Egy kis Bence

Rájöttem, hogy nehéz ügy ez a blogolás amikor már nem csak 1 gyerek van. Mindig eszembe jut, hogy most ezt vagy azt kéne Emiliről írni, aztán rögtön beugrik, hogy Bencének is vannak dolgai amik idevalók. Úgyhogy jöjjön akkor egy kis Bence.
Bucikám gyakorlatilag 5 hét után hétfőn ment először bölcsibe. Úgy gondolom szükség volt erre a kis "kényszerpihenőre", mert  ebből az 5 hétből 2 és felet az apjával töltött, a másikat meg velem és az Anyuval. Amikor az apjával volt, volt olyan nap, hogy reggeli után legközelebb csak vacsorakor láttam, mert vagy kint voltak álló nap a kertben vagy elmentek ügyet intézni. Mondhatnám azt is, hogy aranyélete volt a kis Töknek. Nem is vágyott a bölcsibe. Aztán a következő heteket meg velem és Anyuval azért bírta, mert vagy Anyu jött vagy elvitte magához és ott aludt. És persze volt 2 nap Lilizés is, ami egy kicsit balul sült el, mert fosás-hányás lett a vége. Istenem, ez van, gyerekek, kíváncsiak. Hogy ki volt az értelmi szerző, azt nem tudom, de nem lehet azt mondani, hogy csak ez vagy csak az csinálta. Ketten voltak, ketten vitték a balhét. Kiszedték a wc-ből a Duck-pöttyöt(mer' az olyan szép virág) és szétkenték a szobában a kis ágy alatt, miközben Anyu az ebédjükkel volt elfoglalva. Bence konkrétan telehányta a liftet Anyunál és összefosta éjjel az ágyától kezdve a mindent. 4 nap diéta következett. Nem tudom Lili mit alkotott otthon, nem érkeztek még hírek.:))
Ma, mikor bent voltunk Emilivel a kórházba, azon túl, hogy természetesen mindenki megcsodálta a hajas babánkat, az első kérdés az volt: "És Bence? Hogy viseli?"
Jól. Néha túl jól. Persze voltak/vannak szakaszok, átmenetek, meg nekünk is meg kellett szokni, hogy most már ketten vannak, de amúgy azt gondolom, hogy minden viszonylag simán ment. Az első 1-2 hétben előszedte a régi cumikat, azzal a szájában járkált. Nem tiltottam, mert úgy gondolom, azzal csak egy lapáttal teszek a tűzre. Egyet kértem tőle: csak itthon lehet a szájában a cumi. Aztán pár nap alatt lecsengett az egész.
A bölcsit nagyon élvezi, és ha nem is a neki megfelelő korcsoporttal van egész nap, de mégis gyerekek között, a régi kerékvágásban zajlik az élete. Reggel az apja viszi, itthon reggelizik, és fél 9-kor indulnak. Ez viszonylag-1-2 alkalomtól eltekintve-újdonság Bencének, de nagyon tetszik neki. Emili miatt a Buci ülése most pár hónapra előre került, így teljes sávszélességben figyeli a forgalmat az apja mellől, amiről aztán nekem be is számol délután. Mert, hogy délután én megyek érte, Emilire pedig Anyu vigyáz. Kicsit boltozunk, dumcsizunk, nagyon jól telnek a délutánok. És közben pedig halál nyugodt vagyok, mert Anyu tökéletesen ellátja a Kiscsajt. Tegnap jöttünk ki a boltból Bucival és közölte velem, hogy nem fogja meg a kezem. Mondtam, jó, de akkor lehet, sírni fogok. Erre azonnal rákapott a kezemre, szorította, odadugta a kis fejét és mondta, hogy ne sírjak! Annyira édes volt!
Időnként elgondolkodom, hogy mennyire jó nekem, hogy van egy ilyen szép kis családom, egy szerető-néha kicsit idegesítő, de ettől olyan imádni való pasi az oldalamon, aki mindig és mindenkor kiáll mellettem, értem.  Most olyan egyenes az életem és ha ez rajtam múlik, akkor így is marad!

Várjuk a visszajelzéseket az ovikból. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy felveszik-e a 13.kerületi oviba. Illetve annak is az angol tagozatába. Ugyanis az van, hogy minden évben 2 angol csoportot indítanak, akiket angol anyanyelvű pedagógusok tanítanak. De a csavar a történetben, hogy ebbe a 2 csoportba az egész kerületből be lehet adni a jelentkezést, nem csak a körzeteseknek, és a csoportba a gyerekeket sorsolni fogják. Persze ez a része fizetős, három részletben kell befizetni, de szerintem megfizethetetlen, hogy már ilyen korban olyan embertől tanuljon a gyerek, akinek ez az anyanyelve. Ha nem sikerül bekerülni az se világvége, mert akkor is csurran-cseppen némi angol tanítás, de azért jobb lenne!

Nos, mi tudható még Buciról? Egyre ügyesebb a nagymozgásokban, pl. eddig nem nagyon szeretett focizni, de mostanság kifejezetten jól rúgja a bőrt. Meglepett a finom mozgással is, amikor valamelyik nap leültettem színezni. Úgy fogja a ceruzát ahogy kell, magához képest pedig nagyon szépen kiszínezte a kiszínezni valót. Az, hogy 25 db-os puzzle-t egyedül simán kirak, az nem újdonság, karácsony óta teszi, lassan veszek neki egy másikat. Van egy Verdás foglalkoztató könyve, 3-4 éveseknek szól, azt nagyon szereti. Időnként hozza, leül vele mellém és megbeszéljük a számokat, betűket, formákat. Ami nagyon durva, vannak ezek az útvesztő feladatok, sok kacskaringós út, és keresd meg ezt vagy azt. Első ránézésre megmondja melyik a jó út. Nem húzgálja végig az ujját mindegyiken, hanem ránéz és megmondja.

Imádjuk! Eltekintve néhány zizi naptól, nagyon jó gyerek! És ha nem is mondjuk neki nap mint nap, hogy mennyire kedves, aranyos, okos attól még nagyon jól tudja, hogy nagyon szeretjük, mert a szeretet nem abban nyilvánul meg, hogy 3x elmondom neki, hogy mennyire kedves, aranyos és okos!