2009.09.26.
A héten krisztusi korba léptem. Hm. Idén nem felejtette el életem párja, hogy én is szülinapot ülök ebben a hónapban, nemcsak a fia. Tavaly szegény elfelejtette. Amúgy se zseni a dátumok megjegyzésében, és csak egyszer fordult elő vele. Mondjuk 2 hétre rá, egyszer csak jött az isteni szikra és mea culpa maxima, de nagyon szégyellte magát. Védekezett, hogy Bence születése teljesen elvette a maradék eszét is, de mondtam neki, hogy ne magyarázkodjon, mert ebből már jól nem jön ki. Úgyhogy tanulva a tavalyi bakiból, tegnap volt torta meg ajándék is, meg egy buliba is mentünk. Kaptam egy csúcs szuper morzsa porszívót, amit ma már többször felavattam, mert Bence ismét a "szilárd tápot a gyomorba" korszakát éli. Ezzel együtt jár, hogy morzsa-hegyek vannak az etetőszék 2 méteres vonzáskörében.
De most önző mód, kicsit számot vetek eddigi életemmel. Leszámítva, hogy viszonylag korán félárva lettem, szerintem nem lett belőlem rossz ember. Sajnos nem sikerült semmilyen zsíros állásba beletenni a valagamat, de ez az én karmám.(Egyszer voltam jósnál és azt mondta, hogy én egy nagyon öreg lélek vagyok és az eddigi életeimben is mindig valamilyen karitatív tevékenységet végeztem. Ha elképzelem magamat mint apáca...) Kb. 11 éves lehettem amikor a 'mi leszel ha nagy leszel' kérdésre azt válaszoltam, hogy aneszteziológus asszisztens. Majdnem. Műtősnő lettem. Egy gyerekkórházban. És imádom. Na nem a fizetést, mert ebből a jussból nem telik X5-ös BMW-re meg évente 2x tengeren túli nyaralásra. Ebből a fizuból pont hogy nem lehet megélni. Így hát a 20-as éveim elején, gyerekvigyázással egészítettem ki a siralmas keresetemet. Fixen 1 családnál dolgoztam, és velük nagyon sok olyan helyre eljutottam ahová még álmomba se mentem. Nyáron St.Tropez-n süttettem a hasam, télen Courchevel-ben fagyoskodtam. Bejártam Olaszországot, voltam Svájcban meg ki tudja még hol. Közben férjhez mentem, de mivel ez nem egy tündérmese, így hamar el is váltam. Aztán jött a 'valamit nagyon kéne csinálni' érzés, és hát a lónak is 4 lába van oszt mégis eltaknyol alapon, én is a lehető legrosszabb döntésemet hoztam. Otthagytam a műtőt, és Franciaországban próbáltam új életet kezdeni. A próbáltam valóban a szó szoros értelmében értendő, mert 1 év kudarc után hazaköltöztem. És mert minden rosszban van valami jó, közben megismertem a szerelmet. Netes társkereső oldalon bukkantunk egymásra. 1 hónap folyamatos e-mailezés után az első találkozás olyan volt mintha már ezer éve ismerném. Könnyű volt vele mindent újrakezdeni. (1 hétig tartott a hazaviszlek, érted megyek együtt járás, aztán az egyik nap mondtam, hogy ne vigyen haza, hoztam fogkefét.) A műtőbe nem tudtam visszamenni, így az osztályon nővérkedtem, ami kifejezetten nem az én munkám. Kifejezetten antiszociális ember vagyok, és nagyon nem bírom a hülyéket meg a tömény hülyeséget. És a szülői hülyeség határtalan. Ma már anyaként jobban megértek egy-két szülőt, de sok birkával nem értek egyet. A helyzet az, hogy én ismerem a palánk mindkét oldalát. Viszont hatalmas az előnyöm a többi szülővel szemben mert én aztán tökéletesen tudom, hogy a palánk másik oldala rettentően szaros. Ebbe a szarba aki csak tudja beletapossa, belenyomja az egészségügyi munkás népet. Dolgozhatsz te akár milyen lelkiismeretesen, akár milyen elhivatottsággal, aki akar az úgyis eltapos. Mert így jó neki. Engem is nyomtak már fel a felsővezetésnél, mert nem voltam hajlandó egy jól láthatóan szimuláló kölöknek fájdalomcsillapítót adni vénásan. Hát pont lefosom. Szerencsére ebből a kupacból van a kevesebb. Na, mire nekem elegem lett a szarozásból, éppen megfogant szerelmünk gyümölcse. Jókor jött a kis szaros.
A jelen. Kicsit több mint 1 éve ANYA vagyok. Egy csodálatos kisfiú- remélem jó- anyukája. Nagyon szép volt ez az elmúlt 1 év, de nagyon gyorsan eltelt. Először akkor figyeltem fel az idő múlására, amikor 4 hónap után vissza kellett vinni a bérelt mérleget. Azóta meg csak kapkodom a fejem, és nem győzöm követni Buci fejlődését. És nagyon jó ez a blogírás, mert tényleg leírunk szinte mindent, amire egyébként már 2 hónap múlva se emlékeznénk, és nem mellesleg tök jó fej barátokat szerez az ember magának. Köszönöm mindenkinek aki csak olvas minket de nem kommentál (Vanda, Gabika, Juli-rólatok tudok), és köszönöm a kommentáló ismeretlen ismerőseimnek is-Zsu, Porcelán és Csilli. Sokat tanulok tőletek.
Ami engem illet mint nőt: lassan kezdem visszanyerni korábbi alakom, formám. Persze nem ez volt soha sem az elsődleges szempont és sokszor nagyon fáj, hogy Bencus elválasztotta magát a tejcsitől, mert nagyon hiányoznak azok az összebújós percek, pillanatok. Viszont ha már így esett, akkor elkezdtem karban tartani magamat és ehhez van egy tüneményes kisfiam, aki maximálisan jól el van a játszóházban amíg anyukája hetente 2-3x olvassza magáról a bébihájat. Szerintem eredményesen. Ezt egyrészt észrevenni rajtam, van már derekam, használhatom a régi melltartóimat, rám jön egy ősidőkből származó farmer és a szülés után vásárolt mamutfarmerom pedig lóg rajtam. Másrészt úton-útfélen találkozom ismerősökkel akik nem felejtik el megjegyezni, hogy milyen jól nézek ki. Szóval, dagad a mellem. A történethez azért szorosan hozzátartozik, hogy lelkileg is jobban érzem magam, nem mintha valaha is megkörnyékezett volna a depi. Viszont a rendszeres testedzés nagyon jó hatással van a lélekre. Tehát, nem hagyom abba még akkor sem ha elértem a végcélt, amitől azért még elválaszt 9 kiló. De ha a jobbik oldalát nézzük, lement már 5, és ez a lényeg.
Jelentem 33 évesen jól érzem magam a bőrömben!
És két fürdős-kedvenc:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése