Az okokról

Nehéz év áll mögöttem. Emili születéskor indult be a gépezet és sajnos most sem állt le. Csak most olyan ember/ek bántottak meg akikről soha nem gondoltam volna, hogy így gondolkodnak rólam. A bátyám és díszes családjáról van szó. Tudom, nem biztos, hogy ez a legjobb hely a családi szennyes kiteregetésére de mélyen, nagyon mélyen van bennem és muszáj kiírnom mert különben nem állok jót magamért.

Akik nyomon követték valaha is a blogot, azok tudják, hogy Lili, a bátyám lánya igen sűrűn volt a családunk része. Utoljára a nyáron volt nálunk 1 hetet, gondoltam, segítek nekik azzal ha elhozom a lányukat. Sajnos már az első nap nem úgy sikerült ahogy szerettük volna, mert amíg mi elmentünk a boltba és itt hagytuk a Nagyira Bencét és Lilit, Lilikét konkrétan megszállta az elmebaj és hangosan skandálni kezdte Anyunak, hogy: "Utállak, fulladnál a Dunába!" Mindezt hangosan és el-elfutva Anyutól.
Innen indult minden. Anyu rájött, hogy nagy valószínűséggel ő a bátyáméknál nem igazán van tiszteletben tartva, nem beszélnek róla tisztelettel. A hét további napjai sem teltek el nyugalomban. Egy alkalommal mikor a szobában felállított sátrakban ökörködtek Bencével, Anyu bement, hogy tegyék ezt egy kicsit halkabban. Bence szót is fogadott, Anyu viszont leült a fotelba, amit Lili nem látott. A következő mondat hagyta el a száját: " Na végre, hogy kiment!" Szerencsétlenségére én éppen hallottam és mivel nálunk nem megtűrt dolog a szemtelenség, nem szóltam egy szót se, csak szépen összecsomagoltam a sátrát.  Ez otthon már minden féle formában mesélésre került, még olyanban is, hogy Bence apukája megverte Lilit.
IQ-bajnok bátyám és kedves felesége nem az egyenes utat választva-felhívom már őket, mégis mi a fene történt-, elkezdtek összeesküvés-elméleteket gyártani, harcba fogtak, hogy bármi áron, de meg kell védeni szeretett családjukat és most konkrétan ott tart az ügy, hogy nem mondták meg Anyunak, hogy hova költöztek, letiltottak engem minden honnan és elzártak minden kommunikációs csatornát. Nem baj, nem bánom, mert a sógornőm blogját olvasva sokszor csak a bicska nyílt ki a zsebemben. Soha nem az igazság került a sorokra hanem mindig csak az amit szerettek volna. Ami nem is nagy baj, mert sokan álmodunk egy jobb és szebb jövőt de ő már nagyon elvetemült volt az ügyben. Folyton üldözési mániában szenvedett, hogy mindenki őket bántja, és ők igen is el fognak majd költözni ide meg oda csak soha nem volt semminek igazságalapja. Hazudoztak agyra-főre és a külvilágnak élnek. Undorító.

Azt hiszem ezzel most sikerült a mérgemet és dühömet egy kicsit tompítani.

Ez volt leginkább az oka annak is, hogy nem írtam a blogra, mert nem akartam, hogy tudjanak rólunk. Most viszont visszavontam a meghívójukat, elköltöztettem a blogot, és bár nyitott újból, remélem nem fog megtalálni.