai alváshoz. A múlt éjjel is 2! óránként sírt fel és csak akkor nyugszik meg ha kap enni. Ebből következik, hogy hiába segítene be az apja, Kótyi kategórikusan elutasítja és addig bömböldézik amíg meg nem jelenek. Bömbölde alatt értsd-üvöltés. Nem semmi módon. Szóval, keresem a megoldást ezerrel. Jó mélyen van elásva. Most azt találtam ki, hogy egyszer kap enni és a többi alkalommal pedig vizet adok neki, hátha csak szomjas. Aztán holnap megyünk ugyis az új Doktornéninkhez, esetleg erősebb bogyóra váltunk, hátha a foga is bekavar. Meg még esetleg kérek valami anyatej-kiegészítő tápszert is. Aztán kifogytam az ötletekből. Veszek egy füldugót...

Elkezdődött...

2009.05.16.
....a sebek beszerzése. Kótyi kb. 2 hete mászik és az első sebet tegnapelőtt szerezte. Várható volt, tudtam. Persze az apja kiborult. Konkrétan az történt,hogy egy iszonytosan sz.r éjszaka után, hát finoman szólva is elég ramatyul néztem ki,és pont úgy is éreztem magam. Éreztem, hogy lassúak a reflexeim, és én sem vagyok valami túl gyors mozgású. Na és aludtam volna még úgy 5-6 órát egyhuzamban. Éjjel ugyanis egy kis kobold szó szerint nem hagyott aludni. Volt, hogy fél órán belül 3x kellett meglátogatnom. Hogy a foga vagy az időjárás járatta velünk a bolondját, nem tudom. Szóval Kótyika ébredés után mindig az ágyunkban melegít be a napra, küzd, tornázik, megpróbálja elérni Filipet-aki csak arra vár, hogy végre könnyítsen magán a kiskertjében. Ezen  napon azonban Mackónak sietnie kellett és megkérdezte,hogy itthagyhatja-e nekem Kótyit vagy vigye ki magával. Én persze mártír módjára mondtam, hogy persze, hogy itthagyhatja. Hát nem kellett volna. Kótyi ugyanis villámsebességgel nekiiramodott a távolabbi éjjeliszekrénynek és nem is hagyott túl sok időt nekem, hogy lereagáljam mi fog történni. Arra emlékszem, hogy az egyik pillanatban még mellettem volt a másikban pedig már üvöltött. Lefejelte ugyanis a szekrényt. Pontosabban leszemelte. Egy paraszthajszálon múlott a szeme épsége. Ezután sírt egy kicsinykét, de hamar abbahagyta és a fénynél láttam, hogy tényleg nem sok kellett. Stramm kis kölkünk van nekünk, még a sebeket is úgy szerzi, hogy rémisztőnek lássuk, de neki ne fájjon sokáig.
Szakmai ártalom, tudom, de én nem ijedtem meg túlságosan. Az évek során annyi, de annyi sérülést láttam, hogy azért tudom, hogy mi az ami súlyos és mi az ami nem. Ha sokáig sír a baba, akkor valószínű, hogy tényleg fájdalmas dolog érte, ha csak egy kicsit akkor semmi ok az aggodalomra. De  nehéz ezt elmagyarázni egy laikus apukának, akinek a szemes történetet még csak mesélni se lehet, mert leint az első mondatnál.
Lesz még sérülésünk, ebben teljesen biztos vagyok.....

Apróhirdetés-Keresek

2009.05.12.
Keresem azt az álommanót vagy tündért vagy bánom is én hogy hívatja magát, aki hosszú éjszakai álmot hozna Kótyikára. Konkrétan arról lenne szó, hogy szeretnék egyhuzamban legalább 4 órát aludni, ami mostanában valami okból kifolyólag nem nagyon sikerül. Soha nem is sikerült. Mindig van valami kifogás amiért anyáért lehet kiáltani: kiesett cumi, elzsibbadt végtag, ágyrácsba bevert buksi, hideg van, meleg van és persze a kihagyhatatlan, a nonplus ultra a KAJA azaz az éhes vagyok. 6 indok este 8-tól reggel 7-ig az úgy sacc-per kábé 2 óránkénti riasztás, de jobb napokon mondjuk kihagyja a fejbeverést és nem fázik. Akkor is a maximum, amit vízszintesben tudok tölteni az éjszaka folyamán, az úgy 3-3 és fél óra. És akkor már örülök mint majom a farkának. Már nem is tudom mikor álmodtam utoljára.
Minden este elhitetem magammal, hogy ez az éjszaka lesz az az éjszaka, amikor Kótyi lefekszik 8-kor egyszer kel  enni és reggel 7-ig békén hagy. Arról már álmodni se merek, hogy mondjuk ne is keljen fel csak reggel. Arra várni kell még.

Egyik napról a másikra

2009.05.08.
Tegnap nagyon fel voltam ajzva a gyerekorvos miatt, és elfelejtkeztem arról, hogy világgá kürtöljem Kótyi újabb dobását! Kótyi magától felállt! Illetve a kiságy rácsába belekapaszkodott, feltérdelt és felhúzta magát! Diadalittasan vigyorgott közben. Hihetetlen, hogy ha ezek megtanulnak valamit, ami mérföldkő az életükben, akkor onnan már nincs visszaút. Még 1-2 nap és foghatom a kezét ő meg rakosgatja a tappancsait! Mindjárt iskolába megy.....

8 hónap után

Szóval, ennyi idő kellett, hogy most már végérvényesen megelégeljem a gyerekorvosunkat. Kedden voltunk "tanácsadáson", de ha akkor írok róla, akkor az sokkal súlyosabb lett volna. Hagytam magamnak pár napot, hogy lehiggadjak. Hát, most se sikerült még tökéletesen, de javult a helyzet. Kótyi mint mindig, bevackolta aznap magát a kiságyába a délelőtti szunyáláshoz, de én mondtam neki, hogy ne nagyon merüljön bele, inkább csak pihizzen mert mennünk kell a doktornéninhez. Messzi ívben pottyantott a témára és 10 órakor úgy kellett szegénykémet felvernem a csodás kis álmából, mert jól láthatóan nagyon jól aludt. Itt már kicsit morcos voltam, mert tudtam,hogy tízórai nem lesz, rohanás viszont annál inkább. No mindegy, szabálykövető ember vagyok, ugyan kifejezetten utálom ezeket a semmi nem történik tanácsadásos izéket, mentünk az időpontra, fél 11-re. Odaérvén, látom, tele a váró, az egyik anyukát megkérdeztem, hogy ők hány órára jöttek, mondta 10:20-ra. Pont annyi volt. Gondoltam nem fesztiválozok, levetkőztettem Kótyost félig, ő viszonylag jól elvolt, én elbeszélgettem az anyukával. Mire bejutottunk, negyed 12 volt. Bent volt a rendelőben az asszisztens és a védőnőnk is. Doktornő pattogós hangon közölte, sietni kell-jelzem, én időben ott voltam-, gyerekről vegyem le a pelenkát, tegyem ide, vegyem le, tegyem oda, gyerek feje felett beszélget, ezer kérdést lő felém, mennyi idős, milyennek nézték decemberben a BCG-jét....és a többi, és a többi. Mondom, nyugodt hangon, hogy ekcémás Bence bőre, nem tudom még mire, egyenlőre én tejmentes diétán vagyok. Doktornő rá se hederít, a védőnő meg nem érti, hogy miről beszélek, "Bencének nem adok anyatejet?" Nem, mondom, ÉN vagyok tejmentesen!!!!Ja, hangzik a válasz. Közben a doktornő nekem szegezi az első bicskanyitogató kérdést, hogy hol tart Bence a mozgásfejlődésben. Mondom, már mászik-büszkén. "AKKOR NE ÜLTESSE!!!!!!!!!!!!!!!Most volt itt 3 anyuka is, akiknek a fejlődésneurológus leírta, hogy bajok lesznek, mert olyan dolgokat csináltatnak a gyerekkel, amiket még egyedül a gyerek nem tud megcsinálni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!"-üvöltötte. Jó, mondom nyugodt hangon, de akkor már kb. 180 volt a vérnyomásom, mit csináljak vele-kérdeztem. Válasz nem érkezett. Gyorsan mondtam, hogy a mászásból Ő felül. Rámnéz-"ja, az teljesen más." Következő kérdés: mit eszik a gyerek. Hát, mondom, gyakorlatilag amit lehet neki azt mindent leturmixolva, húst nem kap minden nap-és folytatnám, de közbevág, hogy "akkor mit ad neki fehérjeként?" és meg se várja a választ, közli, hogy most már adjak neki sajtot, tojást, túrót meg mit tudom én még mi mindent, mert már nem figyeltem, ugyanis elönötte a szar az agyamat. Mondom, még mindig nyugodt hangon, hogy most mondtam, hogy a gyerek bőre ekcémás, azaz allergiás valamire, és jelenleg ott tartok, hogy kiderítsem, hogy mire. Ezért nem eszek én most tejterméket. "Anyuka, azt tudja ugye, hogy ilyen korban semmiféle allergia-vizsgálatot nem végeznek?" És itt már a számon volt, hogy ha azt nem is, de én egy másik gyerekorvoshoz hordom a gyereket, aki mellesleg homeopátiával foglalkozik, aki kedves, akinél nem sír a gyerek, akinél nem kell levenni otthon a borostyánláncot, mondván, hogy a doktornő megőrül tőle, és akinél nem érzem úgy, hogy egy vizsgára jöttem, hogy jól nevelem-e a 8 hónapos fiamat. Döntöttem magamban-befejeztem. Itt és most elválnak útjaink ettől a nőtől. Elegem lett. Miért kell nekem és a fiamnak elviselnem egy 70 éves banya zúgolódásait? Én tehetek arról,hogy ő kicsúszott az időből? Én tehetek arról,hogy neki szar napjai vannak? Én tehetek arról, hogy egy napra ennyi anyuka jött tanácsadásra? NEM! Én semmiről nem tehetek, csak arról, hogy már korábban nem vittem el a  gyerekemet innen. Délelőtt felébresztettem Kótyit, hogy erre a vallatásra odaérjünk, és ne szóljanak meg minket, mert azt nagyon tudják csinálni. Levettem a nyakából a borostyánláncot, mert azt a doktornő nem szereti. Az utolsók voltunk fél 11-es időponttal és negyed 12 kor jutottunk be. Rálegyintettem magamban, hogy elmarad a tízórai, nem baj, hamarabb ebédelünk. De hogy elviseljem azt, hogy vizsgáztassanak, megmondják, hogy mit adjak a gyereknek és mit ne, mit csinálhat a gyerek és mit nem, na azt már nem vagyok hajlandó elviselni, sőt, egyenesen kikérem magamnak. Ott ül a védőnő és az asszisztens és senki egy büdös szót nem szól, hagyják, hogy ez a banya egrecíroztassa az embert, és az látszik rajtuk, hogy "jaj Istenem, csak jól válaszoljon ez az anyuka, és nehogy olyat mondjon ami nem tetszetős a doktornéninek." Tehát: ELÉG VOLT. Pénteken kell úgyis telefonálnom a homeopátiás doktornőnek, nevezzük innen most már Dr. T-nek, őt ugyanis az érdekli, hogy Bencének ne legyen ekcémája, ne fájjon a fogzás. Letelik a 3 hét tejmentes diéta, és meglátjuk mi a következő lépés. Megkérdezem majd tőle, hogy elvállalná-e Bencét a praxisába, az se érdekel, ha a világ végére kell vinnem ha van valami. Érdekes, hogy nála még egyszer se sírt Bence amikor vizsgálta, ülhetett amikor a fonendoszkóppal hallgatta, nyakában lehetett a borostyánlánc, nem szólt érte, odafigyel a gyerekre és tényleg aggódik az ekcéma miatt.
Befejezésképpen még csak annyit, hogy Spock ideje réges-rég leáldozott. Sok fiatal gyermekorvos rezidens van ebben az egészségügyben, talán több olyan is aki nem kezelné úgy az embert ahogy minket kezel ez a banya, talán akad olyan is aki hajlandó elfogadni, hogy az orvostudományon kívül van még más tudomány is ami esetleg segíthet, talán még szakvizsgát is tesz belőle. Akinek lejárt az ideje az szerintem menjen, üldögéljen a kandallója mellett, emlékezzen a régi, szép időkre, hogy volt időszak amikor az Ő tudománya volt A tudomány, és hagyja érvényesülni a fiatalságot!      

Az első...

2009.05.03.
Anyák napja volt ma. Furi érzés. Én is ANYA vagyok. Kótyi ugyan még nem tudja elszavalni az "Édesanyám virágosat álmodtam" kezdetű verset és virágot sem tud adni-legalábbis nem tudatosan-de mosolyogni úgy tud, hogy az felér minden verssel és virággal. Este, az altatásnál elmondtam neki, hogy nagyon szeretem és köszönöm neki, hogy ANYA lehetek.

Apa elhatározta

2009.05.01.
Eddig nem ünnepeltünk május első napján, de majd most fogunk. Mérföldkő jött el Kótyos életében: megtanult mászni. Egész pontosan úgy történt az eset, hogy panaszkodni kezdtem Mackónak, hogy Kótyika másfél hónapja nem produkált semmi újat. Orlando-ban tanult meg négykézlábra állni, abban már profin hintázott és a jógázókat megszégyenítő módon végezte a kutya-pózt. De ennyi. Most gondolom van aki felhördül, hogy mit akarok én ennél többet? Hát azt, hogy ne maradjon ki egy mozgásfejlődési fázis se, mert azt olvastam, hogy később mindenféle gond lehet, mint pl. tanulási nehézség,magatartásbeli problémák. Ez persze nem bizonyított tény, vagyis nincs semmiféle tudományos alátámasztéka, de ha rákeres az ember a neten, megtalája ezeket a kulcsszavakat. (anyu elárulta, hogy én se nem másztam, se nem kúsztam-hülye is voltam matekból, fizikából és kémiából is) Na szóval, Kótyi azon túl, hogy csodaszépen ül, nem nagyon akarta a mászást mint helyzetváltoztó folyamatot megtanulni. Én meg idegeskedni kezdtem. És akkor Mackó elhatározta, hogy a négynapos ünnepben (csak nekünk négy, az évforduló miatt) megtanítja Kótyit mászni. Ma sikerült is. A motiváció apa papucsa lett. Pockos kinézte, ráfordult, négykézlábra emelkedett és spuri a papucsig. Olyan édesen rakosgatja a kezeit,hogy meg kell zabálni érte. Minden mászós prdukció után megtapsoljuk, és Ő meg szélesen mosolyog. Ezekért a pillanatokért érdemes élni.
Mackó! Nem lehetne, hogy a fogát is valahogy elővarázsold?

Hormonális

2009.04.25.
Áprilisban mindig megvadulnak a hormonjaim. Mint ahogy tavaly, most se tudtam meghúzni az elszabadult indulataimon a gyeplőt. Néha gondolkozom, hogy kell-e erről egyáltalán írni, de aztán mindig arra a következttésre jutok, hogy kell biza'. Valahogy nem tudom elmagyarázni, hogy a dolgok miért vannak úgy ahogy vannak, hogy miért tör ki belőlem a hisztérika és miért nem tudok uralkodni magamon. Sajnos a célkeresztben mindig Mackó áll. De hiába mondom szegénynek, hogy nem Ő váltja ki, Ő csak rossz időben és rossz helyen van. De most már május van, és hisztérika ismét távolabb költözött. Nagyon jó dolgom van, hogy Mackónak ilyen birkatürelme van, mert más szerintem már úgy rugott volna valagba, hogy csak úgy szállnék mint a győzelmi zászló. Halkan megjegyzem, Mackó szerintem szeret engem és ezért nincsennek nálunk fesztiválok!

Maci-park

2009.04.25.
Jó idő ide, jó idő oda, Kótyiba belebújt a kisördög. De abból is vagy 7 darab. 6 órási ébredés után nyüszi, nyekergés, kínlódás és nemalvás volt a kezdeti program. Gondoltam, majd fél 8 körül jól visszaalszik egy 2 órára, én meg lazíthatok, ahogy nem szoktam soha. Az mindig csak tervben van. Mint a kistesó. Hát Kótyi köpött a programomra, 1 óra múlva, fél 9-kor már vígan dajdanozott a kiságyban, épphogy csak a nyelvét nem nyújtogatta rám. Lepörgött előttem a nap további része, hogyha ez így megy tovább, annak súlyos következményei lesznek. Lázasan törtem a fejem, hol tudnám Kótyit hullára fárasztani, és akkor beugrott, hogy még sosem voltunk a Medve-parkban. Gyors tízórai, közben ebédmelegítés,anyut felhívtam, hogy csatlakozzon hozzánk, legyen aki megvéd attól, hogy az ördögi kölkömet agyoncsapjam.
Igazán jól szórakoztunk, bár szerintem Kótyinak fogalma se volt hova cibáltam már megint. Neki elég volt, hogy levegőn volt, toltam a valaga alatt a babakocsit, ott volt nagyi, Hawaii, Dj, napszemcsi. Megjavult. Ugyan előtte még összevesztünk a pelenkázásnál, amikor is egy nagy adag sárga maszatot kellett volna eltávolítanom, de Kótyi utolsó, makacs kis ördögfiókája megpróbálta meggátolni, és arra bíztatta Pockost, hogy minden körülmény között próbáljon hasra fordulni, aminek az lett a vége, hogy, hát finoman szólva is, de minden sz.ros lett. Face to face ledumáltuk ezt Kótyival, hogy ilyet nem csinál az ember fia-és Ő megértette. Aztán aludt egy nagyot a medvékkel, mi pihentünk és dumcsiztunk a muterral, és jó későn haza is mentünk. Egy angyallal.

Megható

2009.04.25.
Egy nap,amikor mentünk Kótyival haza, láttam valami igazán meghatót. Piros volt nekünk a lámpa, és miközben várakoztunk egy apukát láttam két gyerekkel és egy kutyával. Az egyik gyerek olyan öt éves forma lehetett, fogta az apukája egyik kezét, a másik baba egy hordozókendőben volt felkötve az apuka mellkasára. Az apuka másik kezében pedig egy pórázon egy nagy, zsemleszínű kutyus volt. Hogy mi ebben a különleges? A kutyus vakvezető kutyus volt. És ez az igazi bizalom. Rábízni magunkat egy kutyára. De még nagyobb bizalom, rábízni magunkat és a gyerekeinket a kutyára. Én, aki 6 éves korom óta kutyával élek, teljesen meghatódtam! Jó érzés volt őket így látni!

Játszótér, miegymás

2009.04.17.
Áprilisban a meleggel együtt bekúszott az életünkbe a játszótér is. Félreértés ne essék, nem szeretnék játszótéri anyuka lenni, aki ott neveli a gyerekét. Mert ez egy kategória. Mármint a játszótéri anyukaság. Én igyekszem a lehető legkevesebb időt eltölteni ezen a helyen, és most még meg is tehetem, mert Kótyi az ülésen kívül mást nem nagyon csinál. A hintázást viszont az első perctől fogva imádja, olyannyira, hogy most már vagányul félre fordul és még csak nem is kapaszkodik. A homokozóba is beültetem, olyankor hangosan mondja a magáét és fogdossa homokot, illetve már meg is kóstolta. A múltkor, amikor Kótyi hangos elmélyüléssel elemezte a homokszemcséket, az egyik anyuka mondta neki, hogy milyen aranyos és, hogy mondja a magáét. 10 perc után, amikor Kótyi még mindig kitartóan elemezett, azt kérdezte, hogy egész nap ezt csinálja? Hát ezt. Nekem már fel sem tűnik, de van, hogy anyuval nem lehet 2 szót se váltani, mert egyfolytában Ő 'beszél'! Vajon kire ütött ez a gyerek?

Kis csapat Floridában

2009.04.17.
Márciusban nagy útra mentünk. Tulajdonképpen nekem volt 2 nagy álmom. Az egyik már teljesült, azaz van Kótyi, a másik pedig Miami volt. Valószínű, hogy valamelyik előző életemet ripsz-ropsz ott fejezhettem be, mert amióta az eszemet tudom, Miamiba vágytam. Én hiszek ebben a lélekvándorlásos izében, meg a karmában, de ez más lapra tartozik.
Amikor az ismerősök megtudták, hogy hova készülünk, ráadásul egy 6 hónapossal, hát finoman szólva is nem a biztatás volt a beszélgetés fő vonala. Részletek:" Ó, hát, sok sikert." meg "Nem lesz könnyű." meg "Semmit nem fogtok látni." meg "Én így nem élvezném a nyaralást." Hogy? Gyerekkel? Ő hozzánk tartozik. Jött az esküvőre, jön Floridába is. Igaz, a távolság nem ugyanaz, de mint mondottam, azaz írtam akkor is, neki csak ránk van szüksége földön és levegőben egyaránt. És, hogy letörjem a kárörvendők kedvét, Bence profin viselkedett, jobban tűrt mindent mint mi. Ha tehetném, mégegyszer elmennék, de csak egy ekkora babával. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy az ilyen korú baba még nem akar egyedül futkározni a gépen, és mogyorót csenni az első osztályon utazóktól, nem törli fel csomagvárás alatt a ruhájával a járólapot, nincs "pisilni kell, kakilni kell, éhes vagyok, szomjas vagyok" folyamatos skandálása, csakhogy lassítsa a folyamatokat. Van viszont félig-meddig kialakult napirend, ami tök jól követhető, eszik amikor idő van, alszik amikor elálmosodik, és még ezernyi érvet sorolhatnék, hogy miért jó egy ekkora babával 9 és háromnegyed órát repülni, plussz előtte Londonig és utána a szállodáig.
Szóval 10 csodaszép napot töltöttünk Floridában, mondanom se kell, hogy Mackó mindent profin intézett, és sehol nem kellett azért várnunk, mert valami nem lett itthon elintézve. Volt, hogy 1 órát állt sorba az autóbérlésnél, én meg majd megőrültem már a fáradtságtól, de nem az Ő hibája miatt történt a várakozás. Jól fogalmazott, amikor azt mondta, hogy ez az út egy csapatépítő tréning volt. Valóban, mert még soha nem utaztunk külföldre ketten, és ezt az utat is már hármasban vállaltuk. Volt, hogy hisztiztem, de ez már hozzám tartozik, majd igyekszem kiiktatni a felvett viselkedésformákból. Mindent összevetve, körbejártuk Floridát, volt 10 napig egy frankó autónk, és annyi élményt gyűjtöttünk, hogy leírni sem lehet. Majd lesz miről beszélgetnünk a kandalló mellett 50 év múlva. Köszönöm Mackó ezt a fantasztikus élményt, soha nem fogom elfelejteni! (Mondtam már, hogy érdekel California is?:-)))

Félévértékelés

2009.04.17.
Apai gének maradtak, sőt, ha lehet, még inkább fejlődésnek indultak. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy Kótyika teljesen az apukájára ütött. Mind külsőleg (nálunk nem lenne vita, hogy ki a gyerek apja, mert olyanok mint két tojás), mind belsőleg. Akaratos, ha el akar érni valamit, kíméletlen és kegyetlen ha valami nem úgy van ahogy azt Ő elgondolta. Imádja hasát, mondhatni, csak az a fontos.A felesleges levegőt alul-felül ugyanolyan elánnal távoztatja a szervezetéből mint az apukája és néha horkol is. Kell ennél több? Már nem is vagyok benne biztos, hogy én vagyok az anyukája!:-)))  Na, de beszéd helyett nézzük az alapadatokat:
Súlyfejlődés: 8600 gr-ot nyom a lelkem, tehát tartja a versenysúlyát. Mindehhez 69 cm hosszú, ami szerintem átlagos. Olyan kis kaucsukbaba-szerűvé vált Kótyika.
Evés: 4 és fél hónaposan elkezdtük a hozzátáplálást. Hát, mit mondjak? Az én fiam imádta. Ugyan az elejét elrontottam (akkor még úgy gondoltam), mert bolti, üveges gyümölccsel kezdtem-nem követtem a szakkönyvet, ami gyümölcslével indít. Ez annyit jelent, hogy az általam készített gyümölcs-pépet nem hajlandó megenni. Ha van kedvem, azért facsarok neki egy kis almalevet, azt szívesen issza. Pohárból! A gyümi után bevezettem a répát, amit egész egyszerűen imádott. Valami okos szakkönyv azt írta, hogy a teljes adag bevezetése 3 hetet vesz igénybe. De nem nálunk! Kótyi már a második nap nagy adag répa-pürét evett, és ha meglátta a turmixot a kezemben, nem bírt magával. Különben meg nem nagyon értem én ezt a bevezetésesdit. Alapként azt írják, hogy minden nap csinálj frisset. Oké. Először egy max. két kanállal adj neki, szoptatás előtt. Aztán egyre nagyobb adagokat adj, és 3 hét után már megeszi a teljes adagot. Oké. De azt mégis hogy gondolták, hogy majd minden nap kiöntöm a kukába a répamaradékot-mert 2 kanálnyi mennyiséget nem lehet csinálni. Ebben a gazdasági helyzetben a kismama csak a biopiacra jár répáért, mert minden nap frisset kell csinálni! Komolyan, néha nem értem a könyvírókat. Mindegy, nekem Kótyival szerencsém van, nálunk nincs tékozlás-pazarlás, nálunk minden elfogy az utolsó cseppig. A félév végére eljutottunk egészen a brokkoliig is, és sok fajta gyümölcsöt is megevett. Nagy kedvenc a sütőtök almával. Én meg közben lepasszoltam a főzést anyura, mert ő meg istenien főz és szivesen megcsinálja Kótyosnak.
Alvás: az esti elalvással most sincs gond, a megszokott rituálét követeli, bár a félév végére a masszázsok lassan kimaradtak az életünkből, mert már nem lehet csak a hátán tartani a kis csibészt. Az éjszakák még mindig kelősek, de eszik és alszik tovább. Arra jöttünk rá, hogy amíg mi fent vagyunk addig az esetek 90%-ban nincs mocorgás, felébredés. Amint lefekszünk, elnyúlunk, megpihenünk, abban a szent minutumban megszólal, és bár az még nem a 'kaját akarok' ébredés, csak amolyan jelzés, hogy tudjuk, Ő is ott van. Rendes fickó, mert ha figyelünk arra, hogy reggel ne kapjon fényt és behúzzuk az ajtót, akkor egészen negyed 8-ig hagy minket aludni. Délelőtt most már mondhatni, hogy rendszeresen alszik 1 órát, ez mindig attól függ, hogy mikor kel. Általában ébredés után 2 órával már lehet számítani az újboli elalvásra. A délutáni alvás még mindig mumus.
Finom-és nagymozgások: nagyon ügyesen nyúl a tárgyakért, rakosgatja egyik kezéből a másikba, simogatja az arcomat, ismerkedik a darabjaimmal. Bár néha figyelni kell, mert nála a simogatás egyenlő a végigkarmolással. Imádja a hajamat, szerintem fodrász lesz a gyerekből. A félév végére hasról hátra és fordítva is forog. Egyre többet eljátszik a szőnyegen egyedül is. Hátrafelé kúszik mint a rák. Ha leültetem és leülök mögé, mintegy biztonságnak, de nem nyúlok hozzá, egész sokáig tud egyedül ülni. Márciusban már négykézlábra állt és próbált megindulni, de ez még várat magára.
Fogzás: ez a nagyon "kellemes" folyamat is lassan bekúszott az életünkbe , már 4 hónaposan. Megindult a nyáltenger és vele együtt a nyűgösség. Volt, hogy éjszaka is felsírt, nyűglődött. Én meg miatta. Úgyhogy kerestem rá megoldást de azonnal. Neten olvasgattam a homeopátiás szerekről a fogzásra. Én erre esküszöm, nem tehetek róla. A Doktornénink mondta ugyan, hogy ha úgy látom, hogy a gyerek nyűgösködik, adjak neki éjszakára Panadol szirupot. Ja, majd paracetamollal tömöm a gyerekemet, hogy én békésen aludjak. Úgyhogy kipróbáltuk a Chamomilla vulgaris-t meg a Viburcol kúpot is, de nekünk nem használt. Hál'Istennek ezért van a net és addig kutakodtam, amíg nem találtam egy olyan gyerekorvost, aki mellesleg homeopátiával is foglalkozik. Na, Ő megoldotta a problémánkat. Adott egy alkati szert, heti 2x kell 2 bogyeszt adni Kótyinak, és tök jól műkszik a gyerek. Nincs hiszti, éjszakai felsírás, nyáltenger. Viszont fog sincs. Az orvos szerint, Kótyi az a típusú baba, aki megküzd minden egyes fogért és lehet, hogy 1 éves koráig ki se bújik egy se. De jó!

Testedzés

2009.04.17.
Konkrétan, betöltött 8 hetes volt Kótyika, amikor elmentünk az első jóga órára. Anikó, a dúlám tartotta, és jó volt. Az egyetlen baj az volt, hogy csak mi voltunk. Lehet, hogy ez másnak nem lett volna probléma, de nekünk kifejezetten az volt. Ugyanis azért akartam valami mozgásra hordani a fiamat, hogy közben kezdje el megismerni a közösség fogalmát. Hogy a többi baba látványa motiválja őt is a mozgásfejlődésében. A jóga nagyon jó hatással bír mind az idegrendszerre mind pedig a mozgásfejlődésre. Ha valaki nem tudná, egy babajóga nagyjából masszázsból és néhány fejlesztő gyakorlatsorból áll. Egy ideig, amíg engedi a gyerek, hogy masszírozd. Szóval, nekem annyira nem jött be, hogy csak mi vagyunk, így kerestem egy másik helyet. Decemberben kezdtünk el járni az Asram Jógaközpontba és Kótyi is és én is nagyon élveztük. Januárban új jógaoktatónk lett, egy nagyon helyes, kedves arcú lány személyében, és még szivesebben jártunk. Kótyi sokat fejlődött, hangosan mondta a magáét, a többiek meg mindig nevettek rajta. Szépen lehetett masszírozni, nem forgolódott, volt, hogy türelmes volt amíg én is mozogtam egy kicsit. Februárban kiderült, hogy a jógatanárunk is babát vár, olyannyira, hogy akkor már félidős volt (esküszöm semmit nem lehetett látni rajta). Már egyre nehezebb volt írányítani Pockost, ha úgy gondolta, akkor Ő inkább hasrafordult, és bámészkodott. De amikor meg bámészkodni kellett volna, akkor meg rajtam akart csüngeni. Szóval nehéz volt vele. Márciusban csak egyszer voltunk talán, azóta mindig közbejött valami csütörtökönként, most pedig mi is kinövünk a babásjógából (8 hónapos korig van) és a jógatanárunk is befejezi lassan a munkát.
De azért ami a mozgást illeti, abban nem szenvedünk hiányt. Én nagyon szerettem volna, ha Kótyival úszni járunk. Gondoltam, jógára velem jár a gyerek, meg egész nap, egész héten az én fizimiskámat látja, legyen az apjával is egy program, ahol összeszoknak, megismerik egymást, és Mackó is kiveheti a részét a gyereknevelésből. Nem volt egyszerű megtalálni a helyet, mert én nem akartam a fiamat egy olyan medencébe a víz alá nyomni, amibe előtte kisgyerekek mellúszást gyakorolva izgalmukban belepisiltek a vízbe, vagy idősebbek mozgást színlelve a felesleges bőrdarabokat áztatták le magukról. Merthogy ilyen is van. Azt már meg se merem említeni, hogy nekünk is voltak feltételeink.
  1. Olyan hely legyen, ahol csak babaúszás van.
  2. Közel legyen hozzánk-hogy ne kelljen hajnalban kelni.
  3. Hétvégén is legyen, de ha lehet dél körül, mert nekünk az az ideális időpont-hogy Mackóval uszhasson.
Én kutakodtam, és megtaláltam. Egy családi háznál, kifejezetten babaúszásra tervezett medence, öltözőkkel, pelenkázókkal, max. 20 percre van tőlünk, szombat délben. ( a reklám kedvéért:www.babauszi.hu) Írtó helyes a tanárunk, neki is van egy Kótyival egyidős fia. Az első perctől kezdve ráhangolódott az én kicsi fiam az úszásra. Még mondták is a többiek, hogy milyen ügyes. Az első 2 vagy 3 alkalommal még csak vizet locsoltak az arcára, de utána már élesben merült. Nem mondom, hogy nem izgultam halálra magamat. Minden pénteken elkezdjük mondani neki, hogy másnap megyünk uszizni. Aznap nagyon figyelünk arra, hogy a délelőtti alvása semmiképpen ne maradjon ki, és ha lehet, minimum 1 óra legyen. Volt, hogy kicsit lazábban vettük, és az aznapi uszás nem sikerült valami túl jól. Nagyon büszke vagyok Kótyikára, csodaszépen úszik. Ügyesen merül és szinte sohasem sír. Ehhez persze nagyon kell, hogy Mackó odafigyeljen rá, érezze minden apró mozdulását, és ha úgy látja, akkor inkább kihagynak egy merülést. Szépen összeszokott párost alkotnak már, és bevallom, ebben az egyben Mackó ügyesebb nálam. Én nem biztos, hogy így tudnám csinálni. Az első alkalmak nagyon viccesek voltak, mert miközben a vízben dolgoznak, közben mondókáznak, énekelnek. Mackó régen volt kisfiú, fogjuk erre, és ő egy dalt, mondókát se ismert. Csak tátogott, és egyedül a Vuk dalánál csillant föl a szeme, benne az 'én ezt ismerem' tekintettel.
Mindent összevetve mostanra már csak az úszás maradt. Próbáltam más mozgást is keresni, de minden ötletem fuccsba ment. Volt, hogy elvittem egy játszóházba, direkt ilyen korú kisbabáknak meghirdetett tornára. A tetszési index kb. 1 és fél perc alatt esett nullára. De lehet, hogy csak velem van baj. Nekem nem szimpatikus a csajszi aki tartotta. A baj az, hogy azt láttam, hogy Kótyinak se (hogy ki mennyire szimpatikus neki, azt a jógán és az úszáson lehetett lemérni, ugyanis mindkét oktatónak szinte itta minden szavát). Erre a csajra meg rá se nézett, nem mosolygott, sőt, amikor a csaj erősködött, hogy ültessem a gyereket az ejtőernyő alá, ő meg egy másik anyukával rázogatja azt felette, na akkor sírva fakadt. Ez úgy a foglalkozás 8. percében történt. Az i-re a pontot azt tette fel, amikor kirakott egy alagutat és mondta, hogy másszanak be a babák, mi anyukák meg majd várjuk őket a másik végén. Amikor én szabotáltam a feladatot, nem értette, majd közöltem vele, hogy az én fiam még nem mászik, sőt, még csak nem is kúszik. Értetlenül nézett rám. Nem mentünk többet. A játszótéren fejlődünk.

Horkolás

2009.04.17.
Az úgy volt, hogy amíg nem volt Kótyi, engem baromira nem zavart, hogy Mackó éjszaka úgy horkol mint egy állat. Sőt! Legtöbbször fel sem ébredtem rá, de ha mégis, akkor finoman megsimogattam, Ő tudta mi a gigszer és már fordult is mindenki a következő oldalára. Aztán jött Kótyi, és minden megváltozott. Kezdetben együtt aludtunk mindannyian és úgy gondoltuk, ha majd Kótyi éjszakai ébredései már zavaróak lesznek, akkor átköltöztetjük a szobájába. Hát nem így történt. Mackó kezdett nagyon eldurvulni ami a horkolást illeti. Amint vízszintesbe került, már jött is kifelé a torkából az az éktelen zaj. Finom simogatás, csend, pár perc múlva ismét vastüdő töltés észveszejtő módon. Amikor Kótyi felébredt táplálkozni, Mackó olyannyira hangosan horkolt, hogy szegényke nem tudott visszaaludni. Hiába szólongattam, bökdöstem-a következő lépés a rugdosás lett volna- nem reagált semmire, vagy ha igen, akkor hetykén odavágta, hogy 'persze, hogy horkol, mert alszik'. Jó pár éjszaka telt el úgy, hogy nem tudni ki kit ébresztett fel. Kótyi Mackót vagy Mackó Kótyit. Természetesen nekem kellett a helyzetet megoldani, mert már tényleg nagyon durva volt. Az volt a legrosszabb, hogy miközben én állandóan Mackót fegyelmeztem éjjel, hogy ne horkoljon, se Kótyi nem tudott rendesen enni és aludni, se Mackó nem pihente ki magát. Szóval, 4 és fél hónap után költözés lett a vége...de csak a másik szobáig jutottunk. Amúgy is lassan be kellett szoktatni Pockost a saját szobájába. Áldozatot is kellett vállalni, mert nem lehet egyik napról a másikra betenni egy gyereket egy szobába, hogy 'tessék, mától itt alszol, egyedül'. Én voltam az áldozathozó. Beköltöztem én is Kótyika szobájába, megágyaztam a kanapén és együtt aludtunk. Kezdetben még a bölcsőben volt mellettem, aztán szép lassan beszoktattam az ágyikójába. Mackó persze továbbra is horkol, de most már csak a kis pókokat zavarhatja vele.

Karácsony

2009.04.17.
Túl vagyunk az első közös Karácsonyon is. Kótyi most már hivatalosan és teljes életnagyságban ott ült az apró fenyőfánk alatt és lelkesen nézte az ajándékkicsomagolást. Neki még nem vettünk semmit karácsonyra, illetve konkrétan 24.-re semmit, de előtte pár nappal kapott egy pihenőszéket. De nem mosakszom, mert én úgy gondolom, hogy ekkora babának még nem kell karácsonyi ajándékot venni. Majd a következő Karácsonyt már talán élvezni fogja. Apropó, fa!Nekünk most egy pi..nyi, kis műfánk van, ami egyébként aranyos, de mondtam Mackónak, hogy jövőre már igazi nagy fenyőfát szeretnék feldíszíteni Kótyikának. Nem kifejezetten lelkesedett az ötletért, de tudom, hogy értünk mindent megtesz! Szeretlek Mackó!:)

Negyedévértékelés

2009.04.17.
Nos, most, hogy Kótyika tulajdonképpen normális, leszámítva az apai géneket, most értékelem az elmúlt 3 hónapot.
Súlyfejlődés: pillesúlyban van a gyerek, csupán 6850 gr-ot nyom. Ez a mérlegnek meg se kottyan, de az én derekamnak igencsak. Kótyi érkezése óta amúgyis kezdek elég kriplivé válni.
Érzelmek: egyre többet mosolyog, és már gurgulászva nevet, bár a fene se tudja, hogy min. Annyira azért nem vagyok vicces. Remélem. Sokat figyeli az arcomat, jól megnéz magának minden alkalommal. Megtanultam megkülönböztetni a sírásokat, bár nem nagyon vannak, de ha mégis előfordulna egy-kettő, azon nyomban tudok rá reagálni, így a nagy műsorok nálunk elmaradnak. Minden reggel mosolyogva ébred. Megfigyeltük, hogy a csörgős dolgoktól kifejezetten síróssá válik. Később rájöttünk, hogy ők még nem tudják a dolgokat tudatosan elengedni. Az elengedhetetlen csörgős könyv pedig mindig ott ragadt a kezében, amitől ő ideges lett.
Nagymozgás: hason feve gyönyörűen kinyomja magát, és magasra emeli a fejét. Illetve egyszer, pont a 2. oltási napon a hasáról a hátára fordult.
Finommozgások: ha a kezébe adok egy viszonylag könnyű tárgyat, azt meg tudja tartani. Egyre jobban érdeklik a játékok, nyúl értük, de még nem tudatosan. Figyelgeti a kezeit, és az öklét megpróbálja a szájába betömni, többnyire sikertelenül. Közben hangosan cuppog, ami könnyen összetéveszthető az 'éhes vagyok' cuppogással.
Evés: nálunk ez éjjel nappal porondon lévő produkció, ahogy azt a súlya is mutatja. Nappal, van, hogy 2 óránként enne, valószínűleg fejlődési ugrásban leledzik. A cumi csak ideig-óráig helyettesítő dolog, amint rájött, hogy át akarjuk verni, azonnal követelőzőre fogja. Éjszaka általában, 2x kel, de jó fej pasi, mert eszik és már alszik is vissza.
Alvás: egyenlőre közösen alszunk mindhárman, akarom mondani négyen, Filipkével együtt. Mi az ágyunkban, Kótyika pedig egy frankó kis bölcsőben , közvetlen mellettem. A Suttogó c. könyvnek köszönhetően mi kimaradtunk a hosszasan sétálgatós, ringatgatós altatásból. Este nálunk szigorú menetrend van, amitől nemhogy mi, de Kótyi se hajlandó eltérni. Masszázs, apával fürdés, majd bemegyünk a szobába, bekapcsolom neki a zenéjét-Babazene 3. verzió-, kevés fény kiséretében megvacsorál, majd miután halkan elköszöntünk mindenkitől, leteszem a bölcsőbe. Megsimogatom a kobakját és kijövök a szobából. Ha még nem aludt a letevéskor, akkor max. 5 perc múlva elaludt magától. De az esetek többségében már az elköszönés perceiben mélyen durmolt a vállamon. A napközbeni alvások nem rendszeresek még, van, hogy alszik másfél órát van, hogy csak 20 percet. De türelmes vagyok, mert ilyen korban még nincs kialakult napirend.
Alakulunk, tehát, mint az a bizonyos púpos gyerek. Jó Kótyival az élet az már egyszer biztos!

Fejlődésneurológus

2009.04.17.
A gyerekorvossal nincs nekem semmi bajom, jó ha van, de néha jobb lenne ha nem lenne. Vagy bánom is én, legyen, csak a száját fogja be. 2 hónapos tanácsadásra mentünk, plussz kapta az első oltását. Bementünk a rendelőbe, Kótyit leraktam az asztalra, majd azonnal megindult a macera. Kutacs vizsgálat, súlymérés, hosszmérés, egyik helyről át a másikra. Éhes volt, álmos volt, nem is hagyták békén, világos is volt, a feje felett beszélgetnek, hát természetes, hogy sírva fakad. És hogy sír egy 2 hónapos gyerek? Na hogy? Ökölbe szorítja a kezét és torkaszakadtából üvölt. Ezt szúrta ki a Doktor néni. Az ökölbe szorítást. Mondta is, hogy ez így nem oké, "Anyuka, mindig így tartja a gyerek a kezét?" "Ööööö" volt a válasz, mert hirtelen azt se tudtam miről beszél. Szívesen mondtam volna, hogy ha engem is ennyit macerálnának, én is ökölbe szorított kézzel visítanék, de ehelyett csak bárgyún hagytam, hogy a kezembe nyomjon egy naplószámos beutalót a FEJLŐDÉSNEUROLÓGUS-hoz. Még motyogott valami olyasmit, hogy már nem lenne szabad ökölbe lenni a kezének, ez így nem jó, meg kell nézetni, vigye el anyuka....stb. A többit már nem hallottam, mert éppen ökölbe szorított kézzel készültem sírva fakadni. Mackó azért nem hagyta, hogy eluralkodjon rajtam a pánik vegyítve egy jó nagy adag hisztivel, és próbált csitítani, hogy nincs Kótyinak semmi baja. Pityeregve felöltöztettem a Pockost, és azonnal hívtam Noémi barátnőmet, aki a Madarászban dolgozik, hogy azonnal szerezzen nekünk neurológust. Szerencsére pont a telefonhívás közben ott volt Noémi mellett Mona doktor is, aki hallván mi történik, pár megnyugtató szó keretében biztosított arról, hogy másnapra időpontom lesz Szever főorvosnőhöz, az egyik legjobb neurológushoz.
Másnap, a vizsgálatnál a doktornő megállapította, hogy nincs semmi agyi fejlődési baja Kótyinak (mint ahogy azt a doktor nénink halandzsázta), pusztán annyi a teendő, hogy hagyjam békén a gyerekemet. ????? Kótyi ugyanis fejlettebb a kortársainál vagyis egyáltalán nem úgy viselkedik mint ahogy egy 2 hónaposnak kellene. A sok infót melyek a szemein keresztül beáramlanak a pici kobakjába nehezebben dolgozza fel, és ezért több az adrenalin, amit a kéz ökölbe szorításával kompenzál. Most kérdezhetnénk, hogy hogy jut sok infó egy 2 hónaposhoz? Hát, hogy máshoz hogy, azt nem tudom, de Kótyihoz konkrétan úgy, hogy mivel ő utál feküdni, és ennek hangot is ad, ezért függőlegesen van a nap nagy részében. A Főorvosnő szerint pedig egy 2 hónaposnak az a dolga, hogy vízszintesen, azaz 2 dimenzióban bámulja a nagyvilágot és ne függőlegesen, 3 dimenzióban. A másik útvonal, a folyamatos beszéd hallgatása. Mármint, hogy én dumálok egyfolytában hozzá. De szerintem nincs ebben semmi kivetnivaló, hisz' egyrészt csak ő van otthon velem a nap elég nagy részében, másrészt pedig mivel nő vagyok, muszáj beszélnem. Napi 7000 szó. Ez az amit egy nő teljesít beszédben egy nap alatt. A therapia tehát: ingerszegény környezet és 2 dimenziós pihi. :-) Nagyon kedvelem a főorvosnőt, és amit csak lehetett, azt betartottam, de Kótyika tényleg utált feküdni. Nekem meg muszáj beszélnem. Egyébként megjegyezte azt is, hogy jó meglátása volt a doktor néninknek, de az ökölbe szorítás először is egy 2 hónaposnál teljesen normális, másodsorban pedig nem mindig agyi probléma jele.
Nagyon megnyugodtam, de elgondolkoztam valamin. Én az egészségügyben dolgozom, ráadásul pont egy gyerekkórházban. Tele vagyok orvosismerősökkel, de ha valakit nem annyira ismernék, hát rögtön van valaki aki ugrik és segít, mint ahogy azt a fent említett példa is mutatta. Mindent összevetve, attól a pillanattól kezdve, hogy a doktor néni majdhogynem gyagyának titulálta a gyerekemet, addig a pillanatig, hogy a Szever főorvosnő azt mondta, hogy nincs semmi baja Kótyinak, szóval addig nem egész 1 nap telt el. Most kérdem én, mi van azzal az anyukával, akinek az egyetlen orvosismerőse a gyerekorvos? Ugyanis Szever főorvosnő asszisztense elmondta, hogy ha én most nem kórházi dolgzó lennék, akkor kábé január végére kaptam volna időpontot. Novemberben járunk, annak is igen az elején. Kérdem: 3 hónapot kell aggódnia annak az anyukának aki nem eü.dolgozó? Akinek nincsennek ismerősei, kapcsolatai? Innentől fogva árgus szemekkel kell figyelnie a gyerekét, mert egy felelőtlen gyerekorvos, még csak nem is rosszindulatból, de nem figyel a szavai súlyára? Nem az a baj, hogy ő észrevett valamit, ami esetleg nem szokványos. Hanem az, ahogy ennek hangot adott. Amúgy is elég ramaty a magyar egészségügy, nem kéne még tovább rondítani!