2008.09.08.

2009.04.16.
2008.09.08-án ketten születtek meg. Egy imádni- és zabálnivaló, tündéri kis Pocok-Kótyi (hivatalosan Bence), és az addig Kismama titulust viselő Nikiből (ez én vagyok) hivatalosan is ANYA lett. Nem mesélem el Kótyi születését, szerintem ez túl intim. A lényeg, hogy aznap egy kis csoda született, aki azóta bearanyozza a mindennapjainkat. Elmondhatatlanul hálás vagyok és szeretném megköszönni:

• Mackónak, hogy a várandósságom alatt mindig mellettem volt, nem cseszegetett ha hisztiztem, csendben tűrte (és tűri a mai napig) amíg megnyugodtam, hogy Kótyi születésének napján egy szó nélkül tette ami a dolga volt, nem akadékoskodott (ahogy máskor szokott), ott volt velem ameddig lehetett, bár már nagyon fáradt volt, nem panaszkodott. Nagyon köszönöm neki és nagyon szeretem érte.
• Anikónak a dúlámnak, hogy ugyan császármetszés volt, de ő ott volt velünk, bátorított engem és Mackót (nem tudom melyikünknek volt nagyobb szüksége rá). A várandósságom felétől végigkísérte Kótyi fejlődését, jókat beszélgettünk, bátorított amikor szükség volt rá és reménykedett a megfordulásban. Bármikor hívható, bármikor elérhető. Nagyon jó ember és kíváló dúla!
• Hetényi doktornak, aki nagyon jó szakember, és olyan orvos aki tényleg odafigyel a kismamáira. Köszönöm neki, hogy boldoggá és aggódásmentessé tette azt a 9 hónapot, és hogy a kórházi napok nem a rémálmaimban térnek vissza.
• Juditnak a műtősnőnek és az egész műtői teamnek. Sajnos senkinek nem tudom a nevét, de ha mindenkivel úgy bánnak mint velem, akkor érdemes volt nekik ezt a pályát választani.
• Terikének, a szülésznőnek, aki aznap a gyerekágyon dolgozott és úgy bánt velem mint a hímestojással (nem tudta, hogy én is eü. dolgozó vagyok).
• A csecsemősnővéreknek, akik szó nélkül segítettek mindenben, nem voltak undokok és egyszer sem mondták, hogy majd menjek vissza később mert most nem érnek rá.
• Noéminek, a legjobb barátnőnek, aki munka után azonnal jött hozzám a kórházba, és segített amiben csak tudott, és aki azóta már Kótyi keresztmamája(illegális)

• Külön köszönet még anyukámnak és Mackó anyukájának, hogy végig aggódták a várandósságomat, óvtak még a széltől is, bátorítottak amikor kellett, és, hogy aznap reggeltől ott izgultak a műtő előtt. Remélem értem is!:-)

Hát, ennyi a történet. 2008.09.08-a valakinek a szülinapja. A blog további része már Kótyi napjairól fog szólni, persze nem a napi pelenkázásról és alvásciklusról fogok írni, hanem inkább a mérföldkövekről a kis Pockos életében, és egy-két érdekes vagy vicces sztoriról. Mert abból van bőven, erről gondoskodik Mackó is és Kótyi is. És hát én is szőke vagyok, még ha műtősnő is, de én is csinálok néha ordítani való dolgokat. De ki nem?