2009.04.17.
A kórházi napjaink nagyon békésen teltek csak nagyon unatkoztam. Én, aki állandó menésben van, feküdtem 4 napon keresztül. Na nem mintha nem esett volna jól, de azért benne volt a mehetnék a lábamban. Kótyi nagyon jól tűrt engem, szépen lassan kezdtünk összeszokni. Ugyan hajnal 1-ig mindig műsorozott, de aztán békésen elaludt a mellkasomon mint egy kismajom és reggelig ott horpasztott. Piszok jó érzés volt, bár több ismerősöm hangjából véltem felfedezni rosszallásukat amikor elmeséltem, hogy hogy aludtunk mi a kórházban. Többnyire mindig ugyanaz volt a kérdés: "És gondoltál már arra mi lesz majd otthon?" Persze, hogy gondoltam, de nekünk ez most járt. 9 hónapig belülről öleltük egymást, az a pár nap már nem osztott-szorzott.
Kótyi hamar rájött honnan jön az étek és amikor a technikát is elsajátította, akkor el nem engedte az Istennek sem. Emlékszem, pont anyu jött hozzám látogatóba és ketten alig bírtuk lecuppantani a tápcsatornáról a kis vérszívót. Véraláfutásosra szívta a mellemet, de eredményesnek volt mondható a művelete, mert beindult a tejem és Kótyi minden alkalommal jól teletömte a pocakját. Soha nem csüngött rajta órákig, mindig gyorsan elintézte aztán mint egy madárfióka, csak pihegett. A kórházban derült ki, hogy Kótyi bizony nagyon az apukájára ütött, már ami az izzadékonyságot illeti. Ez konkrétan annyit jelentett, hogy ha melege volt, akkor nem nagyon tudott enni. Csak kínlódott, ki-be köpködte a nedűcsatornát. Ezért be kellett menni az újszülött osztályra, a szoptatós szobába, ahol volt légkondi, és én már lassan megfagytam, de Kótyi vidáman szívta finom tejcsit. A végén már úgy jártuk oda, mintha dolgozni mennénk, de megérte, mert a súlya szépen gyarapodott és szeptember 12-én 3370 gr-al, kötelező védőoltások birtokában elbocsátást nyertünk.
Amikor végre hazavihettük Kótyit a kórházból, nagyon boldogok voltunk. Ugyan bénáztunk az autósüléssel, forgattuk mint néger a télikabátot, hogy hogy kell belerakni a gyereket, aztán meg a gyerekkel együtt az ülést a kocsiba, de Mackó ezt is mint mindent pikk-pakk megoldotta. (Olyan jó együtt lenni egy olyan pasival, akire mindig mindenben számítani lehet. Tulajdonképpen én nem is vagyok azzal a ténnyel teljesen tisztában, hogy mennyire jó dolgom van Mackó mellett.) Kótyi a hazafelé utat prímán viselte, mintha minden nap kocsiban ült volna. Hangja nem volt, végigaludta az egészet.
Megkezdődtek családos napjaink.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése