Még csak nemrég írtam a tizenhatodikat és már itt togyorog a tizenhetedik. Nem lehetne, hogy nem rohan ennyire az idő? Persze télből, hóból, hidegből tele a padlás és a pince, úgyhogy nem vennék tőle könnyes búcsút, mehet. Csak Buci maradna ilyen kicsike törpicsek akivel egyszerűen nem lehet beérni.
Nézzük mit tud az én kis tizenhét hónapos gyöngyszemem:
Súlyilag nem változott, hál' Istennek, maradt a 12,5 kg-nál, szerencsére ritkán igényli a kézben létet.
A múlt héten megejtettük a 3. hajvágást. Imádja. Bocs mindenkitől akinek sír vagy fél a szeme fénye akár csak a hajszárítótól is, de az én porontyom mindezeket rajongásig szereti. Pár kép, hogyan:
Még mindig zabagép, jöhet bármi, már megy is a kis Buci-szájba és tűnik el, legközelebb csak a pelenkába találkozok 1-2 túlélővel.:)(borsó, kukorica) Villával már szépen eszik, nagyobb falatokat fel is tud szúrni, kanállal neccesebb az ügy-hosszú az út a tányértól a szájáig, és számára még ismeretlen fogalom a "hajolj közelebb!". Jól élnek nálunk a hangyák, na. Pohárból ügyesen iszik, bár úgy nekilendül, hogy majdnem minden vízcsepp az előkén köt ki, de rutinos szülők vagyunk, műanyag, lemosható előkét vettünk. Ha éhes, szalad az etetőszékéhez és csapkodja. Nehéz lebeszélni ha nincs még itt az ideje az evésnek. Lassan be kell újítani egy kis asztalt kis székkel, mert anyunál már lassan nem nagyon akar az etetőszékből enni. Főleg ha a 3 éves unokanővére is ott van, aki a nagy asztalnál a nagy székről eszik. Buci egyenesen sértésnek veszi az etetőszéket.
Alvásról vagy jót vagy semmit, tartja a régi mondás, ráadásul mindig akkor romlik el a jó amikor hófordulókor leírok valamit. Úgyhogy mindenki fantáziájára bízom a dolgot, de nincsenek karikák a szemem körül és bőröndök se alatta. Azt viszont megosztom a t. nagyérdeművel, hogy visszaszoktunk a szopipárnára, de ez az én hülyeségem, és igen, tudom, hogy később fogom a fejem a falba verni, de úgy imádom, ahogy fekszik ott előttem és várja az álom manókat. Tündéri kis kezeivel gyűrögeti a rongyit, majd lassan álomba merül, először csak mély szuszogás hallatszik majd 1-2 erőteljesebb horkolás, és akkor már tudom, hogy szépet álmodik, letehetem az ágyába. Persze nem minden este ilyen idilli, de adatik belőle sok.
Mozgásban most nagyok vagyunk, felmászik ahova csak tud, szék, puff, fotel, kanapé. Ez még idáig oké is lenne, bár a szék és puff mutatványtól a hideg futkos a hátamon, de a legújabb szokása, hogy nem popsival jön le, hanem lassan előre csúsztatja magát és szó szerint leugrik. Borzalmas látvány mert egyszer tuti pofára fog esni, az pedig fájós lesz. Továbbra is fut, szalad, rohan, pörög, forog és szemfényvesztő. Egyik pillanatban itt aztán huss és már el is tűnt. Hóban nem szeret menni, talán fél, hogy elesik. Jégen még nem tud megállni, valamelyik nap ezt prezentálta is. Ráadásul olyan bénán visszafelé esett el a jégen-amit persze nem szánt szándékkal csináltunk a kertbe-, hogy azt hittem minden végtagjára gipsz kerül. Aztán persze elég volt jó néhány anyai puszi, és már lehet is tovább rohanni. Amúgy nem nyámnyila Gyerek, mert a múltkor is rohant valahová a lakásban, kezében egy megszerzett távirányítóval. De az élet kegyetlen, és elesett. Nem sírt, felállt, ment tovább, irányító nélkül. Pár perc múlva, mikor is rajtam talajgyakorlatozott, az tűnt fel, hogy miért is folyik a gyerek szájából piros nyál? Nagy nehezen elkaptam, ippon és már láttam is, hogy szétcseszte a felső ajkát, kábé fél centi hosszan. Ügyes vagy Buci!
Játékilag nagyon széles skálán mozog. Gyakorlatilag érdekli minden, van, hogy valamivel 2 percig játszik van, hogy el van 15 percet is. Mindig mindent előpakol, szétpakol, lepakol. Hozza-viszi a játékokat. A különböző formákat a megfelelő helyre pakolós játékot egész jól megoldja, mutatni kell 1-2 formát, hogy hova tegye, de utána már szépen beilleszti és megtapsolja magát. Meg én is őt. Fontos a pozitív visszajelzés. Könyvmolysága még mindig aktív, bár a könyvek védelmében a szakíthatósakat külön pakoltuk a nem szakítósaktól, és ezek értelemszerűen számára nem elérhetőek. Neki ez gond egy szál se, "mmmmmm" hívószóval beinvitál a szobába és egyértelműen a könyvek felé kalimpál.
Nálunk az ember folyton felbukik valamelyik kis járgányba, mert a 3 négykerekű folyamatos használatban van. Hol az egyikre pattan fel, hol a másikra. És akkor még nem beszéltem a kisvasútról, ami néhány hete bővült új sínekkel, így nagyobb kört lehet kiépíteni, ergó több helyet foglal. Használtban van még a fűnyíró, nagyobb zenélős vonat, kis Thomas, 4-5 kocsi és busz meg dzsip. A dömperből kiborítja az építő kockákat és megpróbál beleülni, a kanapéról lehányja a párnákat és a plüss játékokat, és azt hiszem itt be is fejezem, mert ezt még gondolatban is sokáig tart elpakolni. Persze ő abban is segít, csak van, hogy elakad a folyamatban és elfelejti, hogy most elpakolunk vagy kipakolunk?
Nagy kedvenc lett mostanában az ijesztgetős játék és újból elővettük a bújócskát. Ezt úgy is szoktuk játszani, hogy én elbújok valamilyen tárgy mögé, persze értelemszerűen csak a fejemmel, és hol az egyik oldalon, hol a másik oldalon bukkanok fel. Aztán Buci úgy szokott még bújócskázni, hogy eltakarja magát a két kezével, mert így ha ő nem lát senkit, más se látja őt. Aha. Struccpolitika kicsiben. Az ijesztgetős játékot pedig nem úgy kell elképzelni, hogy beöltözök Drakulának és halálra rémisztem a Kölköt, hanem úgy, hogy Buci beszalad pl. a fürdőbe és lassan jön kifelé, és amint meglátom, azt mondom, "Hu", ő meg hangosan kacag és fut megint vissza.
Érzelmileg most van abban a korszakban, hogy idegen helyen a lábaimra préselődik fel, van, hogy sírva is fakad. Ilyenkor alkalmazza a kezei mögé bújást, ő nem lát senkit! Ez tart úgy 5 percig, majd megszokja a klímát és az embereket, akiket persze ismer. Nagy kópé, és már 17 hónaposan tudja, hogyan vegye le a lányokat a lábukról. Egy ölelés és mindenki el van olvadva!:)
Az ölelés amúgy teljesen új szokás, apukája tanította, és ha olyan kedve van, vagy a helyzet megköveteli akkor lelkesen öleli az embert. Olyan édes, meg kell zabálni. És nem mellesleg marha jó érzés ahogy az a kis test odabújik szorosan hozzám. Ha extra jó kedve van még puszit is ad vagy piszézik, amihez nagyon komoly fejet tud vágni. Imádom.
A végére hagytam a beszédfejlődést, azt hiszem itt most jelentős fejlődésnek indult. Utánoz minket, ezért nagyon kell vigyázni mikor mit mondunk, olyan az agy mint a szivacs. Megjelent az ata-apa, anya, ha valami, valaki elment akkor eeeel, és széttárja a kezeit. Hallottam már az autó szót is, de bizonyára sokkal több van a tarsolyában, csak mivel mindig megérteti velem magát, nem érzi szükségesnek, hogy folyton karattyoljon. Ettől függetlenül, lesen vagyok folyton, hátha kicsúszik valami a száján. Állatok hangjait elég egyhangúan utánozza, mert minden állát úgy csinál, hogy va. Nagy ritkán a cica csinál úgy, hogy má.
Egyébként meg mindent ért és megért. Ha csak beszélünk valamiről, pl. a porszívóról, már megy és szedi is elő, és ha gonosz anya nem akar minden nap porszívózni akkor patakokban folyik a könny a szeméből. Természetesen hisztizni is tud, nem kivétel ő sem, és nagyon vékonyra tudja az idegszálaimat hasogatni. Viszont cserébe könnyen elterelhető a figyelme, csak nem mindig jut eszembe, hogy most éppen mivel is kéne elterelni a figyelmét.
És amúgy meg nagyon imádjuk, maradhat még!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése