Elmaradva

2009.10.16.

Az a helyzet, hogy egy kicsit el vagyok havazva. Igazság szerint idő-és energiahiányban szenvedek. Hétfő óta ugyanis a dolgozó népet szolgálom, ugyan csak fél állásban. Ezért amikor épp nem gyógyítok, akkor Bencézek, ha Bencézek, akkor nem tudok blogolni. Ha éppen lenne időm blogolni nincs net. Most is olyan mint a mesében, hol van, hol nincs. Remélem nem offolja magát mire megírom, mert akkor hasba szúrom magam.

Fura hét volt. Hétfőn mentem a munkahelyemre, előtte átvittem Tökit anyuhoz. Neki ez nem újdonság, hogy egy-egy fél napot anyuval van, a másodállásomba már márciusban visszamentem és azokon a napokon anyu vigyázott rá. Jó volt ismét a régi kollégákkal együtt dolgozni. Persze nem találkoztam mindenkivel, mert ahogy az egyik doki mondta "Jól kiszagolta mikor kell dolgozni jönni!"-nem voltak anesztes orvosok, tehát nem volt program műtét sem. Nekem viszont jót tett, hogy ismét a műtő levegőjét szívhatom. Bence anyuval nagyon jól elvolt, rendesen ebédelt, aludt és mire mentem már várt is. Olyan édesen "futott" felém, majd megzabáltam. Kedden együtt voltunk, rengeteget játszottunk és még többet olvastunk. Nagy kedvenc lett a mesekönyv. Sorra szedi le a könyveit, hozza oda nekem, én mondom, hogy csüccs az ölembe, és már olvasunk is. Imád lapozni. Délután elmentünk tornázni, ő addig a játszóházban tevékenykedett. Szerdán megint dolgoztam, de most hamarabb el tudtam jönni, gondoltam átmegyek a Libri-be, olvastam a neten, hogy ott elvileg van a Kicsi Piros Autó-ból még sorozat. Nem volt, de megrendelhetem oda a könyvesboltba és akkor nem kell nekem kifizetni a szállítási költséget. Helyette viszont vettem egy másik könyvet, egy vonatosat. A vidám Pöfivonat. Annyira örült amikor mentem anyuhoz érte, és akkor még könyv is volt, ráadásul vonatos! Ugyanis mostanság nagy kedvenc lett Thomas a gőzmozdony! Hál'Istennek, mert vagyonokért lehet egy-egy dolgot beszerezni belőle. Erre azért nem szokunk rá!

Tegnap kicsit szarul terveztem a napot, így Bence joggal vágott ki egy Nagyműsort a kozmetikusnál. Még a múlt hétről le kellett mondanom az időpontot mert aznap tudtunk csak nagytakarítani. (Ami egyébként nagyon ráfért a kéglire. És nem is fejeztük be, még lesz egy round.) A kozmetikusom meg egy idétlen időpontot, a délután 2 órát tudta csak adni. Gondoltam mindegy, a szőrnek mennie kell, Bencét majd hamarabb ebédeltetem, mostanság úgyse alszik másfél óránál többet. Természetesen csúsztunk, természetesen sírva kelt. Az úton nem is volt gond, csendben nézelődött. Aztán amikor megérkeztünk és én lefeküdtem a kínzóágyra, na ott eltört a mécses. Szerintem ő nem erre számított. Azt hitte, hogy a játszóba megyünk vagy mindegy hová, csak ide nem. És természetesen végigsírta az egész gyantázást, majd megszakad a szívem, de nem tudtam felvenni, mert akkor tuti minden gyantás lett volna. A fodrászom és a kozmetikusom is döbbenten hallgatta az élő adást, mondták, ők még Bencétől ilyet soha! Mondtam, én se! Később aztán megnyugodott, még uzsizni is hajlandó volt. Szegénykém! Ilyen hülye anyját! Máskor ilyet nem csinálok! Akkor inkább marad a szőr-rengeteg.(úúúú)

Közben persze az egész hetünket beárnyékolja ez a hülye időjárás. Semmit nem tudunk csinálni. Ma már valamit javult a helyzet, délelőtt átmentünk anyuhoz, egy kicsit dumálni, hazafelé persze, hogy kint maradtunk egy kicsit a kertben, látom a Gyereken, hogy levegő-és mozgáshiánya van! Mármint kinti mozgás. Mert bent a lakásban egész nap jön-megy mint a távirat. Kergeti a szerencsétlen ebet, tegnap is akkorát csűrt le neki, hogy tényleg megsajnáltam. Én meg próbálom neki higgadtan megmagyarázni, hogy az fáj Filipkének.

Azt vettem észre a héten, hogy tök jól el van most már Bence anélkül, hogy folyamatosan a jelenlétemet igényelné. A héten pl. tudtam túrós pogácsát is sütni. Amíg a tésztáját megcsináltam ott keringett körülöttem, néha felkéredzkedett a székébe, evett valamit. Várom már, hogy mikor tudok vele együtt sütni.