Ez történt a héten...

Emili gyakorlatilag akár meg is születhet, jogilag rendezve van körülötte a helyzet. 3 és fél évvel ezelőtt Bencénél egyszerű volt az apasági nyilatkozat-tétel, mostanra egy kicsit megbonyolították. Hogy a cél az lenne-e, hogy a sok macerát hanyagoljuk és inkább egyszerűbb 2 tanúval igent mondani az anyahivatalba, azt nem tudom, de mi ennél azé' szívósabbak vagyunk. Az örök hűség fogadását elhalasztottuk jó pár évvel későbbre és jó pár kilométerrel arrébb.:) Ezért életünk árán is, de beszereztük a szükséges iratokat az apasági nyilatkozat-tételhez. A legviccesebb papiros az orvosi igazolás a fogantatás időpontjáról. Ezen még a dokim is elmosolyodott. Szóval, minden papírral a kezünkben elmentünk hétfőn a Gyámhivatalba, ami...zárva volt. Pontosabban nem volt ügyfélfogadás csak délután 13-17 óra között. Hogy ki ér rá ebben az időpontban azt nem tudom, mi, pontosabban Mackó nem, és hát Ő is kell ehhez. A kedd és csütörtök alapból kilőve-nincs ügyfélfogadás. De a szerda, az a mi napunk volt. Ismét papírokkal felvértezve elmentünk és kábé 30 perc alatt már kész is volt a papír, ami most már ott lapul az orvosi papírjaim között, nehogy itthon maradjon.
Hétfőn még egy nagyszabású ügyet sikerült elintézni, még pedig a Sejtbankot. Bencénél is vetettünk le őssejtet, és bár bizonyos tekintetben az övé jó lenne Emilinek is, de úgy gondoltuk, hogy a Csajt is megilleti a saját őssejt-levétel. És mivel 2009 óta köldökzsinór-szövetet is tesznek el az őssejten kívül, így ezt a variációt kértük. A pakliban benne van, hogy esetleg nem sikerül a szövetszaporítás, ez esetben természetesen nem kell majd tovább fizetni annak a díját és marad az őssejt. Külön jó, hogy kaptunk 100.000.-Ft kedvezményt és + 5 évet, így nem 20 hanem 25 évre teszik el a mintákat. És nem, nem dobják ki 25 év múlva a kukába és Kínába se viszik el, hanem majd a gyerek fog róla dönteni, hogy mi legyen vele. Egy kis kitérő ezzel kapcsolatban: gyerekkórház műtőjében dolgozom.Nálunk van az onkológia is és ennek "köszönhetően" nagyon sok vérképzőrendszeri betegséggel találkozunk. Értsd: leukémia. Ha ezeknek a gyerekeknek lenne eltéve őssejtjük sokkal hamarabb meggyógyulnának, nem kellene a kemoval meg a szteroidokkal megküzdeniük, nem kellene hosszú-hosszú hónapokat kórházban tölteniük, lefogyniuk, tönkremenniük. És ezzel nem a családokat akarom degradálni, hogy miért nem gondolnak a jövőre a gyerek születésekor, mert nem szabadna törvényszerűnek lenni, hogy egy 2 éves gyereknek leukémiája legyen, hanem a rendszert bírálnám, hogy miért kerül ez a "szolgáltatás" ennyire sok pénzbe.

Kedden megvolt az első CTG. Hát igen, ha szülnöm kéne, nem tudom hogy bírnám ki. Vannak nekem méhösszehúzódásaim, és olyankor igen nem jó semmi sem. Kellemetlen és ha nagyon nem is fáj, de az a nemszeretem érzés. Reméltem, hogy a CTG-n is lesz minimum 1 ilyen összehúzódás. Volt is. Néztem a görbét, Emili pulzusa 160-170 közé ment én meg próbáltam túlélni azt az "iszonyatos" méhösszehúzódást ami egy nagy nulla volt a görbe szerint. Na jó, egy picit fentebb ment, de amikor én azt gondoltam, hogy ez már azért fáj és innen  a következő lépés biztos a tolófájás, akkor azért nagyot csalódtam. És rájöttem, hogy tényleg nem akarok szülni. Nem titkolom, hogy a fájdalomküszöböm igen alacsonyra lett beállítva. Viszont annál szívósabb vagyok. A vizsgálat szerint is teljesen zárt a méhszájam, szóval semmi jel nem utal arra, hogy Emili korábban szeretné megismerni a kis családját. Jövő héten lesz még egy uh is a CTG mellé.

Csütörtökön elzarándokoltam várandósságom utolsó vérvételére. Mindig meg tudok lepődni azon, hogy mennyi hülye van. A rendszer a következő: 7-kor nyílik a terhesambulancia ajtaja. Két ablaknál veszik fel az adatokat a gépbe, de folyamatosan kiabálnak, hogy aki terheléses vércukorra jött, az soron kívül menjen előre. A többiek sorszámot kapnak. Elkezdődik a vérvétel, hangosan szólnak ismét, hogy aki terheléses vércukorra jött...., és közben a sorszámosokat is szólítják. Be kell menni egy helyiségbe, odaadni a papírokat-amiket jó esetben előre kitöltött az orvos-, és egy vinnyetta csomagot, amit a legelső vérvételkor nyomtattak és minden vérvételre hozni kell. Ezekből ragasztanak a vérvételi csövekre, hogy ne kelljen kézzel írni rá. Innen egy másik szobába kell majd átmenni, ha szólnak, és ott veszik le a vért. Mire én sorra kerültem a 8-as sorszámmal, már igen nagy sor végére kellett beállnom, mert valahol a 3-as sorszámú csajnál elakadt a sor, nem tudta a nővér megszúrni. Az előttem lévő csaj halál nyugodtan állt a sorban, és amíg várakoztunk-10 perc is volt- neki fel sem tűnt, hogy vagy 3 olyan is bejött aki soron kívüliségére hivatkozott, terheléses vércukor miatt. Mivel mögöttem már majdnem annyian álltak mint előttem, beállt még 1 nővérke szúrni. Szinte egyszerre kerültünk sorra az előttem álló lánnyal, és akkor hallom, hogy hát ő terheléses vércukorra jött, nem tudta, hogy soron kívül is be lehet jönni. A nővér mondta neki, hogy most nem tudja levenni a vért, mert vagy 1 vagy 2 órára lehet levenni a vért. Várni kellett volna neki még vagy fél órát, hogy jó értéket kapjon. A csaj mondta, hogy az most szóba se jöhet, mert kint vár a gyerek meg a férj, aki megy dolgozni, ő most siet, vegye le így a vért.  Csak azt nem tudom, hogy mi a fenét csinált a csaj, gondolatban hol a pokolban járt amikor kiabáltak, hogy "aki terheléses vércukorra jött..." Emiatt most nagy valószínűséggel bukott egy vizsgálatot, egy napot és egy reggelt, mert tuti, hogy szar lesz az eredménye, és ha nem akar még jó pár hétig diabétesz diétán tengődni, akkor újra el kell mennie erre a vizsgálatra. Ráadásul nem elsőként vesz részt egy ilyen vizsgálaton, tudhatná, hogy mik a kritériumok.

Gondolatban már eljutottam a kórházi csomagok összepakolásáig, de babonából még nem tettem érte gyakorlatilag semmit. Vettem 2 pizsit, ennyi. Ja meg egy csomag pelenkát. Furi lesz megint a pelenkákkal bíbelődni. Már éppen kifogytunk belőle. Nagyjából megszerveztük a "ki mikor mennyit lesz itthon" c. projectet is. Május közepéig Mackó lesz itthon segítségnek:)), utána pedig Anyu jön minden nap. Buci pedig egészen júniusig lesz velünk itthon, hogy ne érezze magát kirekesztettnek. Eldőlt már az is, hogy nem kérek alapítványi szobát, megyek a háromágyasba.
A hasam egyre csak nő és nő, a pisilési kényszer pedig ezzel párhuzamosan csak fokozódik. Ráadásul éjjel a jobbról balra való meg vagy átfordulás most már felér egy cirkuszi mutatvánnyal. Még 3 hét. Sokan azt mondják, hogy vissza fogom majd sírni ezeket a napokat, heteket amikor majd éjjel állandóan fel kell keljek Emilihez, de azt most biztosra írom, hogy tuti nem fogom ezt a terhességet visszasírni.

Tegnap és ma pedig csak ültem és pihentem, és néztem a vasalni való ruhákat, hátha maguktól kisimulnak. Na jó, mostam is, mert ilyenkor hétvégére annyi tud összegyűlni. Ki érti ezt?

Most pedig befejezem, mert a Gyereknek elmentek otthonról! Mostanság egyre gyakrabban...